Fotó: Shutterstock / PuzzlePix
Széles társadalmi távlatból megközelítve a témát, érdemes azzal a klasszikusnak mondható szociológiai gondolattal kezdeni, amely szerint a konfliktus voltaképp a társadalmi élet esszenciája, sőt az egyik alapvető mozgatórugója. Jobbára a felek eltérő érdekei és a szűkös erőforrások is generálhatják.
Eszerint a szemlélet szerint a társadalmak lényegében az egyenlőtlenség által kitermelt konfliktusok formájában ragadhatóak meg, azaz az érdekkülönbségekből fakadó harc a legfőbb társadalomszervező erő, nem a harmónia, nem a kiegyensúlyozott együttműködés. Ennek fényében érthető az a fájdalmasan racionális következtetés, hogy valójában sosem beszélhetünk valódi társadalmi konszenzusról. Ehelyett a „való világban” többnyire a domináns érdekcsoportok fogadtatják el, pontosabban kényszerítik rá a nézeteiket, ideológiájukat, értékrendjüket a többségre.
Mindannyian hallottuk már azt a megállapítást, hogy a történelmet a győztesek írják...
Az utolsó ellenség: A holtak szellemei és az élők tisztelete
Mit mond a halálról, a gyászról, a túlvilági életről a zsidó–keresztény kinyilatkoztatás? »
Seres László: 9/11 és a „végtelen háború” mítosza
Véleménycikk »
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »