"Nem tudjuk, mik ezek" - nagyon komolyan kell venni az UFO-észleléseket Obama szerint
A volt amerikai elnök egy late night showban beszélt az azonosítatlan repülő tárgyakról
"Nem tudjuk, mik ezek" - nagyon komolyan kell venni az UFO-észleléseket Obama szerint

Forrás: Youtube/The Late Late Show with James Corden

2021. 05. 20.
Barack Obama most már többedjére erősíti meg, hogy léteznek olyan azonosítatlan repülő tárgyak, amelyeknek a manőverezési képessége és sebessége messze meghaladja az amerikai hadsereg bármely járművéét. A volt amerikai elnök szerint éppen ezért nagyon komolyan kell venni ezeket az észleléseket. 

Obama a The Late Late Show with James Corden című amerikai műsornak adott interjújában beszélt azokról az UFO-észlelésekről, amelyek amerikai katonai célpontokat zavartak meg. 

"Az az igazság, hogy vannak felvételek olyan objektumokról a levegőben, amikről nem pontosan tudjuk, hogy mik azok"

- fogalmazott Obama. Hozzátette, "megmagyarázhatatlan, hogyan mozognak, mi a pályájuk".

A volt amerikai elnök hangsúlyozta, hogy most már nem tud pontos információkat, de azt tudja, hogy az érintett hatóságok nagyon komolyan veszik a nyomozást az ügyben. 

Azt is elmondta, hogy a 2008-as megválasztása után nagyon kíváncsi volt az amerikai kormány idegen életformákkal kutatására irányuló programjaira. Azt a kérdést viszont kinevette, ami arra vonatkozott, hogy vannak-e a Roswell-i stílusú titkos laboratóriumok, ahol az alieneket vizsgálják. 

"Amikor a földönkívüliekről van szó, vannak olyan dolgok, amit egyszerűen nem mondhatok el adásban"

- fogalmazott Obama. Elmondta, hogy elnökként szinte az elsők között kérdezett utána ezeknek az állítólagos laboroknak, ám az illetékes hatóságok cáfolták ezek létezését. 

(DailyMail)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!