hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Némiképp illegális szaúdi kalandok az iszlám szülőföldjén
Arábiai utazások ősi királyságok és vallásháborúk árnyékában – Második rész
Némiképp illegális szaúdi kalandok az iszlám szülőföldjén

A nagymecsetből kiszorultak imádkozó hada néz velünk szembe Medinában.(A cikkben szereplô képek a szerzô felvételei)

2024. 02. 07.
Arábiában a vallás formálta a történelmet. Körutunk során pontosan ezért „lógtunk be” Mekkába és a medinai nagymecsetbe is minden tilalom ellenére: enélkül ugyanis nehéz lenne teljes képet kapni az iszlám kezdeteiről és tömegvonzó erejéről.

Mint előző cikkünkből is kiderült, Szaúd-Arábia több mint olaj és sivatag. Ám hiába sok letűnt civilizáció és vallás emléke, a szaúdi királyságban ma már minden az iszlám dicsőítésének van alárendelve. A „vallás mindenek fölött” érződik az egész Közel-Keleten tapasztalható legszigorúbb öltözködési szabályokban, az összes város látképét meghatározó megannyi mecset fölé magasodó minaret-erdőkben, továbbá különösen a muszlim szenthelyeket övező kultuszban. A királyi család előszeretettel tetszeleg a szentélyek őrzőjének szerepében, amit csak kényszerű mosollyal nyugtáz a többi muszlim nemzet.

Az iszlám szülőföldje az ún. Hidzsáz régió, ami „határt” jelent, mert e hegyvidék természetes elválasztó a Vörös-tenger partvidéke és a félsziget közepén található fennsík között. A Vörös-tenger partján terpeszkedő Dzsidda évszázadok óta a zarándokok elosztóhelye; mi is innen fedezzük föl a régiót. Rijád után az ország második legnagyobb városa, a Hidzsáz szíve ez a hely. Milliók érkeztek és érkeznek ide Mekka közelsége miatt, az itteni reptér szolgálja ki az éves haddzsot, vagyis a nagy muszlim zarándoklatot. A vallásban betöltött szerepe mellett Dzsidda az ország kereskedelmi központja is lett; de erről részletesebben majd a modern szaúdi államról szóló záróepizódban írunk.

Ahol elkezdődött

Az iszlám legszentebb helye Mekka, és azon belül is a Kába-kő, valamint a köré épült Maszdzsid al-Harám („szent mecset”). A hatalmas hegyek közé ékelődő nagyváros (több mint 2 millió lakosával) a világ egyik legrejtélyesebb helye, hiszen nem muszlimok számára szigorúan tilos a belépés. Még a várost több kilométerre körülvevő körgyűrűt sem lehet használniuk, az áthaladóforgalom sem megengedett. A vallási intolerancia végrehajtói már a várostól messze, ellenőrzőpontokon vizsgálják az autósokat, és a nem muszlimokat más utakra terelik.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!