Mitől szeret egy nő egy adott helyen dolgozni? A válasz megtalálása a munkaadó érdeke, hiszen a tehetséges, lojális munkaerő megtartása biztosítja a szervezet zavartalan működését. Sőt, kutatások szerint a nő- és anyabarát munkahelyi légkör sokat ad a női dolgo­zóknak, akik ezt az elvégzett munka minőségében adják vissza a cégnek.

Csalók és becsapottakEgy a közelmúltban megjelent nagy visszhangot kiváltó könyvben leírt állításokra szeretném a szerkesztőség figyelmét felhívni, mellyel az általam tisztelt és ismert Váradi Hédi emlékét és emberi nagyságát kívánom megvédeni. Tudom, hogy Hédi nagyot csalódott, és elhagyta, megtagadta a „Svami Purnát”  a „Mestert”. Ezt közölte a „Kiválasztottakkal” és a „Guruval” is. Nagy lelki traumán ment át, amit nem is tudott igazán feldolgozni, és ez is vezetett betegségéhez és halálához. Ennek ismeretében és tudatában felháborító, hogy honnan veszik a bátorságot, hogy nevével és „Kossuth-díjával” reklámozzanak egy „finom hazugságokkal”, csúsztatásokkal teli könyvet. Egy másik Kossuth- díjasunk, Vásáry Tamás „Krisztusnak” hiszi és tartja a „Mestert”. Hédi embersége, hite nem egyezik és nagyon nem illik ebbe a képbe. Többünknek azt is elmondta, hogy a „Mester” olyant  tett Vele is, amit ő nem akart, ez is oka csalódásának és távozásának.Egy volt  „tanítvány”

A Thomas Edisonnak tulajdonított mondás szerint „Az Alkotmány ereje abban az elszántságban rejlik, mellyel a nép védelmezi”. A hatályos magyar Alkotmány ereje ebből a nézőpontból szinte a nullával egyenértékű. Az elmúlt időszakban az alaptörvény megváltoztatásáról folytatott, merőben értelmiségi vita a közvélemény többségének ingerküszöbét nem nagyon üti meg. A vonatkozó közvélemény-kutatások ugyan masszív támogatottságot mutatnak ki a kormány új Alkotmány megalkotására irányuló szándéka mögött – gyanítható ugyanakkor, hogy a sok „igen” mögött valójában a jelenlegi politikai berendezkedéssel szembeni elégedetlenségen és a kormány magas támogatottságán túl nagyfokú érdektelenség és az Alkotmány szerepével kapcsolatos tudatlanság is rejlik. Az 1989-ben átfogóan módosított, de 1949-es keltezésű és deklaráltan átmeneti Alkotmányt az elmúlt húsz évben egyik politikai erő sem próbálta valódi politikai jelentőséggel felruházni, a demokrácia alapokmányává tenni. Ennek megfelelően nem is vált olyan, a rendszerrel való érzelmi azonosulásra is lehetőséget adó szimbólummá, mely bármiféle védelmet jelenthet a demokráciára és a jogállamiságra leselkedő veszélyekkel szemben. Ebből a szempontból sok pszichológiai igazság rejlik Orbán Viktor szavaiban: az Alkotmány egy „technokrata szabályhalmaz”, amelyben nincs semmi, amit az ember tisztelhetne (az új Országgyűlés ennek megfelelően már hatszor nyúlt hozzá az alaptörvényhez). Miért is tisztelné bárki, ha maguk a politikusok sem tisztelték soha, és mindig csak átmenetiségéről, posztkommunista jellegéről, megváltoztatásának szükségességéről beszéltek?Érdekes és színvonalas, ugyanakkor szerteágazó vita bontakozott ki az utóbbi hetekben a Hetek hasábjain, melynek fókuszában az alapkérdés áll: indokolt-e, helyes-e a Fidesz újraalkotmányozási törekvése, illetve kell-e nekünk egyáltalán új Alkotmány? A válasz, némi leegyszerűsítéssel, két részre bontható. Ha közjogi szempontból vizsgáljuk az Alkotmány szerepét, nem tűnik sürgetőnek az új-raalkotmányozás – ahogy arra Gulyás Gergely is utalt. Ha eltekintünk az elmúlt ciklusok parlamentjei által szorgosan halmozott alkotmányos mulasztásoktól (melyek ledolgozására a kétharmada okán az új kormánynak lenne lehetősége), az Alkotmány jogi szempontból tökéletesen betöltötte szerepét a joghierarchia csúcsán. Ezt mutatja az is, hogy a jogszabályok alaptörvénnyel való ütközését vizsgáló Alkotmánybíróság a rendszerváltás utáni kormányok legfontosabb ellensúlyává vált (kérdés persze, hogy ezt a szerepét a megváltozott jelölési gyakorlatot követően is megtartja-e). Ha a kérdés másik oldalát, az alaptörvény rendszerstabilizáló szerepét, illetve az állampolgárok Alkotmányhoz való viszonyát vizsgáljuk, a változás feltétlenül szükségesnek tűnhet. Ezt a szempontot Hack Péter a lakásfelújítás hasonlatát alkalmazva találóan úgy fogalmazta meg: „sokszor a lakókat nem racionális megfontolások vagy tényleges igények, hanem csupán szubjektív hangulatok, érzések indítják arra, hogy otthonukat átalakítsák, a nappalit felcseréljék a hálószobával, a szülői hálót a gyerekszobával”. Az elmúlt években a demokratikus rendszerrel szembeni ellenérzések olyan erősek lettek, hogy ez szinte üvöltene a jelképes és látványos változtatásokért. A demokráciával szemben szélsőségesen elégedetlen választók aránya a European Social Survey adatainak tükrében 2009-re 30 százalékra nőtt. A politikaellenes érzelmek az elmúlt években a rendszer kereteit kezdték szétfeszíteni. Egyetértek Gulyás Gergellyel, hogy az előző nyolc évben az „állami működés terén is olyan mélyre süllyedt, amely a társadalom jogállamba vetett hitét megrendítette”. Hozzá lehet azonban tenni, hogy a rendszerellenesség utóbbi években tapasztalható elharapózásában a demokratikus „alapozás” teljes hiánya, tehát az elmúlt húsz év rendszerszocializációjának kudarca is benne rejlik, és a bizalom lebontásában az elmúlt években a – parlamenti és parlamenten kívüli – ellenzék is aktív szerepet vállalt, ugyanakkor a felelősség alapvetően valóban a kormányokat terheli.A jogállamba vetett hit megrendülése, a „rend” és a „hatékonyság” iránt feltámadó elementáris igény vezetett el oda, hogy a Jobbik a legutóbbi országgyűlési választáson a listás szavazatok 17 százalékát szerezhette meg. És ez vezetett el oda is, hogy a kormány most gyakorlatilag úgy iktathatja ki az ellensúlyokat a rendszerből, úgy foglalhatja el és alakíthatja át kedve szerint az intézményeket, hogy mindezt a közvélemény többségének lelkes helyeslése kíséri. Ennek tükrében (ha a demokrácia fogalmát az intézményrendszer helyett a népakarat felől közelítjük meg) pedig valódi dilemmát takar a jobboldalon megfogalmazódó kérdés: „Mi ebben az antidemokratikus, ha a nép éppen ezt akarja?” További „szimbolikus” érv az Alkotmány módosítása mellett éppen az, hogy hatályos Alkotmányunk magát is átmenetiként határozza meg, saját szavatosságát „Hazánk új Alkotmányának elfogadásáig” jelölve ki. Az új Alkotmány mellett tehát nyomós érvek szólnak. Ám hogy képes lesz-e az új Alkotmány a neki szánt rendszerstabilizáló szerepet betölteni, az több szempontból is kérdésesnek látszik. A „gyereket a fürdővízzel együtt”. A probléma az Alkotmány megváltoztatásával kapcsolatban ott kezdődik, amikor az érvelés fő indokává nem az átmenetiség, hanem az elmúlt nyolc év kormányzati teljesítménye válik. Gulyás Gergely szavaival: „A magyar állam iránti bizalomvesztés két kormányzati ciklusa után az új Alkotmány elfogadásával egy változatlan formában működő alkotmányos intézmény is nagyobb közbizalomra tarthat számot.” Ebből a logikából kiindulva ugyanakkor minden népszerűtlen kormányzási periódust új Alkotmány elfogadása követhetné. Hazánkban jellemző mentalitás, hogy a rendszer átmeneti szereplőinek hibáit a rendszer egészének átalakításával kell kiküszöbölni. A demokratikus rendszer logikája azonban az, hogy a hatalom gyakorlásának átmeneti hibáit a rendszer az új vezető kiválasztásával korrigálja. Ez áprilisban meg is történt.Az új Alkotmány a Fidesz Alkotmánya lesz. A Fidesz az Alkotmány preambulumába (a NENYI-hez hasonlóan) saját politikai helyzetértékelését kívánja majd belevinni. Az ellenzéki pártok az új Alkotmányt várhatóan nem fogják elfogadni mint a Nemzet Alkotmányát. Az Alkotmányt előkészítő eseti parlamenti bizottságban, utána majd a plenáris ülésen is leszavazhatják az alapdokumentumot (vagy tartózkodhatnak). Az új alaptörvényt a Fidesz saját Alkotmányaként értékelik és támadják majd, amelyet szerintük a Fidesz saját Alkotmánybírósága védelmez. A baloldal markáns szimbolikus tartalma miatt („Isten, Haza, Család”), a szélsőjobboldal puhasága miatt támadja majd. Az új Alkotmány dicsősége a Fidesz politikai népszerűségével együtt kophat meg előbb-utóbb. Az új Alkotmány legitimitása kérdéses lesz. A fentivel összefüggő probléma, hogy a kormányfő nyilatkozatai alapján az új Alkotmányt nem fogja népszavazás szentesíteni. Ez azon túl, hogy a világban alkalmazott alkotmányozási gyakorlatok felől nézve nehezen indokolható, és szembemegy az Orbán Viktor által sokat hivatkozott francia példával is (a Negyedikből az Ötödik Köztársaságba való átmenetet 1958-ban sikeres népszavazás pecsételte meg), magának a Fidesznek is okozhat komoly problémákat a jövőben. A népszavazás éppen arra lenne jó a Fidesz szempontjából, hogy a még jelenleg is formálódó alkotmányozási terveit közvetlen felhatalmazással erősítse meg. Mivel az ellenzék egy éven belül várhatóan nem fog feltápászkodni, a Fidesz mozgósító ereje teljében van,  a referendum sikere (még ha az érdeklődés nem is lenne kiemelkedő) borítékolható lenne. Ha a népszavazás sikeres, az új Alkotmányt az ellenzéki pártok is kénytelenek elfogadni és támogatni. Ennek hiányában azonban folyamatos támadásra ad majd lehetőséget részükről az új Alkotmány „illegitimitása”. A Fidesz mostani ellenzéke a jövőben, kormányzati pozícióban pedig azzal az igénnyel léphet fel: cseréljék le a „Fidesz Alkotmányát” a „Nemzet Alkotmányára”. Könnyen lehet tehát, hogy az új alaptörvény Pandora szelencéjét felnyitva hosszabb távon nem megerősíti, hanem éppen ellenkezőleg, még inkább fellazítja a rendszer iránti bizalmat, és ingatagabbá teszi annak alapjait. (a szerző a Political Capital elemzője)

Westend üzletközpont-bejárat, vízesés, szimpla hétköznap, 11 óra. Négy-öt siheder sorban ülve a márványhatású burkolaton, görnyed fáradtan, távolba révedő tekintettel. Úgy tűnik, szürke hétköznapjukba megjelenésünk visz némi színt. A szemek lassan elkezdenek pislogni, a homlokok emelkednek, a hátak kiegyenesednek. A kérdésre, hogy mit csinálnak itt suliidőben, a legtermészetesebb válasz hangzik el, szinte egyszerre, röhögve: „Mit, hát lógunk!”

A legtöbben szívesen dédelgetnek olyan álmokat, amelyek szerint „nem vagyunk ám akárkik”, a magyar egy dicsőséges múltú néptől ered. Egyre népszerűbbek a valóságtól, de még a történelmi emlékezettől is elrugaszkodott legendák, amelyek nem egyszer hajlamosak megszépíteni még a gyalázatos örökséget is. A mítoszgyártásról Hahner Péter történésszel, a Pécsi Tudomány­egyetem tanszékvezető docensével beszélgettünk, akinek nemrégiben jelent meg 100 történelmi tévhit – avagy amit biztosan tudsz a történelemből, és mind rosszul tudod… című könyve.

Két hatalmas adatbázis kapcsolódik össze, amikor a parlament elfogadja a gyakorlatilag az APEH és a Vám- és Pénzügyőrség összeolvasztásáról szóló törvényt. Ez persze kívülről nézve azt jelenti, hogy jelentősen megugrik az adócsalók lebukásának veszélye. Belülről nézve azonban egy civil és egy fegyveres testület frigyre lépése, aminek következtében sokkal több esetben nyomozhat majd a Nemzeti Ellenőrzési Szervezetnek keresztelendő hatóság. A probléma az, hogy ehhez módosítani, szigorítani kellene az adatvédelmi szabályokat, ugyanis a kormánypártok által elfogadott új szabályozás következtében két miniszter is belelát, beleláthat az állampolgárok zsebébe.

„Ezoterikus tippek biciklilopás ellen", „Auragyógyászat", „Feng shui étterem", „Fürdőruha horoszkóp". Csak néhány min­den­napossá vált felirat, amivel az utcán, az újság­árusnál, a könyvesboltban, legsűrűbben pedig az interneten barangolva találkozhatunk nap mint nap. Úgy tűnik, az ezotéria a válság ellenére - vagy éppen azért, vagyis a létbizonytalanság növekedése miatt - virágzik.

Fischer István vállalkozó a rendszerváltás előtti Romániában nőtt fel, a változás szele azonban őt is Magyarországra fújta. Évek múltán a Józsefvárosi Piacon kötött ki. Megtanult kínaiul, s közelebb került egy számunkra misztikusnak tűnő világhoz. „Ha sok a pénzed, akkor még a szájszagod is illatos” – foglalja össze egy mondatban ázsai felebarátai gondolkodásmódjának legjellemzőbb, általa megismert sajátosságát.

Diós Imre és Mariann harmincas éveikben járó élettársak, két kislányukkal élnek. Mindketten intézetisek voltak. Mindössze két megoldatlan problémájuk van: a lakhatás és a munkavállalás. Egy állami gondozottnak önmagában is nehéz, de kettőnek együtt a legnehezebb. Ma másfél millióan szorulnak szociális bérlakásra Magyarországon.

Hetvenhat évvel és több mint nyolcvan kötettel a háta mögött is lefogadnám, hogy dolgozik valamin. –ŰA Vasas történtét írom meg, jövőre lesz százéves a klub. 1911-ben alakult, benne van a teljes történelem. Vas- és fémmunkások ott, Angyalföldön, egy grundon elkezdtek játszani, fokról fokra előreléptek, és az 1940-es években a magyar antifasiszta ellenállás jelképévé váltak. 1944. március 19-én, amikor a németek bejöttek, egész Budapest két gesztusra volt képes tiltakozásként: Bajcsy-Zsilinszky Endre pisztollyal fogadta a csendőr nyomozókat, a Vasas pedig ki mert állni az Újvidék ellen. Újvidék, Kolozsvár akkor, a második bécsi döntés után a magyar NB1-ben játszott. A Fáy utcai pálya teli volt rendőrrel, nyomozóval. (És hát ki is kaptunk négy–nullra.) A center halfunk, Nagy 2 Ferenc az illegális kommunista párt tagja volt, megtudta, hogy le akarják tartóztatni. A kitört öltözőablakon keresztül gatyában menekült el. ’45 után újra elkezdődött a játék, egy darabig a régiekkel, majd csináltak egy kirakatcsapatot, ami nem ment semmire. Azután Kádár lett a klub alelnöke, akit ’49-ben életfogytiglanra ítéltek, ami nem volt jó ómen a csapat számára sem. Sok közepes év után 1955-ben hihetetlenül tehetséges fiatal gárda jött össze, ezek fölhúzták a csapatot, és ’57 tavaszán, az úgynevezett gyors bajnokságban nyert először a Vasas bajnokságot. Akkor már Lajos bácsi, Baróti Lajos volt az edzőnk. Később szövetségi kapitány lett, és így jött az Illovszky. Akkor nyert öt vagy hat bajnokságot a csapat. Az utolsót akkor, amikor a kisebbik lányom született, 1977-ben.  Emlékszem egy olyan évfordulóra, amikor „csodás módon” szintén a Vasas végzett a bajnokság élén, Váradi Béla gólkirály lett, és száz gólt sikerült lőni az idényben. –ŰAz a Győr elleni három–hárommal sikerült, ami egy bundameccs volt. Három–kettőre vezettek a győriek a Fáy utcában, ott álltam. Szívesen hinném, hogy nem volt bunda, de az volt. Ezzel együtt csodálatos csapatunk volt: Mészáros, Török Peti, Hegedűs, Komjáti Bandi, Kántor, Gass, Müller, Zombori, Kovács István, Izsó Ignác, Váradi Béla. Aztán Izsó és Mészöly is átment jobboldalra. Írtam is az Izsónak a Vasas híradóban, hogy ez nem az a hely, ahol nyíltan zsidóznak egy MTK elleni meccsen. Most a Markovics az elnök, aki a vízilabdás nagy Markovics Kálmán fia. Ő mindent megpróbált, de nem tudom, hogy fogja bírni anyagilag. Állítólag háromszázmillió forint hiányzik az éves költségvetésből, úgyhogy nem biztos, hogy lesz valami ebből a könyvből. Mi hajtja, hogy hetvenhat évesen ennyit dolgozzon?–ŰMi mást csináljak? Tőlem elvárják, hogy írjak. Nagyon furcsán és önhitten hangzik – bár ne volna igaz –, de én vagyok a magyar baloldal. Jó, vannak önmagukat baloldalinak minősítő pártok, de az MSZP-t mint baloldali alakulatot kivetik, akárcsak Thürmert. Én nem tudok úgy végigmenni az utcán, hogy meg ne szólítsanak. A példaképeim, Kádár János vagy Magvetős kiadóm, Kardos György testét úgy rakták a koporsóba, hogy minden erejük elfogyott, mindent kihoztak magukból céljaik megvalósításának érdekében. Én is így szeretném befejezni. Hogy képletesen mondjam, az én testemet is üresen rakják a koporsóba.  Hogy egy napja? –ŰFél ötkor kelek, bár néha sikerül ötig is aludni. Kis torna, reggeli, újságolvasás, meló. Mennyi? Ma már hat-hét óránál többet nem dolgozom, és korán fekszem, éjfél előtt.Hogyan tudja mérni munkája hatását? –ŰMit gondol, mennyi egy magyar prózai műnél az átlag példányszám? Csak saccolok: két-háromezer.–ŰAz én könyveim esetében legalább harmincezer, de van, amelyiknél több. Egyetlen bók, amit komolyan lehet venni, hogy pénzt adnak az ember könyvéért. Ráadásul az én olvasóközönségem szegény, nem Orbán vagy Gyurcsány vásárol Moldova-könyveket.Az emberek megveszik a könyveit, elolvassák. És azután?  –ŰNem adják be az antikváriumba. Vagy arra gondol, mi változik a világban? Olyasmit kér számon, amit nem lehet egy embertől számon kérni.  Nem kérem számon, csak kérdezem. –ŰNagyon sokat találkozom emberekkel, majálisokra járok, vásárra. És nem azt mondják, hogy jó egészséget, vagy hosszú éle­tet, hanem hogy tartson ki, Gyurikám. Kell hogy jelentsek valamit, ha ezt várják tőlem. Nem sok olyan ember van a szemük előtt a közéletben, aki nem okozott csalódást. Nekem nincs egyetlen sorom sem, amelyet megbántam volna. Írtam rossz könyvet, nem is keveset, de olyat, amit szégyellnem kellene, olyat nem. Már 1954-ben nekimentem Nagy Imrének, nem vártam ’57-58-ig, leírtam parasztpolitikájának teljes érthetetlenségét. ’56-ban fegyverrel harcoltam a fennálló hatalom ellen, Kádárt gyűlöltem. Aztán, évek alatt, fokozatosan megváltozott a véleményem róla. Mégpedig azért, mert huszonöt jó évet ajándékozott ennek a rothadt, szerencsétlen, nyomorult országnak. Rendszeresen kifejezi, hogy ma is Kádár János híve. Ami azért ellentmondás szerintem, mert egy író, egy művész szabadságra vágyik. A Kádár-rendszerben viszont nem volt szabadság.   –ŰMilyen szabadság?Politikai szabadság. Natan Saranszkij szerint ott van szabadság, ahol ki lehet menni a város főterére, és nyíltan, szabadon lehet bírálni a hatalmat. –ŰAz LMP-s Kukorelli Endre íróval volt erről egy vitám a tévében. Ő azt mondta, hogy a Kádár-rendszer kultúrpolitikája bizonyos formai dolgokat nem engedett meg neki. Ezt elhiszem, és nem is helyeslem. Mégis azt kérdeztem: Volt hol laknod? Volt. Volt mit enned? Volt. Járhattál külföldre? Mert nem a rendszerváltozás hozta a külföldre utazás lehetőségét. Ha ezeket a dolgokat összeveted azzal, hogy nem írhatsz formabontó verseket, ha a közül választhat, hogy óriási a munkanélküliség, de mondhatsz bármit, vagy aközött, hogy legyen mit enni – a többség az utóbbit választja.Többről volt szó, mint a formabontó versek tilalma. Egypárti diktatúra volt.  –ŰAnnál többet az MSZMP sem engedett meg magának, mint amit a Fidesz most megenged.  Ezzel nem tudok egyet érteni. A rendszerváltás előtt nem volt szabadság, azóta viszont van.  –ŰA szabadság a termelőeszköztől való függetlenséget jelenti a Kommunista Kiáltvány szerint, de ez az ország nyomorog. És nem ma kezdett nyomorogni. És visszatért a fasizmus, hallgassa meg, milyen szövegek mennek bizonyos tévékben, újságokban. Ez hiányzott?Nem ez hiányzott.–ŰMenjen végig a körúton, nézze meg, hány üzlet zárt be, menjen végig Miskolcon: teljesen tönkretették a magyar ipart és a kereskedelmet. Miskolcon egy évet voltam, láttam, elpusztult.  Ez jó?Ez nem jó, a demokrácia mégis jobb a diktatúránál. –ŰDéry Tibortól hallottam száz éve, hogy elméletileg minden lehetséges, még gőzfürdő is Ungváron. Lehetséges, hogy önnek nagyon szép lelke van, nem látni át a bőrkabátján. De gyakorlatilag? Tízmillió embernek normálisan, tisztességesen, elfogadható életszínvonalon kellene élni. Magyarországon a demokrácia nem jelent semmit. Vagy majdnem semmit.  Beszéljünk inkább az új könyvéről, a Harcolj vagy menekülj című riportkötetről! Mi mindent tudott meg a tűzoltókról? Miért ők állnak a lakossági bizalmi index élén? –ŰNem egy helyen felírták a szobájuk falára: a tűzoltó előtt az egyenruha szent. Tisztában vannak vele, hogy rossz a munkabeosztásuk, nyomorultak, nehezen találnak mellékfoglalkozást, a sok távollét miatt széteshet a családjuk. Ennek ellenére tizenöt-húszszoros túljelentkezés van, és ez nem tegnap kezdődött. Miért van ez, miért akar az én unokám is tűzoltó lenni? Nincsenek sokan, ezerhétszáz ember vigyáz Budapestre és huszonhat kisebb helységre a főváros körül. Egy évet töltöttem közöttük, több tűzesethez is kivonultam velük. Egy év alatt nem láttam egyetlen parancs-visszautasítást, nem láttam egyetlen embert sem visszafordulni a baj elől, nem láttam egyetlen olyan tűzoltót sem, aki szolgálat közben vagy utána akár egy deci bort is megivott volna. Hogy tudja megoldani, hogy miközben beleássa magát egy lehangoló témába – és az utóbbi időben több lehangoló könyvet is írt, az Ormánságról, Miskolcról… –ŰMagyarország lehangoló……Szóval, hogy ne vegye magára az adott téma terhét? –ŰAzt kérdezi, hogy érzem magam? Nagyon rosszul. Nem vagyok boldog, meg kell küzdenem, hogy erőt gyűjtsek az íráshoz, hogy legyen kedvem valamivel foglalkozni. Néha, amikor megkeresnek, vagy például amikor dedikáltam a Blahán, és százával jöttek az olvasók, az ad valamit, hogy van értelme, és nem csak sötétben fütyörészek. De az a helyzet, hogy kívül kerültem az irodalmon. Rólam nem írnak. Elsősorban a szocialista-liberális sajtó gyűlöl, még csak ellenségnek sem hajlandó kinevezni. Sose titkoltam irántuk való megvetésemet. Amit Kádár mondott a politizáló értelmiségről, hogy úgy viseli magán a meggyőződését, mint a zsoldos az egyenruháját, és bármikor kész anyagi előnyökért vagy hízelgésért másikra cserélni – az változatlanul érvényes. Ha Orbán úgy gondolja, maga mellé tudná állítani őket. Ez az oka, hogy mostanában nincsenek szatirikus vagy humoros írásai? Vagy csak én nem találkozom velük?–ŰVolt egy szatirikus kötetem, az Éjféli napsütés, két éve adták ki. Persze van olyan könyvem, amiről a feleségem sem tudta, hogy megjelent. (Moldova kinéz a kávézó ablakán: éppen az ismert rendszerváltó SZDSZ-képviselő halad el a Kossuth téren.)Ő egy igen érdekes figura, a lektorom volt. És nem volt vonalasabb lektorom nála. Miután 1973-ban megírtam a Negyven prédikátort, átolvasta, majd közölte, hogy mit kell változtatni. Például: én azt írtam, „reformata”, szerinte azt kellett volna: „reformáta”. Nem volt igaza, nyolc évig tanultam latinul, Senecát fordítottam, elég jól. Haladunk tovább, egyszer csak azt mondja, ezt a mondatot ki kell hagyni. Mire én: Ez már a huszadik tétel, amit felsorolsz. Eddig egyszer sem vitatkoztam, de ezt, amit most kifogásolsz, ezt Isten mondja a Bibliában, szó szerint idézem. Hogy én nem tudok számodra megfelelően írni, az rendben van. De hogy neked az Isten sem tud írni? Már megbocsáss!

A jegybank eszközállománya egyszerűen elégtelen, hogy kezelje a válság bajait; az állami intézmény­rendszerből 1000 milliárdot lehet úgy kihúzni, hogy ne romoljon az ellátás színvonala, Magyarország pedig az erőviszonyok átalakulása miatt már jóval kevésbé függ az IMF-től, ugyanis bármikor mehet Kínához – interjú a költségvetésről és a gazdaságról Mellár Tamással, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. kutatási igazgatójával.

Erdélyben van egy tó, melynek fenekén Bözödújfalu nyugszik, lakóházaival, templomaival, iskoláival, kulturális központjaival. Csupán egy vízből kiálló templomtorony emlékezteti az arra járókat a település egykori létezésére. Az utolsó román diktátor végnapjaiban még parancsot adott egy gát megnyitásához, és a víz örökre maga alá temette a helyet, amely évszáza­dokon át a vallási tole­rancia jelképe és egy különleges felekezet, a „székely zsidózók” otthona volt.

A huszonegy éves Kovács Gábortól a nyár végén vettek végső búcsút. Holttestét egy hónappal korábban találták meg a Dunában. Akkor már másfél hónapja zajlott a keresése. Egy pénteki napon látták utoljára, születésnapját ünnepelte egy budai szórakozóhelyen. A biztonsági kamerák felvételein este fél tíz körül még feltűnt, azután már nem.

Tovább zajlik a német jegybank korábbi elnöke által kiprovokált vita a bevándorlásról. Thilo Sarrazin Németország felszámolja önmagát című botránykönyve (A Sarrazin-botrány. Hetek, 2010. szeptember 10.) a jelek szerint rátapintott a németek legérzékenyebb pontjára, és igazi szakítópróbát jelent a szociáldemokrata pártnak. A politikai felfordulás azonban nívós szakmai vitát is generált – Sarrazin könyve segített abban, hogy a bevándorlók integrációjának hendikepjeit szakértők egész sora kezdje feszegetni.

Manapság heti, sőt olykor napi rendszerességgel hallani a nemzetközi sajtóban a mexikói drogháború véres leszámolásairól. Hogyan kell tekintenünk erre a küzdelemre?– Ez egy roppant kiterjedt és összetett témakör. Talán egy nap is kevés lenne ahhoz, hogy részletesen áttekintsük a mexikói drogháború kialakulásának a folyamatát és a jelenlegi helyzetet.

Hogy miként fogadják a pénzintézetek a Kósa Lajos és Rogán Antal által jegyzett devizahitel-mentő csomagot, az nagyban függ attól, hogy milyen hiteleket vesz majd át a Nemzeti Eszközkezelő.

Az unió megszigorítja költségvetési politikáját, a magyar miniszterelnök taktikázik, a nemzetgazdasági tárca ellentmond neki, az EU pedig arra próbálja rászorítani Magyarországot, hogy újra legyen jóban az IMF-fel.

Pontosítás

Milyen volt az a világ, amikor a szülők nem mobiltelefonon hívták a gyereküket, hogy hazaért-e már az iskolából, a diákok pedig nem a társasági portálokon beszélték meg egymással a hétvégi programot? Bármilyen távolinak tűnik, azért erre még a mai huszonévesek is emlékeznek. De milyen volt az a világ, amikor a mozgóképet csak a mozivásznon lehetett látni, a hűtőszekrénybe a jeget pedig lóvontatta jegeskocsik hozták? Ez még régebben volt, de a mai ötvenesek fel tudják idézni ezt a kort is. A háború előtti „békeidők” mindennapjai, hétköznapi dialógusai, reklámszlogenjei azonban már jobbára csak a sercegős, időnként ugráló, fekete-fehér „kabosfilmekből” lehetnek ismerősek a legtöbb ember számára. Ebbe a hajdanvolt, de azért szerencsére még sok szemtanú által ismert világba kalauzolja el olvasóit Kulcsár István Mitya (egy pesti kisfiú emlékiratai gyerekeknek és felnőtteknek) című könyve.A szerző külpolitikai újságíró, akinek az írásait lapunk olvasói is jól ismerik. Így mutatja be művét: „Ez a könyv elsősorban gyerekkönyv, mégis három nemzedéknek szól. Amit a 8-12 éveseknek elmesél, az nagyrészt új a szüleiknek is, nagyszüleiknek viszont gyermekkorukat idézi fel. … A srácok a grundokon fociztak, a budapesti házak kapui nappal nyitva álltak, a posta pedig gyors volt és megbízható. A tejet tejcsarnokban vásárolták, vagy a milimárik vitték házhoz, a fővárosi utcákon ló vontatta szekerek jártak, a Dunán lapátkerekes gőzösök pöfögtek. Aztán jött a háború, a bombázások, őrült világ kezdődött. A szerző kisfiúként egy hadikórházban sebesült katonákat vigasztalt, egyszer hátulról látta Horthy Miklóst, és református létére zsidóként bujkált Szálasi barátjának lakásában.”A sok szeretettel és bájos humorral megírt könyv igazi családi olvasmány. Amikor a dedikált könyvet hazavittem, hetekig csak a borítóját láttam, hol az egyik, hol a másik gyermekünk kezében. Amikor úgy gondoltam, hozzájutok az olvasáshoz, akkor meg feleségem csapott le a kötetre. A színes történeteket Szűcs Édua kedves rajzai kísérik. Jó olvasást!