hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A hallgatók hallgattak
Magyarországon is vannak betegek
A hallgatók hallgattak

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2020. 04. 09.
Szerdán bejelentették, hogy két iráni, Magyarországon tanuló egyetemistánál azonosították a betegséget.

Az egyik diák a Semmelweis Egyetem, a másik pedig a hírek szerint a győri egyetem hallgatója, és az ATV értesülései szerint február 22-én tértek vissza Iránból, ahol családlátogatáson voltak. Jelenleg a Szent László kórházban vannak karanténban elkülönítve, párjaikkal együtt. Mivel nem tartották be az egyetem által kért kéthetes otthon tartózkodást, és nem voltak különösebb tüneteik, csak később jelentkeztek – az elmondások szerint kíváncsiságból – szűrésre. Ezalatt a két hét alatt viszont az egyetemen és számos egyéb helyen is veszélyeztették a környezetüket.

Különösen azért van nagy jelentősége annak, hogy az első magyarországi fertőzöttek irániak, mert Kínán kívül a világ egyik legfertőzöttebb régiója, gócpontja éppen Irán. A perzsa rezsimet ráadásul rengeteg kritika éri a külföldi szakértők részéről, hogy nem tesz eleget a járvány visszaszorításáért, illetőleg, hogy büszkeségből, vagy számításból, de elhallgatja a fertőzések és halálesetek valódi számát. Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint a járvány eddig több mint 3000 embert ért el, míg az áldozatok száma 100 fölé is emelkedhetett Iránban (lapzártánkig). 

Ráadásul az iráni helyzet abból a szempontból is különös, hogy a parlamenti képviselők egy számottevő része, 23 fő megbetegedett, míg Hamenei ajatollah egyik közeli tanácsadója bele is halt a betegségbe. A járvány megfékezésére a vezetés ezért most még drasztikusabb intézkedéseket vezetett be, mozgósítottak 300 ezer katonát a hatósági munkához, de elengedtek ideiglenesen 54 ezer rabot is, hogy a börtönökben levő járványt megfékezzék. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!