Európában Olaszországba érkezett el elsőként az új vírus, ahol február 15-én jelentették először a betegség megjelenését. Március 9-én a fertőzöttek száma már meghaladta a 9 ezret, az elhunytak száma pedig a 460-at az országban és emiatt Giuseppe Conte miniszterelnök drasztikus intézkedéssorozatot jelentett be: többek között utazási tilalom lépett életbe az egyes régiók között, és bezárt minden kulturális és oktatási intézmény is.

Miközben minden közösség a „maradj otthon” kampánnyal üzent a követőinek, akadt egy kivétel: a katolikus egyház. Ferenc pápa március 10-én felszólította a katolikus papokat, hogy járjanak házról házra, és így keressék fel a rászorultakat. „Legyen a papoknak bátorságuk kimozdulni, és elmenni a betegekhez, hogy elvigyék számukra Isten vigasztalását és az eucharisztiát” – mondta a katolikus egyházfő a Vatikánból élőben közvetített szentmisén. amelyen apácák és a pápa otthonaként szolgáló Casa Santa Maria vendégház civil dolgozói vettek részt.
A pápa világossá tette, hogy miközben a nyilvános misék szünetelnek, a papoktól világszerte elvárja azt, hogy minden olyan családot és otthont felkeressenek, ahová elhívják őket. Ezt a rendelkezését az egyházfő levélben is megerősítette. A járvány a következő hetekben még drámaibbá vált Olaszországban, de a pápai rendelkezés érvényben maradt.
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »