Alig négy évvel azután, hogy az Anglikán Egyház bocsánatot kért azokért a 800 évvel ezelőtt hozott törvényekért, melyekkel a brit zsidók ezreit száműzték több száz évre a királyságból, júliusi általános zsinatuk egy olyan palesztin manifesztum meghallgatása mellett döntött, mely történelmi tényekkel, bibliai hitelvekkel szembemenve igyekszik démonizálni az egyetlen zsidó államot és annak támogatóit. Néhány zsinati tag heves tiltakozása ellenére a javaslatot 25 püspök, 115 pap és 113 laikus szavazatával elfogadták. Húsz pap és 27 laikus szavazott ellene. Öt püspök, 30 pap és 35 laikus tartózkodott. Egyetlen püspök sem szavazott a javaslat ellen.
Az Anglikán Egyház általános zsinata először a Kairos II kiáltvány támogatását szavazta meg, azonban – minden bizonnyal az azt övező viharos vitákra való tekintettel – később egy módosítás keretében kijelentette, hogy Az igazság pillanata: Hit a népirtás idején címet viselő, vitatott dokumentumot nem „elfogadja”, csupán „meghallgatja”.
A Kairos Palestine nevű keresztény palesztin érdekvédelmi szervezet által eredetileg 2025 novemberében kiadott dokumentum a zsidó önrendelkezést „telepes gyarmatosításnak”, az izraeli államot pedig „a zsidó felsőbbrendűségre épülő apartheid rendszernek” minősíti. (Ezzel szemben Izrael területén a több mint 2 milliós arab kisebbségnek teljes körű állampolgári, politikai és szavazati joga van. Arab képviselők ülnek a Kneszetben, bírók a Legfelsőbb Bíróságon, és jelentős mértékben jelen vannak az orvosi és egyetemi szférában is – a szerk.) A dokumentum emellett kijelenti, hogy a Gáza elleni támadás, a politikai vezetők nyilatkozatai és az izraeli katonai fellépés „népirtásnak” minősül. (Ezzel szemben a városi hadviselés szakértői rámutatnak, hogy az izraeli hadsereg még a terrortámadások megtorlásakor is egyedülálló óvintézkedéseket alkalmaz a civilek védelmében: tömeges telefonhívások, szórólapok, SMS-ek és biztonsági folyosók biztosítása a kiürítéshez – a szerk.)
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »