Amy Coney Barett(Fotó: AP / Alex Brandon)
Múlt hét szombaton derült fény a potenciális új legfelsőbb bíró személyére: Trump két férfi után ezúttal egy nő mellett tette le a voksát. Amy Coney Barrett jelenleg a chicagói székhelyű hetedik körzet fellebbviteli bíróságának tagja, de könnyen lehet, hogy hamarosan rangosabb pozíciót tudhat majd magáénak.
Amy Coney Barrett New Orleans államban született és a Notre Dame Egyetemen végzett évfolyamelsőként. Alma materéhez később is hű maradt, 15 éven át oktatta az intézmény diákjait. Két évig dolgozott Antonin Scalia korábbi konzervatív legfelsőbb bíró mellett bírósági fogalmazóként.
Néhai mentorának igazságszolgáltatásról alkotott koncepcióit nagyban osztja, különösen a textualista jogfelfogást (azaz a szöveghűséget, a jogalkotói szándékot sajátosan csűrő-csavaró felfogással szemben). A hétgyermekes családanya karrierjének eddigi csúcspontja 2017-ben jött el, mikor a hetedik körzetbeli fellebbviteli bíróság tagja lett.
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »