hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Irányt válthat Németország?
A CDU-pártelnök lemondása jobbratolódást eredményezhet
Irányt válthat Németország?

AP/Michael Shon

2020. 04. 14.
Sokkhatásként érte a német belpolitikát, hogy a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke, AnnegretKramp-Karrenbauer (AKK) hétfőn váratlanul bejelentette tisztségéből való távozását, ami azt jelenti, hogy kancellárjelöltként sem kíván indulni 2021-ben.

Sokan úgy vélik, hogy lemondásának hátterében a thüringiai választás állhat, melyre múlt héten került sor, és az AfD (Alternatíva Németországért) és CDU (Kereszténydemokrata Unió) által támogatott FDP-politikus (Német Szabaddemokrata Párt), Thomas Kemmerich nyerte meg. A felháborodást az okozta, hogy a szélsőjobboldalinak titulált AfD-sek egy váratlan húzással a CDU által is támogatott liberális jelölt mögé álltak. Az viszont a német pártok számára elfogadhatatlan volt, hogy AfD-s támogatással állítsanak tartományi miniszterelnököt.

Ez a győzelem mind liberális-baloldali körökben, mind pedig a CDU berlini berkeiben óriási felháborodást okozott: a parlamenti vereséget Kemmerich ellenfelei Hindenburg és Hitler 1933-as paktumához hasonlították, valamint Buchenwald tragédiájával hozták párhuzamba. Az SPD pedig koalíciós partnerét a 75 éve érvényben lévő megállapodás felrúgásával vádolta, miszerint a politikai középhez tartozó pártok Németországban nem működnek együtt „náci színezetű” politikai erőkkel.

A baloldali felszólalásokat követően a két párt támogatói hamarosan több német nagyvárosban tüntetésekbe kezdtek, megrongálták az FDP pártirodáját, valamint képviselőket, többek között a frissen megválasztott Thomas Kemmerich családját is inzultálták. Még AngelaMerkel is üzent üzleti útjáról: az FDP-t a közös koalícióból való kilépéssel zsarolta, Kemmerichet pedig lemondásra szólította fel, a kormány kelet-németországi felelősét, Christian Hirtét (CDU) pedig Kemmerich felé intézett gratulációja miatt lemondásra kényszerítette. Kemmerich a politikai és média­nyomás hatására végül „szabad akaratából” lemondott, Thüringiában pedig új választásokat írtak ki.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!