hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Számos lehetőség rejlik a nevelőszülői szolgálatban
Mérlegen a gyermekvédelem
Számos lehetőség rejlik a nevelőszülői szolgálatban

Illusztráció(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)

2022. 06. 23.
Az utóbbi évtizedben egyházi szolgáltatók vették át a főszerepet a hazai gyermekvédelem-ben. A rendszermég sok szempontból korrigálásra szorul, mindenek- előtt a nevelő­szülők anyagi és szakmai megerősí-tésére lenne szükség – vélik az új szolgáltató, a Csemete Nevelőszülői Hálózat szakértői.

Nagyegyházi részről jellemző az a nézet, hogy 2012 után a hazai gyermekvédelmi szakellátás egyházi kézbe adásával a feladatellátás tulajdonképpen visszakerült oda, ahonnan egykor államosítva lett. Azonban az összkép egyelőre vegyes, ugyanis a statisztikák arról tanúskodnak, hogy a fenntartóváltások és tetemes ráfordítások eddig nem hoztak átütő javulást a gyermekvédelem területén.

Ezt mutatja, hogy az elmúlt 12 évben 19-szeresére nőtt az egyházi szerepvállalás a nevelőszülői hálózatokban, miközben egyre több gyerek kerül be – és „ragad bele” – a rendszerbe. Tavaly 21 ezerről 23 ezerre nőtt a szakellátásba vett gyermekek száma, ugyanakkor rég nem látott mértékben (ezer fő alá) csökkent az örökbefogadott gyermekek száma.

Nagyon kevés gyermeket helyeztek el nevelőszülőknél is – különösen nagy probléma, hogy közel ezer három év alatti gyermek él ma csecsemőotthonban, holott ezt az intézményt már évekkel ezelőtt meg kellett volna szüntetni. Az idősebb, speciális nevelési igényű gyerekek elhelyezése pedig végképp megoldatlan – derül ki a Hintalovon Alapítvány 2021-es Gyermekjogi jelentése által összegyűjtött adatokból.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!