hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Azonos nemű párok miatt lázadtak fel Ferenc pápa ellen
A meleg párok megáldása vízválasztó
Azonos nemű párok miatt lázadtak fel Ferenc pápa ellen

Ferenc pápa viaszbábuja az írországi Dublinban. Elférnek egymás mellett.(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)

2024. 01. 18.
Egyre erősödik a tiltakozás a katolikus egyházban a decemberben kiadott nyilatkozattal kapcsolatban, amely engedélyezi többek között a homo­szexuális párok – nem liturgikus keretek között történő – megáldását. A Vatikán elismeri, hogy a pápa „újítása” vitát váltott ki, de kitart a dokumentum mellett.

A Hittani Dikasztérium (korábbi nevén Hittani Kongregáció) által karácsony előtt kiadott Fiducia supplicans (Könyörgő bizalom) című dokumentumot Ferenc pápa hagyta jóvá – sőt, mint a Vatican News hírportál kiemeli, kifejezetten „Ferenc pápa lelkipásztori nézetén alapul … azzal a céllal, hogy bővítsék és gazdagítsák a klasszikus felfogást” az áldásokról.

Mit kérhetnek az azonos nemű párok?

A nyilatkozatnak különösen az a szakasza keltett feltűnést, amely megnyitja a lehetőséget az azonos nemű párok megáldására. A vatikáni hírügynökség közleménye hangsúlyozza, hogy a lelkipásztori áldás azoknak adható meg, akik „segítségre szorulnak, nem követelik státuszuk legitimálását, hanem könyörögnek, hogy mindazt, ami igaz, jó és emberileg értékes életükben és kapcsolataikban, a Szentlélek jelenléte segítse, gyógyítsa és emelje föl. Ezeket az áldásokat nem normatív módon kell szabályozni, hanem az adott szituáció gyakorlati megkülönböztetésére kell bízni. Jóllehet a párnak szól az áldás, nem a párkapcsolatnak, a nyilatkozat beleveszi mindazt, ami a két ember közötti legitim kapcsolatban megáldható: a pap a spontán áldás előtti rövid imában kérheti számukra a békét, az egészséget, a türelem, a párbeszéd és a kölcsönös segítség lelkületét, de Isten világosságát és erejét is ahhoz, hogy teljesen végrehajtsák akaratát.”

Hangsúlyozzák, hogy „ez a megfontolás valódi fejlődést hoz magával ahhoz képest, ami eddig elhangzott az áldásokról, eljutva addig, hogy elfogadja a szabálytalan helyzetben lévő, illetve az azonos nemű személyekből álló párok megáldását, anélkül azonban, hogy hivatalosan érvényesítené helyzetüket, vagy bármilyen módon változtatna az egyháznak a házasságról szóló örök­érvényű tanításán”.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!