hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Egyéni felelősség
Egyéni felelősség

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2020. 06. 08.
A könnyebbik utat választja az, aki nem veszi a fáradságot, hogy a felszínes tájékozódásnál mélyebbre ásson. Időigényes és türelmet igénylő próbatétel ez, amikor az embernek olykor nemcsak az általános közvélekedéssel és tömeghangulattal, hanem gyakorta önmagával is szembe kell helyezkednie.

Legyen szó a koronavírusról, az amerikai tüntetéshullámról, vagy éppen Trianon fájdalmáról, a kor embe rének égető szüksége van arra, hogy a világ történelemformáló eseményeiről kellően árnyalt véleményt alkosson. A nagyszájú nethuszárok és hangulatkeltő on line hírgyárak világában nem engedhetjük át világképünk alakításának jogát a képernyők és újságoldalak túlfelén ülő médiamunkásoknak.

Megvan a magunk felelőssége, hogy mit érzünk és hogyan gondolkozunk. A társadalmi feszültségek ilyen szintű – talán tudatos – kiélezésekor rajtunk áll, hogy képesek vagyunk-e tiszteletben tartani embertársaink méltóságát akkor is, ha más rasszból vagy etnikumból származnak, vagy – neadjisten – mást gondolnak a világról, mint mi.

A geopolitikai játszmák, az amerikai hatalomgyakorlás működése és a járvány miatti válság kihasználása jóval mélyebb és komplexebb vizsgálódást igényel, mint pár kattintékony cím és néhány sor bejegyzés. A Hetekben éppen ezért próbálunk meg a dolgok mélyére ásni, és alternatívát kínálni a mainstream narratívára. Mindenki döntse el maga, hogy mennyire alaposan sikerült megtennünk ezt. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!