Most mindenkinek, aki előfizet a Hetek nyomtatott verziójára, online előfizetést is adunk, amivel már csütörtökönként olvasható a friss újság és a teljes archívum is elérhető! Részletek: a Hetekben és a https://www.hetek.hu/elofizetes oldalon.
Szerda délután nem sokkal 3 óra előtt Robert Fico egy nyitrabányai kormányülést követően kiment a helyi kultúrház előtt összegyűlt érdeklődő csoporthoz, hogy kezet fogjon velük. Ekkor a kordonoknál egy 71 éves férfi egyszer csak előrántotta a kézifegyverét és 5 lövést adott le a miniszterelnök irányába. A politikus azonnal földre esett, majd megpróbált reflexszerűen felállni, de nem tudott. A körülötte álló testőrök egy része a támadóra vetette magát, míg többen Ficót emelték fel a hónaljánál fogva, majd ültették autóba, hogy kimenekítsék a helyszínről és kórházba szállítsák őt. Rendkívüli jelenetek, Közép-Európában alig volt ilyesmire példa, Szlovákiában még soha.
A nemzetközi politikát is megrendítette az eset, egy sor politikus együttérzését és megrendülését fejezte ki.
Ügynökök osztották meg az 56-os bajtársakat
Interjú Fónay Jenővel, a Pofosz alapító elnökével »
1956: a magyar menekülteket védő diplomata rejtélyes halála
Povl Bang-Jensen története »
„A Sátán újra a Földön lakik, és számos emberi testet öltött magára”
Németh Sándor beszéde az október 7-e utáni Izrael melletti szolidaritási tüntetésen »