hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Egyre nagyobb trend a gyermektelenség
Ez lenne az utolsó generáció?
Egyre nagyobb trend a gyermektelenség

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2023. 01. 26.
Az első babák megszületését ösztönöznék a kormány családpolitikai intézkedései. 200 ezerre tehető ugyanis azoknak a termékeny korú pároknak a száma, akiknek nincs gyermekük. A „szándékos” gyermektelenség Kelet-Európában még elenyésző mértékű, itt az anyaságellenesség ideológiája is nyugati egzotikumnak számít.

Tél elején bejárta a sajtót a hír, hogy a 48 éves amerikai színésznő, Hilary Swank (képünkön) ikreket hord a szíve alatt. A várandós sztár úgy nyilatkozott: kislánykora óta vágyott az anyaságra, ami a karrierje miatt egészen eddig háttérbe szorult. A hír kétségtelenül pozitív, hiszen azt sugallja: soha nem késő gyermeket vállalni. Másrészt viszont széles körben megerősíti azt a hollywoodi mintát, miszerint a színésznők pályafutásuk alkonyán, gyakran közel az 50-hez lombikmódszerrel vagy örökbefogadással igyekeznek felzárkózni az anyaszerephez. Ez a sztárok esetében akár megható is lehet, ám a hétköznapi tapasztalat és a statisztikák azt mutatják, hogy a kései gyermekvállalás ma már általános kortünet – ha egyáltalán akar ma valaki gyereket, azt igyekszik minél későbbre időzíteni.

Magyarországon ma az első gyermekszülés átlagéletkora a 30-as életévek első felére esik, míg 1995-ben 25 év körül, 1975-ben pedig 20 év körül szülték első babájukat a kismamák. Az elmúlt 30 évben a családalapítási kedvet különösen erősen visszafogja a halogató magatartás. Ennek következtében a nők vagy kifutnak a biológiai időből, és nem születik gyermekük, vagy ha születik is, többnyire csak egy – ritkábban két – babát hoznak világra életük során.

Márpedig első gyermek nélkül nincsen harmadik – vélhetően ez is közrejátszott abban, hogy az egyedülállóan bőkezű magyar családpolitika, amely elsősorban a három- vagy többgyermekes nagycsaládosokra fókuszál, 2021 óta növekvő figyelmet fordít az első gyermekek mind korábbi megszületésének az ösztönzésére is. Ezt szolgálja egyebek mellett, hogy 2023. januártól 30 éves korig szja-mentességgel, valamint a diákhitelük elengedésével támogatják azokat az édesanyákat, akik 30 éves koruk előtt gyermeket vállalnak.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!