hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mészáros István beszéde a Päivi Räsänen melletti szimpátiatüntetésen
A vádlottak padján az emberi civilizáció
Mészáros István beszéde a Päivi Räsänen melletti szimpátiatüntetésen

Fotó: Hetek/Gulyás Péter

2022. 02. 17.
Mészáros István Lászlónak, az országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottsága korábbi alelnökének beszéde – elhang­zott a budapesti Finn Nagykövet­ség előtt 2022. február 13-án rendezett szim­pátiatünte­tésen.

Tisztelt Nagykövet Úr!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Egy finn koncepciós büntetőper okán gyűltünk össze, hogy kiálljunk meghurcolt finn keresztény testvéreink és mindannyiunk szabadságjogai mellett.

A per elsőrendű vádlottja Päivi Räsänen, kereszténységét nyíltan fölvállaló parlamenti képviselő asszony, korábbi belügyminiszter. Lutheránus lelkipásztor felesége, ötszörös édesanya, hétszeres nagymama, orvosdoktor. Másodrendű vádlottja Juhana Pohjola püspök úr, a Finn Evangélikus Missziói Egyházkerület püspöke.

Finnország főügyésze népcsoport elleni uszítással vádolja őket, mert a nyilvánosság elé tárták a Biblia házassági, családi és szexuáletikai tanításának néhány vonatkozását. A főügyész szerint tehát bűncselekmény a zsidó–keresztény civilizáció, az európai kultúra alapját képező Szentírás idézése, tanításának megvallása és az ezek alapján megfogalmazott értékítélet. Ezt mi határozottan visszautasítjuk!

Történelmi per ez. Eddig ugyanis még a legelvetemültebb diktátorok sem próbálták soha kriminalizálni a házasság és a család természetéről szóló bibliai alapelveket, még ha ők maguk és a társadalom egy része nem is éltek ezekkel harmóniában.

A finn főügyész azonban erre vállalkozott. Jogot formált a Biblia átírására, mégpedig büntetőszankciók bevetésével.

A kiinduló vádpont a képviselő asz­szonynak egy 2019-es Twitter-üze­nete. Ebben a Bibliából kifotózva posztolta a homoszexualitást természetellenesként és Isten előtti bűnként leíró szövegrészt, Pál apostol rómaiakhoz írt leveléből és egymondatos megjegyzéssel megismételte a benne foglalt nézetet.

A természetellenes szexualitást elítélő bibliai sorok közzétételének ügye tényleg sokkoló. De nem az idézet tartalma, hanem a büntetőjogi reakció miatt! Ha valahol a Biblia idézése nem okozhat meg­rökö­nyö­dést, akkor az a Szentföldön kívül éppen Európa. Európa, ahol korábbi jelenléte mellett a Biblia maga az európai könyvnyomtatás első terméke is! Gutenberg Bibliájára célzok!

A Biblia az európai civilizációtól elválaszt­ha­tatlan, ezért a tartalmáról való közbe­széd korlátozása Európa-ellenes me­rénylet is! Nálunk, Európában otthon van a Biblia – nem hagyjuk száműzni!

Egy másik vádpont azon alapul, hogy a képviselő asszony, a „Férfivá és nővé teremtette őket” című 2004-es röpiratában a keresztény házassági és családi etikát összefoglalva, kiállt a természetes nemi identitásforma és az ezen alapuló természetes családmodell mellett. Az írás a Finn Evangélikus Missziói Egyházkerület honlapján máig elérhető.

A kiadásban Pohjola püspök úr működött közre.

Képzeljék el, ebben az írásban az szerepel, hogy a férfi az tényleg férfi, a nő pedig tényleg nő. Ha ez még nem lenne elég, a gyerekeket a nők szülik és a férfiak nemzik. Emiatt a család alapját képező házasság két biológiailag külön nemű személy szövetsége. Ezért azt, ami eltér ettől az emberiség kezdete óta mindennapi tapasztalattól, azt nem lehet a főszabály rangjára emelni. A természettörvény ugyanis nem hajol meg emberi elképzelések előtt, nem változik meg semmilyen bírói ítélettől.

Nem véletlen, hogy az összes vallás egyetért ezekben a teremtés rendjét tükröző biológiai tényekben. Sőt, az ókori görög és római kultúrára köztudottan jellemző erkölcsi szabadosság ellenére még a Jézus Krisztust megfeszítő Római Birodalom joga maga is kimondta:

„A házasság egy férfi és egy nő egyesülése, amely egész életükön át tartó szövetséget alkot, és magában foglalja az isteni és emberi kiváltságok közös élvezetét.” (Modestinus római jogtudós definíciója a házasságról.)

