1999. 08. 07. (III/31)
Az emberi jogok és a valóság

Az emberi jogok és a valóság

1999. 08. 07.
1999. 07. 31. (III/30)
Új alternatíva a Fidesz számára

Új alternatíva a Fidesz számára

1999. 07. 31.
A székesfehérvári idoközi választáson a tervek szerint két polgári jelölt áll majd egymással szemben. A Magyar Demokrata Fórum (MDF) és a Magyar Demokrata Néppárt (MDNP) közeledésének újabb jelét adja azzal, hogy a két párt a Magyar Kereszténydemokrata Szövetséggel (MKDSZ) együtt állított jelöltet, többek között a Fidesz-FKgP közös jelölt ellenében. Köztudott, hogy Összefogás a címe annak a programnak, amely elokészíti a két párt 2002-es közös választási startját. Dávid Ibolya, az MDF elnökasszonya és Pusztai Erzsébet, az MDNP elnökasszonya a közelmúltban több alkalommal is találkoztak, megbeszélték a két párt terveit, és felvázolták jövobeni együttmuködésük kereteit. Raskó György, az MDNP alelnöke lapunknak nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy "rendkívül óvatosak" ami az egyeztetéseket illeti, mert a 96-ban szétvált MDF tagjai között még mindig komoly érzelmi feszültségek vannak, és a pártvezetésnek nagy erofeszítésébe kerül, hogy a tagokat újra közel hozza egymáshoz. Az alelnök elmondta továbbá, hogy a tervek szerint jogi értelemben önálló szervezetek maradnának, de a nyilvános fórumokon mindig együtt lépnének fel, mert fo céljuk egy modern konzervatív, nemzeti értékeket felvállaló, nyugati típusú kereszténydemokrata pártszövetség. Nem titok, hogy vannak nézeteltérések, véleménykülönbségek, ami például a földtörvényt, illetoleg a mezogazdasági területeket érinti, hiszen a néppárt a piacgazdaság szabadabb mozgását, a spekulációs toke kiszurését szeretné. Olyan szabad földforgalmat szeretnének, amely a magyar vállalkozók pozitív diszkriminációját segítené elo. Azt is elmondta, hogy nem lepodik meg a Fidesz magatartásán abban a vonatkozásban, hogy egyelore ezekkel az uniós törekvésekkel az azonosulásnak semmilyen szinten sem mutatja a jelét. A néppárt megérto a Fidesszel szemben, hangsúlyozta Raskó György, mert hosszú távon ez az egyesülés végül is konkurenciát fog jelenteni a Fidesz - MPP számára. Ne felejtsük el - tette hozzá az alelnök -, hogy a polgári pártban a harsány jobboldaltól kezdve a liberálisokon keresztül a népnemzeti mélymagyarokkal bezárólag minden ero megtalálható. Hogy ezek az erok mennyire polarizálódnak majd, milyen mértékben osztják meg a pártot, ez a Fidesz további politikáján múlik. Raskó szerint mára már világossá vált, hogy Orbánék igen rosszul érzik magukat a jelenlegi koalícióban, nehezen turik a kiszámíthatatlan, paternalista-szociális irányba elgyalogolt kisgazdákat. Raskó úgy véli, hogy lassan a Fidesznek is szüksége lesz egy kiszámítható, nyugodt politikai erore, amely a racionalitás talajából egészséges politikai gyümölcsöket terem. Vagyis hosszú távon alternatívát kínálnak a Fidesznek. Semmi kapcsolat sincs a szocialistáknak a Németh Miklós-féle árnyékkormány létrehozására való kísérlete és a jelenlegi kispártok tömörülési szándékai között - állapította meg Kónya Imre, az MDNP egyik meghatározó személyisége. Mint kérdésünkre elmondta: A 2002-es választásokon való együtt indulás lényege nem az összeolvadás lesz, hanem a meglévo erok olyan akciója, amikor is a pártok jogi értelemben vett szervezeti önállósága megmarad, de a hosszú távú egyeztetett, kidolgozott programban egy polgári összefogás lesz a cél. Ezen belül szerepe lesz egy eros kereszténydemokrata jellegu eronek, amely szerinte ma nem látható a politikai palettán. "Mi egy unióban gondolkodunk, amely egy olyan szövetség, ahol egyenrangúak a pártok, és megmutathatják önálló arcukat is - hangsúlyozta, hozzátéve -, Dávid Ibolya ugyanis azon túl, hogy az antalli vonalat viszi tovább és próbálja érvényesíteni a pártján belül, egy olyan karizmatikus személyiség, aki képes a pozitív eroket összefogni, s az összefogás érdekében mozgósítani. Ennek az uniónak nemcsak hogy helye lesz a magyar politikában, hanem fontos feladata is, hiszen mindenképpen le kell gyozni a baloldalt."
Az MSZP Orbán kettőt keresi

Az MSZP Orbán kettőt keresi

1999. 07. 24.
– A napokban szocialista képviselőkből álló delegáció találkozott Németh Miklós exkormányfővel. Felmerült, hogy a politikust hazahívják, s a párt miniszterelnök-jelöltjének neveznék ki. Ezt Ön miként értelmezi?– Mindig volt a szocialistákon belül egy olyan szárny, amelyik szerette volna, hogy Németh Miklós aktívabban vegyen részt a hazai nagypolitikában. Újra meg újra fölkeresték Londonban, s ha hazajött, akkor itthon találkozgattak vele. Általában ez nem a pártvezetés volt. Tudomásom szerint 1998 elején is tárgyalt vele Horn Gyula, hogy szeretne-e hazajönni, vagy sem, akkor Németh megerősítette, hogy nem. Azt gondolom, hogy most azért hívta haza egy csoport, mert egy év elteltével elégedetlenek a pártvezetéssel, új arcot keresnek, s az egyik lehetőség Németh Miklós.– Miért éppen ő?– A párton belül megpróbáltak minden lehetőséget számba venni, amelyek az adott kereteik között lehetségesek voltak. Az egyik Kovács László volt, aki Horn után kétségtelenül egy új pártvezetési stílust hozott magával. De ez fél év után már elégedetlenséget szült, és akkor kitalálták Molnár Gyulát. Úgy tűnik, a szocialista pártban van egy olyan "vírus", ami úgy "fertőz", hogy mindenképpen találniuk kell egy "Orbán Viktor kettőt". Úgy érzik: ha nem találnak egy harmincöt éves, lehetőleg Orbántól magasabb délceg fiatalembert, aki mellesleg ért is a gazdasághoz, akkor elvesztek. Szerintem ez kényszerképzet. A párton belül ezek a várakozások nem jöttek be, eddig nem találtak ilyen személyt.– Előfordulhat, hogy az MSZP ebben a belső "küzdelemben" polarizálódhat, s így gyengülhet?– Nem hiszem. 1989 óta ez egy nagyon fegyelmezett párt, mindennem? frakciócsatározáson túl az ügyeiket a párton belül oldották meg. Az MSZP egy nagy konglomerátum, amely jól kibírja a csatározásokat. Nem számítok másra, mint hogy az elkövetkezendő két-három évben továbbra is csatározni fognak. Tehát nem tudnak új jelöltben megegyezni, de valószínűleg a választási küzdelmekkor igen. Pillanatnyilag éppen az az érdekes, hogy az az MSZP, amelyik elég nehezen talál magára, végül is a népszerűségi mutatóit illetően megemelkedett. Úgy gondolom, hogy az egyes választót ezek a belső küzdelmek nem igazán érintik. Először is azt hiszem: a választók többsége elégedett Kovács Lászlóval – ez derül ki magas népszerűségi indexéből is.– Mi a véleménye az MSZP-árnyékkormány létrehozásáról?– Tulajdonképpen erről a párton belül is megoszlanak a vélemények, amit Vitányi Iván a Népszabadságban meg is írt: az árnyékkormány egy sajátos kétpólusú rendszerré alakulna. Úgy vélem, hogy ez a vita tovább fog tartani, elhúzódhat hónapokig is azért, mert az egyik oldalról valóban indokolt az árnyékkormány felállítása. Az egyik az például, hogy "szakmailag mi legalább annyira értünk a dolgokhoz, mint az ellenfeleink", s ezt minden egyes témában egy árnyékminiszter közli, akinek már a neve is jobban hangzik, mint az ellenfélé. A másik, hogy egy ilyen árnyékkormány tematikailag jobban tud koncentrálni szakmai ügyekre. Hiszen most eléggé szétfolyó az ellenzéki magatartás, és ezzel jobban tudnák koncentrálni az erőiket. Ami ennek mégis ellentmond, hogy lényegében kiszolgáltatott a kormányzati tematikának, mert azt fogja "árnyékkormányozni", amit a másik fél mond. Az MSZP nagy problémája, hogy a legfontosabb gazdasági posztokon nincs igazi jelöltjük. Németh Miklós visszahívásának egyik döntő momentuma lehet, hogy az MSZP-nek égetően szüksége van egy gazdasághoz kiválóan értő politikusra. Az előző két ciklusban mindig voltak gazdasági szakembereik, most is szükségük lenne egy Békesire, Medgyessyre, Bokrosra. Pillanatok alatt nyerő helyzetbe kerülhetnek, ha azt tudják mondani: a mi szakértőnk, vagy ha úgy tetszik "árnyékminiszterünk" Németh Miklós.– Mit ért az alatt, hogy "pillanatok alatt nyerő helyzetbe" kerülhet a párt? Akár előrehozott választásokat is jelenthet?– Az MSZP körül felgyorsult események, vezetőválasztások nem azért vannak, mert a párt előrehozott választásokat szeretne, éppen ellenkezőleg, azért kényszerül erre, mert az előrehozott választásokkal kapcsolatos gondolat a Fidesz – MPP oldaláról vetődött fel először. Mint ahogy azt korábban megírtam, Orbánék erről komolyan gondolkodtak, és ha ez így van, akkor a szocialistáknak erre föl kell készülniük. Ebben a vonatkozásban pedig jelentősen növekednének az MSZP esélyei, ha van egy elismert gazdasági szaktekintélyük. Ha a másik oldalt vizsgáljuk, ott is hasonló gondokkal találkozunk, mert a Fidesznek sincsenek gazdasági szakemberei. Ha most tényleg lennének előrehozott választások – amiben már nem annyira hiszek, mert a parlamentben sokkal kiegyensúlyozottabbak az erőviszonyok, mint két-három hónappal ezelőtt –, akkor ezek után érthető, hogy Németh Miklóst szeretnék visszahívni. Aztán van még egy apróság, ami nem hanyagolható el: az exkormányfő most jelezte először, hogy haza kíván jönni, ami egy új helyzet.– Hogyan látja a koalíción belüli feszültségeket? Gondolok itt elsősorban az agrárpénzek okozta konfliktusokra…– Ennek voltak előzményei. A koalíción belül kétszer volt olyan feszültség, amely komolyan vehető, és mindkétszer elrendezték. Az egyik, amikor a múlt év végén az úgynevezett Malévos Trixi-ügy kapcsán Stumpf István kancelláriaminiszter "nekiment" Torgyán József földművelésügyi miniszternek. Stumpf visszavonulásra kényszerült. Konkrétum persze, hogy Orbán Viktor miniszterelnök rákényszerítette a kancellária miniszterét, hogy kérjen bocsánatot. A második a Deutsch Tamással történő öszszecsapás, amelynek a végén Deutschot szintén a "helyére tette" Torgyán József. A harmadik "menetnek", amit most játszanak, a lényege az, hogy Torgyánnak ki kell puhatolnia, meddig terjed a költségvetési megszorítás. Eddig az 1999-es költségvetésből mindent megkapott, a többiekkel szemben abszolút "tarolt". Most ki kell próbálnia, hogy 2000-ben is megkapja-e azt, amit követel. Ez csak úgy lehetséges, hogy a többiekéből el kell venni. Ez most tényleg életre-halálra megy. Magyarul az oktatástól, az egészségügytől stb. kell elvonni bizonyos összegeket ahhoz, hogy a mezőgazdaságot kielégíthessék. Ezért Torgyán még rá is tett egy lapáttal, azt mondta, hogy ha kell, akár az ellenzékkel is hajlandó együttműködni. Mindennek az üzenetét úgy lehet összefoglalni: "Ti függtök tőlem, nem én tőletek." Tetejébe a szocialisták még rá is játszottak: kijelentették, hogy ők hajlandók ebben az ügyben együttműködni. Torgyán annyit nem fog kapni, amennyit követel, nem a maximális összegben gondolkodik, mivel ügyes politikus, ki fog egyezni egy számban, de még ez is magas lesz.– Ön tehát azt mondja, hogy a miniszterelnök engedni fog, és az agrártárca jelentős pénzösszegekhez jut.– Egyszerűen ez választási matematika. A kisgazdák nélkül nincs kormány, ezért Orbán Viktornak nincs más alternatívája, mint hogy Torgyán Józsefnek megadja azt, amit kér.
Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!