hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mi áll a brazil „január 6.” hátterében?
Megrendülőben a demokráciába vetett bizalom
Mi áll a brazil „január 6.” hátterében?

Fotó: AP

2023. 01. 12.
Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája címmel a Nobel-díjas Gabriel García Márquez írt regényt még 1981-ben, s ami 2023. január 8-án történt Brazília­városban, az erőteljesen rímel legalábbis a cím első felére.

A brazil Legfelsőbb Bíróság egykori elnöke Washingtonban már jó félévvel a tavaly októberi elnökválasztás előtt úgy nyilatkozott, hogy hazájában nem úgy lesz majd, mint a Capitolium ostroma alkalmával, hanem valami sokkal rosszabb. És láss csodát, az amerikai „január 6-át” két év és két nap különbséggel követte a brazil: a három hatalmi ágról elnevezett tér ostroma, 2023. január 8-án, ahol a brazil elnökválasztás eredményét el nem ismerő, Bolsonaro-barát tömegek betörtek az elnöki palota, a Legfelsőbb Bíróság, illetve a törvényhozás épületébe, jelentős károkat okozva, amiből persze a materiális javak a legkisebbek: megingott ugyanis a brazil állam demokratikus működtetésébe vetett bizalom.

Jair Bolsonaro elnök december legvégén még Floridába utazott, de előtte háromnapos gyászt rendelt el Pelé halála miatt. Mivel ez átnyúlt január 1-re, amikor a megválasztott elnök, Inácio Lula da Silva hivatalosan is átvette a hatalmat, sokan úgy gondolták, hogy borsot akar törni ezzel utódja orra alá. Mintha nem lett volna elég, hogy nem kívánt jelen lenni a ceremónián, nem ő adta át mintegy az elnöki hatalmi jelvényt, s mi több, ugyan elítélte a választások eredménye – és egy sor állítólagos választási csalás és annak bírósági elutasítása miatt hónapok óta tüntető jobboldali támogatói erőszakos és/vagy törvénytelen akcióit (barikádok közutakon, magánlaksértés és közszereplők durva korlátozása) ő maga sem ismerte el választási vereségét. Bolsonaro ugyanis már évekkel a választások előtt jelezte, hogy az ország elektronikus választási rendszere nem jelent garanciát a visszaélések elkerülésére. Sapienti sat.

Kórházba került Bolsonaro

Jair Bolsonaro volt brazil elnök már hetek óta Floridában tartózkodott, amikor sor került a zavargásokra. A „brazil január 6-át” azonnal elítélte, mondván: a középületek rongálása és lerohanása, „azokhoz hasonlóan, melyeket a baloldal művelt 2013-ban és 2017-ben”, elfogadhatatlan. A médiát és a regnáló kormányt e nyilatkozata azonban nem hatotta meg, Bolsonaro pedig másnap erős hasi fájdalmakkal kórházba került. A volt elnök korábban is több alkalommal szorult kórházi kezelésre azt követően, hogy egy szocialista aktivista egy 2018-as felvonulás során megkéselte, melynek következtében komoly vérveszteséget szenvedett, és több belső szerve is súlyosan sérült. Bolsonarón akkor életmentő műtétet kellett végrehajtani. Twitter-oldalán azt írta, hogy az ellene öt évvel ezelőtt elkövetett támadás óta öt műtéten esett át, és a legutóbbi műtét óta kétszer volt bélösszenövése, ami miatt orvosi beavatkozásra szorult. Ezt erősítette meg brazil kezelőorvosa is, aki szerint Bolsonarónak valóban bélrendszeri elzáródása lehet, de ezúttal nincs szükség műtétre. (K. S.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!