Tehát a természetes házasság mibenlétében – heteroszexuális jellegében – még Krisztus üldözői és követői is egyetértettek! De nem így a finn állami főügyészség, amely sze­rint ennek hangoztatása és indoko­lása bűncselekmény, mert sérti az úgynevezett LMBTQ-közösség érzé­kenységét, ezért népcsoport elleni uszításnak minősül! Ez maga az őrület!

Őrültség, ami ráadásul már jogi koncepcióvá dagad! A történelem ar­ra tanít, hogy az őrület nem ismer ha­tárokat, a törvényeket már sokszor maga alá gyűrte! A vádlottak melletti szolidaritásunk kinyilvánítása mellett azért is gyűltünk össze, hogy ennek

a Finnországon messze túlmutató őrületnek is határozottan ellen­áll­junk!

Ez a koncepciós per nyílt támadás egyszerre több alapjog ellen is. Egy­aránt lábbal tiporja:

• a szabad véleménynyilvánításhoz (szólásszabadsághoz),

• a sajtószabadsághoz és

• a lelkiismereti és vallásszabadsághoz való alapjogokat.

Ez a koncepciós per tehát messze túlmutat a vallásszabadságon és egyenesen a demokrácia alapjaiba gázol!

A szólásszabadság lényegéhez tartozik a különböző nézetek szabad kifejtése és ütköztetése! Igazság- és értéktartalmuktól függetlenül! Külö­nösen áll ez a közügyekre vonatkozó véleményekre, értékítéletekre (mint amilyen a házasság- és családvéde­lem is). E nélkül nem tudnak társa­dalmilag megméretni a különböző nézetek, nem tud kialakulni demok­ratikus közvélemény, ami pedig alapja a demokratikus társadalomnak. Mivel ez a büntetőper magának a szólásszabadságnak az elfojtására irányul, ezért nyílt kihívás a demok­rácia ellen is!

Ha az európai kultúra gyökerét képező, több évezredes bibliai nézetek hangoztatását kriminalizálnák, nem lenne többé olyan nézet, amit ne lehetne egy ilyen precedens után betiltani. Ha a Biblia sorait cenzúrázni lehet, akkor nincs az az írás, ami ne válhatna áldozattá. Ez még magának az LMBTQ-lobbinak sem lehet érdeke, ha egy csöppnyi kis józansággal néznek erre a kérdésre.

A vallásszabadság még ezen fölül is, önmagában is garantálja a vallási meggyőződés szabad kinyilvánítását, tanítását, hirdetését. Az egyházi autonómiát is súlyosan sérti, hogy a főügyész magára a bibliai szövegér­telmezésre is kiterjesztette hatás­körét. Állami megmondó emberként, ellentmondást nem tűrően. Büntető­jogi kényszerrel fenyegetve akarja előírni, hogyan magyarázza a Bibliát az egyház és a keresztények.

Tisztelettel kérdezem Finnország főügyészétől: Mi köze van Önnek mindehhez? Mit keres az elefánt a porcelánboltban?

Nem elszigetelt, hanem vírusként terjedő jelenségről van szó!

Fotó: Hetek/Gulyás Péter
(Fotó: Hetek/Gulyás Péter)

Angliában a múlt évben megbilincselve vezettek el egy 71 éves lelkészt az utcai szószékről, miután a természetes családmodellről, a férfi és nő közötti házasságról beszélt egy utcai rendezvényen. Németországban szintén a múlt évben, csaknem ötezer euróra büntetett meg a bíróság egy lengyel katolikus papot egy német magazinban megjelent újságcikke miatt, amiben kritizálta az egyházon belül is terjedő homoszexuális tendenciákat.

Bilincs, bírság, büntetőeljárás! Ez nem szabad vita, nem véleményütköztetés! Ez már a keresztényüldözés útjára lépés Európában is, ami szemünk előtt bontakozik ki!

Kérdezem ezért a szabadságjogokra szavakban olyannyira érzékeny európai uniós vezetőktől: látják Önök mindezt egyáltalán?

Von der Leyen elnök asszony?

Jourová európai értékvédelemért felelős alelnök asszony?

Helena Dalli egyenlőségügyi biztos asszony, mit kívánnak most tenni?

Hát Önök ott az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi (LIBE) Bizottságban alszanak ilyenkor? Hol marad a jogállamiság sérelmének fölemlegetése? Küldenek megfigyelőt a tárgyalásra?

Tisztelt Hölgyek és Urak ott a finn igazságszolgáltatásban és ott az uniós intézményekben!

Megnyugtatjuk Önöket: bármit csinálnak is, mi, szabadságszerető polgárok/keresztények, akkor is

• nőnek fogjuk mondani a születési neme szerinti nőt és férfinak a férfit;

• anyának az anyát, apának az apát;

• és védelmezni fogjuk a természet rendjét, a természetes házasságot és családot!

Akkor is, ha Önök akár a fejük tetejére állnak is!

