600 ezer palesztin befogadására alkalmas „humanitárius várost” akar létrehozni Izrael
Gáza déli részén
600 ezer palesztin befogadására alkalmas „humanitárius várost” akar létrehozni Izrael

X/@Israel_katz

2025. 07. 08.
Izrael Katz védelmi miniszter hétfőn úgy nyilatkozott újságíróknak, hogy utasította a zsidó állam hadseregét, az Izraeli Védelmi Erőket (IDF), valamint minisztériumát, hogy készítsék elő az új „humanitárius város” létrehozásáról szóló tervezet részleteit, mely a Gázai övezet déli részén, Rafah romjain kerülne kialakításra.

Katz arra is kitért, hogy az előzetes koncepció szerint kezdetben mintegy 600 ezer palesztint szállásolnának el a területen, akik most a tengerparti Mawasi térségben települtek le, miután az övezet más részeiből kitelepítették őket. A félmilliósnál is nagyobb tömeg a „humanitárius városba” azután mehet be, hogy átvilágították őket, és megbizonyosodtak arról, nincsenek közöttük a Hamász ügynökei.

„A palesztinok nem hagyhatják el a területet”

– jelentette ki.

Katz elképzelése szerint Gáza teljes civil lakossága - több mint 2 millió ember – végül teljes egészében ezen a humanitárius területen lenne letelepítve, melyet az IDF őrizne, és melynek irányítását nemzetközi szervezetek látnák el. „További négy segélyelosztó helyszínt hoznánk létre a területen” - mondta. A védelmi miniszter ugyanakkor azt már nem részletezte, hogy mely nemzetközi szervezetek működtetnék a várost.

Hangsúlyozta, hogy továbbra is bátorítja a palesztinokat, hogy a Gázai övezetből „önkéntes kivándorlás” útján keressenek fel más országokat, ami tehát a humanitárius városba való bevonulás alternatívája.

Nem világos azonban, hogy a zónát egyfajta tranzitpontként használnák-e, ahogyan azt a Reuters hétfői riportja ecsetelte, és ahol a gázaiak „ideiglenesen tartózkodhatnak, (…) és felkészülhetnek az áttelepülésre, ha ezt kívánják”.

A védelmi minisztérium főigazgatója, Amir Baram állítólag már meg is kezdte a zóna tervezését.

(Times of Israel)
 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!