hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Pénzesővel pörgetnék fel a gazdaságot
Tömegek kerülhetnek hitelcsapdába
Pénzesővel pörgetnék fel a gazdaságot

A válsághelyzet alkalmat ad a gazdasági, pénzügyi és politikai struktúrák radikális megváltoz tatására, ilyen kísérlet a Világgazdasági Fórum Nagy Újrakezdés koncepciója is. Nem mindenki fogadja lelkesen(Fotó: Shutterstock/ Puzzlepix)

2021. 04. 15.
A legtöbb országban még hatalmas erőkkel folyik a koronavírussal szembeni küzdelem, de a gazdasági, pénzügyi és politikai rendszerek már a járvány utáni világra is készülnek. Ennek során a 2008-as válságból való helyreállítás sikerreceptjét igyekeznek másolni, de felturbózva: gigászi méretű hitelekkel és központi pénzesővel állítanák talpra és pörgetnék fel a világgazdaságot.

A koronavírus-járványt sokan a globalizáció megbicsaklásaként értelmezték. Valóban, az egyes országok maguk döntöttek a járványügyi intézkedésekről, a lezárásokról, és amennyiben voltak közös tervek a fellépésre (lásd az EU vakcinabeszerzését), az a gyakorlatban sok bonyodalomhoz vezetett.

Visszatekintve azonban azt láthatjuk, hogy a Covidra adott válasz nagymértékben globális mintát követ. Az egyes országok szinte egyszerre vezettek be nagyon hasonló intézkedéseket: szigorú lezárások, maszkviselés, tesztelés, távoktatás, távmunka, gyorsított vakcinafejlesztés és -engedélyezés, gyorsított oltási programok, vakcinaigazolvány, a hullámok közötti, illetve nyári lazítás és ismét nyitás. Eltérések inkább a hangsúlyokban, részletekben voltak a nyugati világban (kivétel alig akadt, talán a svéd modell lógott ki a sorból), illetve abban, hogy mennyire volt fegyelmezett és felkészült az adott társadalom, milyen állapotban volt az ország egészségügyi rendszere.

Ezek a programok nem központilag, hivatalosan voltak ugyan vezé­relve, de a nemzetközi média, a napi szinten érkező hírtömeg, a statisztikák, a járványügyi szakértők, a WHO, az eluralkodó bizonytalanság és félelem, a bevált vagy éppen nem bevált módszerek erős igazodási pontot jelentettek. Az egyes kormányok általában ugyanazon, kisebb kockázattal járó intézkedések mellett döntöttek.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!