hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kedves Olvasó!
Kedves Olvasó!

2022. 01. 14.
A héten a köztársasági elnök bejelentette az országgyűlési választások időpontját, így választ kaphattunk a múlt heti címlapsztorinkban felvetett egyik kérdésre: Orbán Viktor politikai jövője előbb eldőlhet, mint Emmanuel Macroné, hiszen a francia elnökválasztás első fordulója egy héttel később, április 10-én lesz (a második pedig április 24-én).

Ahogy írtuk, április elején Budapestre figyel a világ, állva marad-e a nemzeti szuverenisták egyik utolsó európai bástyája vagy szabaddá válik az út a francia elnök német asszisztenciával elgondolt föderális uniója előtt?

1990 óta ez lesz a kilencedik szabad választás, ahol dönthetünk arról, milyen irányt vegyen az ország a következő négy évben.

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix
Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

Bármilyen fanyalgásokat lehet is olvasni, hallani: ez a döntés végső soron a mi kezünkben van. Mert ne feledjük: 1985-ben még csak egyetlen listára szavazhattunk, arra, amit az állampárt kirakatszervezete elénk tett. Nem volt kampány, nem voltak politikai elemzők, vitaműsorok. Április 3-án azonban választhatunk több lista, számos jelölt között. A politikai témájú cikkek, publicisztikák, rádió-, tévé- és online adások mindennap milliós össznézettséget érnek el. Nem beszélve a közösségimédia-térről, ahol kilenc és fél millió miniszterelnök mondhatja meg a tutit. És ez így van jól. Ha már ennyire figyel ránk a világ, akkor mutassuk meg, hogy becsüljük a szabadságot és menjünk el választani.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!