Eskü alatt vallottak a washingtoni képviselők előtt a volt amerikai tisztek, Ryan Graves, David Grusch és David Fravor.(Fotó: AP / Nathan Howard)
Figyelemre méltó, hogy az elmúlt években az ufók kérdése az alternatív médiumokból és a bulvárlapok oldalairól eljutott a főáramú hírtelevíziók elő adásába ésa washingtoni törvényhozásba.
A meghallgatáson elhangzó súlyos állítások minden eddiginél nagyobb hangsúlyt kaptak, ráadásul az ülést együtt kezdeményezték demokrata és republikánus párti képviselők.
David Grusch afganisztáni háborús veterán, aki később hírszerzőként az azonosítatlan légköri jelenségek munkacsoportjánál dolgozott, és ebben a munkakörben valóban hozzáférhetett a témával kapcsolatos, minősített információkhoz, júniusban azt állította, hogy az Egyesült Államoknak birtokában vannak „ép és részben ép” idegen járművek.
Pünkösd után: a karizmák titkai
Hogyan alakult a Szentlélek ajándékainak megítélése az elmúlt 2 ezer évben »
Átmenvén a siralom völgyén
Trianon túlélése és ami ebből következik »
Sávuot: a törvényadás ünnepének eredete
Az Ószövetség egyik legjelentősebb nemzeti és vallási ünnepe volt – de az Újszövetség egyik meghatározó eseménye is ezen az ünnepen történt »