A titkosított Pentagon-dokumentumokról készült fotók múlt hét közepén először a Telegramot, majd pénteken a Twittert kezdték el elárasztani, látszólag olyan bizalmas információkat fedve fel, amelyeket az amerikai kémügynökségek szereztek meg, nemcsak az orosz–ukrán háborúról, hanem olyan baráti országokról is, mint Izrael vagy Dél-Korea. Amerika számos szövetségese magyarázkodásra és tagadásra kényszerült a dokumentumok őket is érintő részeivel kapcsolatosan.
Az ügyben a Pentagon, az FBI és az amerikai igazságügyi minisztérium is vizsgálatot indított. Egyelőre nem tudni, ki áll a kiszivárogtatás mögött, és azt sem, hogy milyen célból történt. A rejtélyt már azért is nehéz megfejteni, mivel olyan iratokról van szó, amelyek az amerikai védelmi minisztérium napi jelentéseiben szerepelnek, és amelyek mintegy 1000 és 5000 közötti, arra megfelelő felhatalmazással rendelkező személyhez jutnak el.
A Pentagon igyekezett elérni, hogy a Twitter törölje a dokumentumokat a felületéről. Elon Musk erre cinikusan csak annyit reagált:
Szent István - látnok vagy realista volt az államalapító király?
Szuverenitás, bibliai hit és Jeruzsálem kérdése »
„Miért létezik Izrael állama?” - Interjú Tatár György filozófussal
A megrendülés hiánya és az apokaliptikus tövis »
Alkalmazott vereségfilozófia? Tatár György Európáról és a migrációs krízisről
Interjú a térségünket formáló globális trendekről »