A remény és szabadság fáklyavivője vagy intervencióra hajlamos, gátlástalan birodalom? Az Egyesült Államok globális szerepvállalásában nehéz különválasztani a kettőt, amióta csak megszilárdította helyzetét az észak-amerikai földrészen az európai gyarmatosítók területeinek megszerzésével.
Spanyolország 1776 novemberében hivatalosan megnyitotta a kubai kikötőket az észak-amerikai kereskedelem előtt, és a sziget egyre inkább függővé vált ezektől a gazdasági kapcsolatoktól. Az 1840-es években az USA 100 millió dollárt ajánlott fel a – Thomas Jefferson szavaival – „legérdekesebb kiegészítés” megvásárlására. A spanyolok nem álltak rá az alkura; mint mondták, „inkább látnák [Kubát] elsüllyedni az óceánban”.
1868 és 1878 között a sziget lakói tízéves függetlenségi háborút vívtak a spanyol gyarmatosítók ellen. Amerika (mint később oly sokszor) nem alapító szabadságeszméi, hanem gazdasági és politikai megfontolások szerint reagált: Ulysses Grant elnök nem ismerte el Kuba önállóvá válását, mert az veszélyeztette volna a Nagy-Britanniával folytatott tárgyalásokat az alabamai (konföderációs erők által használt brit hajókkal kapcsolatos) kártérítési követelésekről.
2022.11.25. (XXVI/47)
