A Kongresszus épülete a Legfelsőbb Bíróság bejáratától. Összemosódnak a szerepkörök.(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)
Az ügy kapcsán számos hír látott napvilágot arról, hogy Nancy Pelosi, a Képviselőház demokrata párti házelnöke visszautasította azt a nyomást pártja részéről, hogy megszavazza a Legfelsőbb Bíróság létszámának demokrata bírákkal történő kibővítését. A tervezet értelmében ugyanis négy fővel emelnék meg a testület létszámát. Mindamellett Pelosi úgy nyilatkozott, hogy támogatja a Joe Biden által aláírt azon elnöki végrehajtási utasítást, amellyel az elnök fel kíván állítani egy bizottságot, melynek feladata, hogy megvizsgálja a bírósági bővítés lehetőségeit.
„Nem tudom, hogy jó vagy rossz ötlet, de úgy gondolom, hogy érdemes fontolóra venni”
– közölte Pelosi.
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »