hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Squid Game: akiknek az ember állat, Isten pedig halott
Mivel hódította meg a nézőket a véres dél-koreai sorozat?
Squid Game: akiknek az ember állat, Isten pedig halott

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2021. 10. 20.
Pár hét alatt a Netflix legnézettebb sorozata lett a Squid Game című túlélődráma (több mint 100 millió nézővel a premier után), amely felnőttek egymás elleni élet-halál harcát mutatja be gyerekjátékok ormájában. A reménytelen világban gyengén pislákoló humanizmus harcát megjelenítő dél-koreai sorozat megdöbbentő hatással van a nyugati fiatalságra.

Talán a küzdősportokról szóló kung-fu és karate-filmekkel kezdődött, majd az anime és manga rajzfilmekkel folytatódott a távol-keleti kultúra nyugati térhódítása. Úgy tűnt, sokáig Japán tud maradandó lenyomatot hagyni Hollywoodon, ám az elmúlt években Dél-Korea sajátos világába kaptunk betekintést. Olyan betekintést, ami rabul ejtette a millenniumi és Z generációt.

A koreai alkotások az eddigi legnagyobb sikert (ha most mélyebben nem taglaljuk a koreai popzene-őrületet a nyugati fiatalok körében) a márciusi Oscar-díj-átadón érték el, ahol az igencsak sötét világképű Parazita 4 nívós díjat, köztük a legjobb filmnek és legjobb rendezőnek járót is bezsebelte. Most pedig a Net­flix tolmácsolásában megjelent egy sorozat, ami pár hét alatt csúcsokat döntött.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!