Amerika forrong: ismét berobbanthatja a koronavírus terjedését a tüntetéshullám?
Amerika forrong: ismét berobbanthatja a koronavírus terjedését a tüntetéshullám?

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2020. 06. 05.
Az Egyesült Államok történetének egyik legválságosabb időszakát éli, a napokban pedig egészségügyi szakemberek figyelmeztettek: a nagy tömegeket megmozgató tüntetések növelhetik a járvány újabb terjedésének kockázatát.

A nemrég tragikus körülmények között elhunyt George Floyd halálával felszínre törtek az évtizedek óta elnyomott feszültségek. A rasszizmus ellen utcára vonult tüntetők nagy része azonban maszk nélkül, a távolságtartási szabályokat figyelmen kívül hagyva gyűlt össze Amerika nagyobb városaiban. New York vezetői attól tartanak, hogy az utóbbi hét eseményei miatt drámaian megnőhet a koronavírus-fertőzöttek száma.

„Mikor ilyen nagy fájdalom és harag tombol az emberekben nehéz arra kérni őket, hogy ne vonuljanak ki az utcákra, pillanatnyilag azonban mégis azt tanácsolnám annak, aki úgy érzi, kötelessége felemelni a hangját az igazságtalanságok ellen: biztonságosabb, ha most otthon marad.” – mondta Bill de Blasio New York-i polgármester.

Több egészségügyi szakember, köztük Dr. Michael Mina, a Harvard Egyetem professzora is aggodalmát fejezte ki a maszk nélkül utcára vonuló sokaság miatt. „A demonstrációkon összegyűlt tömeg könnyen a fertőzés terjedésének táptalajává válthat” – figyelmeztet a szakértő. „Nem lennék meglepve, ha az elkövetkezendő néhány héten belül a koronavírusos esetek számának növekedését tapasztalnánk, a tüntetéseknek ugyanis lehet, hogy ez lesz a következménye” – tette hozzá.

Számos egészségügyi szakember elismerte ugyan, hogy a vírus lassabban terjed szabadtérben és a maszk viselése is csökkentheti a fertőzés kockázatát, azonban az elmúlt napokban több demonstráció is erőszakos megmozdulásokba csapott át, mely során a rendőrség könnygázzal és füstbombákkal próbálta feloszlatni a tömeget.

Ezek az eszközök fuldokló köhögést válthatnak ki, ami könnyen hozzájárulhat a vírus terjedéséhez.

 Ezért a szakértők szerint fontos lenne, hogy a tüntetésen részt vevők 14 napos önkéntes karanténba vonuljanak.

CBN News / ABC News

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!