hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Egy város, amit a helyiek szeretete tesz kellemessé
SZÍNES KÉPEK SZOMBATHELYRŐL
Egy város, amit a helyiek szeretete tesz kellemessé

Az 1880-ban épült zsinagóga épülete, amely ma koncertek helyszíneként szolgál.(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)

2022. 06. 16.
Messziről nézve lehetne egy szerényen elterülő város az Alpok lábainál. Közelebbről szemlélve feltűnik a helyiek elfogultsága. Vendégként tehát érdemes az itteniek szemüvegén keresztül szemlélődni, és az átlagos jelzőt rögtön el is dobhatjuk az utunkból.

Valami oka biztosan van annak, ha az emberek vonzódnak egy helyhez. Márpedig a kanyargó Gyöngyös-patak és a kis Arany-patak völgye évezredek óta lakott vidék, jóval a magyarok érkezése előtt illír–kelta né­pek birtokolták. Az i. e. első évezredben itt vezetett át a barbár észak és a fejlett dél közti legfontosabb kereskedelmi útvonal, a Borostyánkő út. Magát a várost a rómaiak alapították veterán katonák és családtagjaik számára i. sz. 43-ban Colonia Claudia Savaria néven.

Időutazók a karneválon

A történelmi múlt nem hagyja érintetlenül a ma emberét, a Savaria Történelmi Karnevál, Szombathely legismertebb látványossága, évente akár 150 ezer látogatót vonz ide. Pár napig elképesztően színes időutazásban vehetnek részt helybeliek és turisták egyaránt. A belváros teljesen felbolydul, a történelmi díszletek között kosztümökbe öltöznek nemcsak a látványosság szervezői, hanem maguk a látogatók is. Az utcákon, tereken sétálva találkozhatunk rendezett sorokban masírozó római légiósokkal vagy akár szépséges reneszánsz kisasszonyokkal.

„A karnevál ötlete a 60-as évekből származik, amikor ez még egy központi vezérlésű esemény volt, a dolgozókat akkoriban ki lehetett vezényelni felvonulásokra is. A különböző könnyűipari gyárak alkalmazottai készítették a kellékeket: sisakokat, pajzsokat, kardokat, a cipőgyárban a sarukat, a varrodákban a különféle ruhákat varrták. Akkoriban az iskolák és brigádok öltöztek be és mutattak be egy-egy történelmi korszakot

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!