hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mégsem ott van a Sínai-hegy, ahol eddig hittük?
Mégsem ott van a Sínai-hegy, ahol eddig hittük?

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2023. 06. 29.
Az elmúlt években Szaúd-Arábia megnyitotta határait a nyugati turisták előtt, és nem kis meglepetésükre a legnagyobb számban amerikai evangéliumi keresztény zarándokok érkeztek a sivatagi királyságba. Számukra – a lenyűgözően szép és érintetlen táj mellett – a Biblia egyik fontos helyszínének keresése a legfőbb vonzerő.

„Szaúd-Arábia turistákat akar, de keresztényekre nem számított” – ezzel a címmel számolt be június közepén a New York Times arról, hogy egyre több evangéliumi keresztény turistacsoport érkezik az országba.

Az amerikai lap szerint a konzervatív iszlám királyságban senki sem számolt a keresztényekkel, amikor 2019-ben megnyitották az ország határait a szabadidős turisták előtt.

A kormányzati tisztviselők úgy gondolták, először a kalandvágyó utazók jönnek majd, olyanok, akik egy új, szokatlan úti célt keresnek, aztán a luxusturisták és jachttulajdonosok, akik a Vörös-tenger partján épülő üdülőhelyekre özönlenek majd. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!