hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nagyot durran a kínai ingatlanlufi, hitelválság lehet belőle
A forgatókönyv hasonló a 2008-as válsághoz
Nagyot durran a kínai ingatlanlufi, hitelválság lehet belőle

Fotó: AP / Ng Han Guan

2021. 10. 07.
Úgy tűnik, bármekkora válságok jönnek és mennek, mégsem tanulnak az elődök hibáiból a kormányok és a pénzpiacok. Kínában újabb ingatlanpiaci buborék pukkanhat ki, ami legrosszabb esetben a 2008-ashoz hasonló, sőt annál nagyobb krízist is kirobbanthat. Ráadásul szinte majdnem ugyanúgy, mint 13 éve.

Szeptember közepén kezdett el kiszivárogni, hogy Kína második legnagyobb ingatlanpiaci befektetője, az Evergrande júniusban késve fizette ki a kibocsátott kötvényeire a kamatot a befektetőknek, szeptemberre pedig már kormányzati segítségért folyamodott, amire viszont a kínai kormány már nem volt hajlandó, annak ellenére sem, hogy egyik kiemelt támogatási területe volt az ingatlanfejlesztés. Mindez most az Evergrande potenciális csődjével akár egy újabb, a 2008-ashoz hasonló hitelpiaci válságot is eredményezhet.

A ’90-es évek közepétől kezdve folyamatos állami támogatás alatt álltak az ingatlanberuházások, ugyanis a kínai kormány igen fontosnak tartotta, hogy új lakások épüljenek, és folyamatos legyen az urbanizáció. A fejlesztők ezért szinte kizárólag hitelből finanszírozták a teljes építési folyamatot. A projektek egy részét a bankok finanszírozták, egy további szeletét a vásárlók, akik előre kifizették a lakások árát, a maradékot pedig a beszállítók, akik gyakran csak 60 vagy 90 napra kapták meg a pénzüket.

A rendszer évtizedek óta kiválóan működött, viszont mostanra, úgy tűnik, homokszem került a gépezetbe. A fejlesztők a jelek szerint egyre nehezebben tudják értékesíteni az új lakásokat, nincs akkora kereslet a fejlesztésekre, mint amilyen ütemben az újabb projektek indulnak. Ráadásul azokban a régiókban, ahol túl sok az üres lakás, a legtöbb esetben a polgárok nem is akarnak feltétlenül vásárolni. Az Evergrande ugyanis olyan térségekben is épített új laká­sokat, ahonnét a polgárok inkább elvándorolnak, így ezek az ingatlanok akkor is nehezen értékesíthetők lennének, ha csak a kínaiak lakhatási preferenciái jelentenék a gondot.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!