Rodney Howard-Browne, a River Church pásztora(Fotó: FB/ Rodney and Adonica Howard-Browne)
Fantomvírus címmel jelent meg néhány hete új könyve, amelyet rendszeres szerzőtársával, Paul L. Williams volt FBI-elemzővel közösen készített. Első hallásra a cím mintha arra utalna, hogy kételkedik a járvány realitásában. Mire alapozza ezt? Hiszen világszerte már közel 28 millióan betegedtek meg koronavírusban, és a halálos áldozatok száma is közelít az egymillióhoz. Ez nem elég súlyos bizonyíték?
– Szó sincs arról, hogy tagadnám a járványt vagy a vírust. A címben szereplő „fantom” szó eredeti jelentése „kísértet, árny”. A könyvben arról írok, hogy 2020 tavasza óta miként árnyékolja be életünk minden területét a COVID-19 járvány kísértete. Az emiatti félelem és kétségbeesés, valamint a negatív következmények a világ szinte minden nemzetét súlyosan érintik. Ahogy az orvosok és kutatók küzdenek a járvány fizikai tünetei ellen, úgy nekünk, lelkészeknek és a keresztény egyháznak mint közösségnek küzdenünk kell az emberek szívét és elméjét megbénító félelemmel szemben.
2020 tavasza óta beárnyékolja életünk minden területét a COVID-19 járvány kísértete.
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »