Trump nem tűri a történelemgyalázást
Mount Rushmore lábánál tartott ünnepi beszédében az elnök kikelt a szoborrongáló "dühödt csőcselék" ellen
Trump nem tűri a történelemgyalázást

Mount Rushmore(Forrás: Shutterstock/Puzzlepix)

2020. 07. 07.
Idén ünnepelte Amerika az 1776-os függetlenségi nyilatkozat 244-dik évfordulóját. Egészen egyedülálló, hogy idén, Amerika legnagyobb nemzeti ünnepén mennyire ki kellett hangsúlyozni a múlt nagyjainak kijáró tiszteletet, de egyáltalán az is, hogy csorba essék olyan kulcsfontosságú történelmi szereplők renoméján, mint Kolumbusz Kristóf, George Washington vagy Abraham Lincoln.

Eddig soha nem látott szinten tapossa meg az amerikai állampolgárok egy rétege saját történelmi múltjukat, melyre eddig sok tekintetben méltán voltak büszkék az egész világ előtt. 

Donald Trump úgy döntött, nem hagyja, hogy meggyalázzák Amerika történelmi emlékeit. Pénteken, a Mount Rushmore lábánál tartott ünnepi beszédében hosszan méltatta az amerikai történelem kiemelkedő alakjait, és élesen bírálta azokat a BML aktivistákat, akik az elmúlt hetekben a faji előítéletek elleni protestálásra hivatkozva rongáltak meg fontos történelmi emlékműveket. „Dühödt csőcseléknek” nevezte őket, „akik alapítóink szobrait döntik romba.”

Kihangsúlyozta, hogy a gyermekeket a hazaszeretetre kell nevelni, és ehhez elengedhetetlen a történelem nagyjainak kiemelése.

"Ha elpusztítjuk a történelmünket, nem fogjuk megérteni önmagunkat és Amerika sorsát sem."

 

Az amerikai értékrendnek a zsidó-keresztény kultúrát vette alapul. Az ezen értékrend ellen irányuló, valamint az amerikai történelem emlékeit meggyalázó vandál tevékenységek megfékezésére a napokban új törvényeket vezettek be, melynek értelmében a keresztény és történelmi emlékművek megrongálása akár 10 év szabadságvesztést vonhat maga után.

Valószínűleg nem véletlenül esett a választás Mount Rushmore-ra, hisz mind a négy jól ismert elnök, (George Washington, Thomas Jefferson, Theodore Roosevelt, Abraham Lincoln) munkásságát megkérdőjelezték a napokban. Trump úgy értékelte a jelenséget, hogy:

„Ezen baloldali kulturális forradalom célja az amerikai forradalom eltörlése... De az amerikaiak erősek, és nem hagyjuk, hogy országunkat és értékeinket elvegyék tőlünk”.

 

A Mount Rushmore emlékmű is fenyegetés alatt áll, ugyanis a Black Hills hegylánc egykoron még a Dél-Dakotában elő indián törzsek területének számított. Az őslakosok úgy tekintenek az emlékműre, mint a földjük megszentségtelenítésére, melyet erőszakkal elvettek tőlük, hogy ellenségeik vezetői előtt való tisztelgésre rendezzék be. Számos indián aktivista úgy véli, a Mount Rushmore Emlékmű ugyanúgy elítélendő, mint sok más konföderációs szobor, melyet kidöntöttek. Trump ünnepi beszédében kijelentette: nem hagyja, hogy meggyalázzák a négy nemzeti hős örökségét. 

Az indián aktivista csoportok egyébként mindent megtettek, hogy ellehetetlenítsék, hogy az elnök megtarthassa beszédét. A Dél-Dakotába vezető utat ugyanis kamionokkal eltorlaszolták, melyekről a gumiabroncsokat leszerelték, ezzel is nehezítve az út megtisztítását. Az eset a Nemzeti Gárda rohamosztagának beavatkozását igényelte.

Trump a beszéd végén bejelentette, hogy aláírt egy rendeletet egy új emlékmű létrehozásáról, egy óriási kültéri kertről, melyben a valaha élt legnagyobb amerikai hősök szobrait fogják elhelyezni. Az eddigi tervek alapján 31 államférfi és nemzeti hős személyét fogják megtisztelni az új létesítményben.

„Senki sem élhet tökéletes életet, de mindenkit a hozzá méltó tiszteletben, emlékezésben, és tanulmányozásban fogunk részesíteni”

 

– mondta Trump beszéde végén.

A rendelet kimondja, hogy a Trump adminisztráció nem fogja tűrni, hogy lerombolják a közös nemzeti emlékeket.

„Az ilyen romboló tevékenységekkel szemben amerikaiként a mi felelősségünk, hogy erőteljesen fellépjünk, és ugyanakkor békés úton továbbítsuk dicső nemzeti történetünket az újabb generációk számára az amerikai hősökről új emlékművek építésén keresztül.”

 

Egyelőre még nem tudni, hogy pontosan hol fogják kialakítani a tervezett emlékművet, de ha minden jól megy, akkor a függetlenségi nyilatkozat 250-dik évfordulójára, azaz 2026 július 4-ére el fog készülni az Amerikai Hősök Nemzeti Kertje.

Megosztaná véleményét másokkal is? A Facebook-oldalunkon megteheti:

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!