hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hogyan erősíthetjük gyermekeink lelkét a nehézségekkel szemben?
Makkai Ferenccel, a Férfiak Klubja egyik kitüntetett tagjával beszélgettünk
Hogyan erősíthetjük gyermekeink lelkét a nehézségekkel szemben?

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2023. 01. 19.
A gyerekek lelkével való törődés és annak erősítése olyan terület, amelyet egy szülő sem hagyhat figyelmen kívül. Az érzelmi fejlődés egy olyan folyamat a kisgyermek életében, amely hiányosságainak pótlása nehézkes, és későbbi életkorokban nem igazán megvalósítható. Makkai Ferenc pedagógussal, apával, a Férfiak Klubja egyik kitüntetett tagjával beszélgettünk.

Amikor ezt hallja valaki nem feltétlen érti is azt, mit jelent foglalkozni vele, kellő időt szánni gyermekünk lelkének egészséges fejlődésére, és nem csak egyszerűen hagyni, hogy minden történjen magától. Jó szándékunkat sok esetben terheli az a „hozomány” is, ahogyan minket neveltek a szüleink. Ideális esetben feltesszük magunknak a kérdést, mennyire készülünk, készültünk igazán a szülői szerepünkre?

Felkészülni a feladatra

Hogyan tudunk olyan szülőkké válni, akik úgy foglalkoznak a gyermekeikkel, azok lelkével, ahogyan azt ők igénylik, amennyi időre valóban szükségük van? Ehhez érdemes már előtte készülni a szülőségnek erre a részére is, akár olvasni róla, hogy ne csak, mint egy automatikus folyamatba belecsöppenjünk, ahol a hétköznapok szürkesége bedarálja a jó szándékot, hanem tisztában legyünk az érzelmi fejlesztés fontosságával, és örüljünk annak, hogy együtt változunk gyermekünkkel.

Minden gyermek egyedi és megismételhetetlen, ezért a cél az, hogy a szülői figyelem és a megismerés segítségével olyan viszonyulást alakítsunk ki gyermekünkkel, ami az ő érzelmeiben író-olvasóvá tesz minket. Az őszinte figyelem segíti ezt a folyamatot, és olyan érzelmi pluszt ad a gyermeknek, ami a társas kapcsolat nehézségeiben átsegíti őt. A gyermek önismerete és a szülő figyelme egy érési folyamatban halad együtt, és ebben már nem a tökéletességre vagy hibátlanságra fogunk vágyni, hanem arra, hogy gyermekünket a maga valóságában ismerjük meg, és ezzel együtt ő is megismerjen minket. A biztonságos fejlődésben segíti őt annak felismerése, hogy saját magáért fogadják el a szülei, és nem valamiféle teljesítménye miatt.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!