Aktuálishetilap

Az emberiség évezredek óta ugyanazt az agyafúrt stratégiát alkalmazza a világegyetem örök törvényszerűségeivel kapcsolatban: megpróbálja figyelmen kívül hagyni őket! Európa értelmisége ráadásul – különösen az úgynevezett felvilágosodás óta – komoly erőfeszítéseket fordít arra, hogy e törvények ignorálását tételes tagadással könnyítse meg.

Nem is csoda, hogy a 21. század első negyedét elhagyva az emberiség kísérő-kísértő romlottsága nemhogy eltűnőben van, hanem egyre magától értetődőbben nyilvánul meg. Az árulás sem kivétel ez alól: a múlt ködébe veszés helyett makacsul uralja társadalmi (és gyakran személyes) viszonyainkat. A politikában ráadásul a demokrácia sajátos játszótere lehetővé tette, hogy (általában) királygyilkosságok nélkül, elegánsan, akár közmegbecsüléstől övezve lehessen gyakorolni.

William Shakespeare idejében ehhez még ölni kellett. Ennek sajátos előnye, hogy műveiben az árulást – a globalizált aktuálpolitika kifacsart világképével ellentétben – annak végső, valódi természetében látjuk: hidegvérű gyilkosságként. Legjelentősebb drámáinak pedig nemcsak a szerelmi vagy baráti, hanem a politikai árulás is központi motívuma. Ezért e bűnt lélektanán túl a társadalmi hatásai szempontjából is rendkívül pontosan bemutatja.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek