A mai napig senki sem tudja pontosan, hogy mi okozta 1929. október 24-én a New York-i tőzsdén jelentkezett eladási lázat, melynek következtében heteken belül az USA 2%-os munkanélküli rátája hirtelen 25 százalékra ugrott. A körülményeket tovább súlyosbította a drasztikus túltermelés, illetve, hogy az első világháború után rengeteg ország függött az Egyesült Államok rövid lejáratú kölcsöneitől, így a válság a világ minden tájára begyűrűzött.
A kialakult helyzet orvoslásában fontos szerepet tulajdonítanak Franklin D. Roosevelt demokrata politikusnak, aki New Deal elnevezésű programjával állította talpra a gazdaságot. A csomag számos olyan elemet tartalmazott, ami a mai napig meghatározza az USA szociális és gazdaságpolitikáját: prioritásként szerepelt a munkahelyteremtés – ebben az időszakban valósult meg többek között a New York-i LaGuardia repülőtér és a San Franciscó-i Golden Gate híd felépítése – de segéllyel támogatták a munkanélkülieket és a nyugdíjasokat is. Emellett a munkakörülményeket igyekeztek minél emberségesebbé tenni: megjelent a minimálbér és a 40 órás munkahét fogalma, a gyermekmunkát pedig eltörölték. Roosevelt politikai és gazdasági tehetségét jól mutatja, hogy négyszer is elnöknek választották: 1933-tól egészen 1945-ben bekövetkezett haláláig ő vezette az Amerikai Egyesült Államokat. 1947-től az amerikai alkotmányban kiegészítésként szerepel, hogy egy személy legfeljebb két ciklusban töltheti be az elnöki pozíciót, így Roosevelt lett az USA történelmének legtovább regnáló vezetője.
Ebben az időszakban vált a járműipar a gazdaság meghatározó tényezőjévé, és bár az autóipar fellendüléséről legtöbbeknek Henry Ford T-modellje jut elsőként eszébe; a nagy világgazdasági válság autóipari győztese mégis az Alfred Sloan vezette General Motors volt, aki merőben más piaci gondolkozásmóddal bírt, mint legnagyobb riválisa.
2020.04.03. (XXIV/14)
