hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Miként tud több mint 400 ember évekig észrevétlenül fenntartani egy pedofilhálózatot?
Nem lehet, hogy soha senki nem akar észrevenni semmit
Miként tud több mint 400 ember évekig észrevétlenül fenntartani egy pedofilhálózatot?

A lügdei kempingben több mint harminc gyermeket ért szexuális abúzus éveken keresztül.(Forrás: Facebook / Campingplatz Eichwald)

2022. 01. 19.
A nemzetközi sajtóban kevés szó esett arról a 439 fős német pedofilcsoportról, amelynek tagjai gyermekek tucatjait bántalmazták és erőszakolták meg. A kiskorúak szexuális kizsákmányolása nem csak Németországot érinti, többek között a brit királyi család egyik tagja, András herceg is komoly vádakkal néz szembe a közeljövőben.

A fent említett eset kapcsán a rendőrségi nyomozást vezető Michael Esser úgy nyilatkozott, hogy „még a legtapasztaltabb nyomozókat is megdöbbentette a visszaélések súlyossága”. Az ügy egy Köln melletti településről, Bergisch Gladbachról kapta nevét, ugyanis egy itteni családi házban találtak rá az ügy fő gyanúsítottjára és az általa birtokolt 130 ezer fotóra, valamint 12 ezer pedofil videóra. A hálózat több mint 400 tagot számlál és a pornográf tartalmú képeken kívül áldozatokat is cseréltek egymással, akik általában az elkövetők családtagjai, többségében gyerekei voltak.

A legfiatalabb áldozat, a bűncselekmény első számú gyanúsítottjának, Joerg L.-nek a kislánya volt, akit apja már három hónapos korában szexuálisan bántalmazott. Vele együtt hatvanöt bántalmazott kiskorút mentettek ki családi környezetükből, ahol bűncselekmények áldozatává váltak, ám a közel 350 fős rendőrségi csoport sikeres akció miatti öröme nem lehet felhőtlen, mivel, ahogy Uwe Jacob, a kölni rendőrség vezetője is fogalmazott: „...a fájdalom túl nagy ahhoz, hogy most ünnepeljünk”.

Rendszerszíntű a probléma

Joerg L.-t tizenkét év börtönbüntetésre ítélték, és további tizennégy bírósági eljárás indult, az elkövetők együttesen több mint nyolcvan év szabadságvesztést kaptak. Azonban a tény, hogy több éven át tucatnyi kiskorú bántalmazása közel félezer felnőtt által senkinek sem szúrt szemet, tragikus képet fest mind a német igazságszolgáltatásról, mind pedig a német társadalomról.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!