hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Színművészeti: változtatni kell, de nem mindegy, hogyan
Ez nem szabadságharc, lőni nem fognak
Színművészeti: változtatni kell, de nem mindegy, hogyan

Tiltakozó élőlánc a Színház- és Filmművészeti Egyetem és az Országház között.(Fotó: AP / Mónus Márton)

2020. 09. 09.
A Színház- és Film­művészeti Egyetem átalakításával kapcsolatos ügynél is érvényes az a szabály, hogy az élet nem fekete-fehér – ez a konkluziója azoknak a háttér­beszélgetéseknek, melyeket a Hetek munkatársai az elmúlt napokban folytattak a szakmában járatos személyekkel. Mint kiderült, azt senki nem vitatja, hogy szükség van a változásra, ugyanakkor a megvalósítás módját és tempóját minimum aggályosnak tartják.

A Színművészeti kapcsán kialakult botrány részletei ismertek, az Innovációs és Technológiai Minisztérium nyár elején jelentette be, hogy átalakítanák az intézmény struktúráját. Az egyetem élé­re ötfős kuratóriumot neveztek ki, a tagok közül egyetlen embert sem delegálhatott a jelenlegi egyetemi csapat. A kuratóriumi elnök Vidnyánszky Attila lett, akinek színházszakmai alkalmasságát senki nem vitatja, ugyanakkor mégis mindenki azt mondja, hogy ő a Fidesz és a kormányzat embere. Évtizedek óta oktató neves tanárok álltak fel, a Hallgatói Önkormányzat folyamatos harci készültségben van, és időközben az ellenzéki politikai erők képviselői is rendre feltűnnek a szimpátiatüntetéseken. 

Az is kiderült, hogy Upor László, a megbízott rektor elhalasztotta a tanévet, vannak, akik pedig azt vizionálják, hogy a Színművészeti a jelenlegi formájában meg is fog szűnni, az átalakított intézmény már nem az az intézmény lesz. Az ügy láthatóan igencsak át van politizálva, a jobb- és baloldali kultúrharc részeként értelmezendő, és vélhetően azok sem túloznak, akik azt állítják, hogy a jobboldali térfoglalás most vált valósságossá a színházi és filmes világban. 

Mert bár Andy Vajnát mindenki a NER-hez és Orbán Viktorhoz kötötte, ő valójában személyében egy liberális ember volt, aki kellően elegánsan és megengedően bánt azokkal a kulturális szereplőkkel is, akik más nézetet képviseltek, mint a jelenlegi kormányzat. Sőt, bár Vajna filmbiztosi kinevezésekor voltak, akik azt vizionálták, hogy csak nemzeti keresztény nagyjátékfilmek kerülnek onnantól a mozivászonra, ez a fajta ideológiai tartalomgyártás elmaradt.  

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!