Akármilyen törvényeket is diktálnak, bármilyen büntetéssel is fenyegetnek, bármilyen ítéleteket is hoznak,

• mi nem engedünk szabadságainkból,

• megmaradunk és kitartunk a normalitás mellett

• és végsőkig küzdeni fogunk mindezeknek nemcsak a védelméért, hanem érvényesüléséért is!

Együtt valljuk Szent Péterrel: Inkább Istennek kell engedni, hogynem az embereknek!

Fotó: Hetek/Gulyás Péter
(Fotó: Hetek/Gulyás Péter)

De mindemellett bízunk a finn büntetőbíróság függetlenségében, pártatlanságában és józan eszében. Bízunk benne, hogy felmentő ítélet születik, ami éppen a konstruktőrök terveivel ellenkező hatást válthat ki: a tagadáskultúra áradásával szembeni precedenst teremthet. Tisztelt Bíróság, az Önök történelmi próbája ez! Drukkolunk, hogy megállják a helyüket!

Kedves Képviselő Asszony, Püspök Úr! Nemcsak Önök ketten ülnek a finnországi vádlottak padján, hanem Önökkel együtt eleink végeláthatatlan sora. Többek között:

Ádám és Éva (egy férfi és egy nő: mindannyiunk ősapja és ősanyja)!

Mózes, Illés, Ézsaiás, Jeremiás, Szent Péter, Szent Pál és az apostolok mind!

És lélekben mi is, mindannyian!

Ott ül a vádpadon maga a természet rendje, az emberi civilizáció, és a keresztény gyökerektől elválaszthatatlan európai kultúra!

Ott ül maga az egész Biblia, a Biblia terjesztői, kiadói, kinyomtatói (Gutenberggel egyetemben)!

És mindenek fölött ott van Önökkel maga a Szentírás Szerzője, a Mindenható!

Ezúton kívánunk erőt, további elszántságot Päivi Räsänen képviselő asszonynak és Juhana Pohjola püspök úrnak, továbbá az őket támogató finn keresztényeknek, polgároknak!

Büszkék vagyunk Önökre, imádkozunk Önökért és a normalitás diadaláért!

Isten áldja meg és védelmezze Önöket!

Márkus Tamás református lelkész eseményen mondott beszédét ide kattintva érheti el.

Politikai hátszél

A finn büntetőper nem előzmények nélküli. 2018-ban az akkori finn külügyminisztert, Timo Soinit is meghurcolták, mert vallási meggyőződése alapján részt vett egy abortuszellenes rendezvényen. Emiatt az akkor még ellenzéki, de ma már kormányzó baloldali pártok bizalmatlansági szavazást kezdeményeztek ellene a parlamentben. A szavazás ugyan nem vezetett eredményre, de nyílt hadüzenet volt a keresztény családetika közvélemény előtti képviselete ellen. A 2019-es kormányváltás után – mint láthatjuk – megindult az ostrom is. Az evangelikus.hu összefoglalója rámutat, hogy a rendőrség a Räsänen-ügyben először ellenállt, nem kívánta a vizsgálatot lefolytatni. Arra hivatkozott, hogy „ha a Bibliában előforduló egyes nézetekről úgy tartjuk, hogy azok önmagukban kimerítik az uszítás cselekményét, akkor a Biblia terjesztését vagy elérhetővé tételét is eleve uszításnak és ezért büntetendőnek kellene tekintenünk”. A főügyész azonban felülbírálta a rendőrség álláspontját és megindította a bűnvádi eljárást.

Eme ügyészi eltökéltség és az Európai Unió szervei részéről megnyilvánuló feltűnő hallgatás hátterében minden bizonnyal az Európai Bizottságnak az „Egyenlőségközpontú Unió: az LMBTQ-személyek egyenlőségéről szóló stratégia (2020–2025)” címmel meghirdetett ötéves terve állhat. Ez az LMBTQ-lobbi követelményeinek tagállami intézményesítésére irányul. Többek között célul tűzték ki benne az LMBTQ-jelenség elleni megnyilvánulások „uniós bűncselekménnyé” nyilvánítását és a tagállamok támogatását az ilyen típusú „gyűlöletbeszéd” elleni fellépésben. E célkitűzés megvalósítását, tagállami szintű kikényszerítését precedensként nagyban elősegíthetné egy tagállami büntetőbíróság bűnösséget megállapító jogerős ítélete. 

A per elrettentő hatásának felfokozása érdekében – az egykori kommunista koncepciós perek logikáját idézve – emblematikus személyiségeket ültettek a vádlottak padjára: az állami és az egyházi szféra egy-egy prominensét. Ez a technika már egy felmentő ítélet esetén is megfélemlítő erővel bír: ha egy volt belügyminisztert, aki ma is regnáló parlamenti képviselő, valamint egy püspököt így meg lehet hurcolni pusztán bibliai nézeteik miatt, akár csak egy szó szerinti idézet miatt is, akkor mire számítson egy „átlagember”?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!