hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Harminc évig volt drogfüggő, ma boldog férj, így szabadult meg
Czeller Péter története
Harminc évig volt drogfüggő, ma boldog férj, így szabadult meg

Forrás: Nyuli János

2022. 09. 08.
A herointól emberi roncs lett, és az utcán kötött ki – nemcsak orvosi szempontból volt reménytelen eset, de lelkész ismerősei is kezdtek lemondani róla. Isteni csoda, hogy 30 év masszív szer­­függés után életben ma­radt, majd teljesen felépült, képessé vált jó emberi kap­csolatokban élni, és másokon segíteni. Czeller Péter története.

A Neuroticban zenéltél, Pajor Tamás gimnáziumi osztálytársad volt. Majd saját őspunk zenekart alapítottál, az ETA-t, ami a 80-as évek elején a hazai underground zenei élet egyik ismert formációja volt. A drogkarrieretek is együtt indult, csakhogy Tamás és számos barátotok 1987 körül megtért. Rád akkor egyáltalán nem hatott az evangélium?

– Ezt nem mondanám, hiszen láttam, hogy a többiek élete pozitívan megváltozott, megnéztem a Rocktérítőt is. De az életemben még nem voltak válságjelek, minden téren elég sikeresnek tűntem. Huszonévesen jól menő vállalkozásom, sportautóm, belvárosi lakásom, barátnőm volt, sportoltam, és a drogokban egyre jobban megtaláltam egy hamis békességet és boldogságérzetet, ami elnyomta a lelkiismeretem hangját.

Czeller Péter (1964)

Tapasztalati addiktológiai szakember, a Bázis Addiktológiai Szolgálat hivatásos mentoraként csoportos beszélgetéseket vezet a Nyírő Gyula Kórházban, ahol klienseket gondoz elő a Bázis terápiára, valamint önkéntesként dolgozik a F.E.Cs.K.E. Egyesületnél, és a 8. kerületi Útitárs Szolgálatnál EMPATIKA csoportfoglalkozásokat tart. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!