hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ha így alszik, érdemes felkeresni egy orvost
Dr. Faludi Béla a hazai alváshelyzetről
Ha így alszik, érdemes felkeresni egy orvost

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2023. 05. 11.
A pandémiát követõen több tanulmány arról számolt be, hogy romlott a magyarok alvásminősége és az alvás ideje is rövidebb lett. Ennek apropójából dr. habil. Faludi Béla neurológussal, klinikai neurofiziológussal, szomnológussal, a Pécsi Tudományegyetem docensével és az Alvásmedicina Tanszék vezetőjével beszélgettünk.

Most mindenkinek, aki előfizet a Hetek nyomtatott verziójára, online előfizetést is ajándékozunk, amivel már csütörtökönként olvasható a friss újság és a teljes archívum is elérhető! Részletek a Hetekben és a https://www.hetek.hu/elofizetes oldalon.

Az életünkből nagyjából 20–30 évet alvással töltünk. Hogy látja, ehhez képest, arányaiban elegendő figyelmet fordítunk arra, hogy pihentetően aludjunk? Jól alszunk?

Alapvetően egyre inkább a jó alvás ellen hatunk a sokféle tevékenységünkkel. Folyamatosan próbáljuk csökkenteni az alvásidőt, mert mindent meg akarunk csinálni, és ha lehetne, akkor 24 órából 24 órát fent lennénk. Nappal a munkahelyen vagyunk, este szórakozni akarunk, ehhez még hozzájön a komputer és a mobiltelefon használata is. Az éjszaka se nyugodt, mert az ember odateszi a feje mellé a mobiltelefont, hogy hátha hívnak, vagy jön egy Messenger-üzenet, amire gyorsan válaszolni kell. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!