hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mivel készül a 21. századra a Habsburg-dinasztia?
Mivel készül a 21. századra a Habsburg-dinasztia?

A Hofburg főbejárata Bécsben. A 800 éves család bécsi központja volt, ma múzeum.(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix )

2023. 06. 22.
A Habsburgok útja„Soha nem mondom azt, hogy soha” – ezzel a sejtelmes megjegyzéssel utal rá Habsburg Eduárd, hogy nem csupán nosztalgikus érdeklődésből írt könyvet a nagy múltú családról. Elolvastuk a Habsburg-út című könyvet, és rájöttünk: a Habsburgok tényleg nem történelmi relikviának tekintik magukat.

A most 56 éves diplomata angolul írta a The Habsburg Way – 7 Rules for Turbulent Times (A Habsburg-út – 7 szabály viharos időkre) című könyvet, amely áprilisban jelent meg, és egyelőre még nem olvasható magyarul. A könyvet egy elsősorban liturgiai kiadványokkal jelentkező amerikai katolikus kiadó, a So­phia Institute Press jelentette meg, nem véletlenül: a nem túl vaskos (176 oldalas) mű abszolút kompatibilis a katolikus doktrínával – a szerző néhol még (szó szerint) pápább is a pápánál.

Érdekes ugyanakkor, hogy a könyv érezhetően az amerikai közönség számára készült: időnként az európai olvasó számára evidenciának számító információkat magyaráz el, emellett a bevezetőben kissé kajánul megjegyzi: a spanyol Habsburg-uralkodók révén több mai amerikai állam – például Texas – eredetileg családi birtok volt. Szintén az amerikai olvasók figyelmét kívánja felkelteni a könyv felépítése, amikor Habsburg Eduárd hét alapelvbe sorolja a család sikerének titkát, alternatívát kínálva olyan nagy sikerű műveknek, mint például az utóbbi időben a kereszténység felé forduló, ám a katolikus egyházzal szemben kritikus kanadai pszichiáter, Jordan Peterson 12 szabály az élethez: így kerüld el a káoszt! című könyve.

Egy szenvedélyes Habsburg

A szerző már a könyv elején tisztázza, hogy nem elfogulatlan szemlélőként ír családja közel 800 éves történetéről, és nem is átfogó történelmi-tudományos igénnyel készült a műve. Az előbbi álláspontja természetesen érthető, hiszen maga is lelkesen – ahogy egy interjúban mondta, szenvedélyesen – része ennek a generációk sokaságán átívelő, szinte példátlan családregénynek, az utóbbi pedig kifejezetten üdvözlendő, mert kiváló stílusérzékkel írta meg könyvét, ami tényleg olyan olvasmányos és történetekkel teletűzdelt, mintha egy Netflix-sorozat forgatókönyvének készült volna. (Ki tudja, talán az is lesz majd belőle, hiszen a szerző forgatókönyvíróként olyan tematikus filmet is jegyzett, mint a 2013-ban készült Mária, a skótok királynője című alkotás.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!