hetilap

Hetek hetilap vásárlás

1998. 07. 04. (II/27) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Orbán New York-i szemmel

A New York Times hasábjain elemző cikk jelent meg, amelyben az 1998-as választások tanulságait boncolgatja a tekintélyes amerikai napilap újságírója. Mint írásából kiderül, 1992-ben már adódott alkalma beszélgetni Orbán Viktor kijelölt miniszterelnökkel. A június 27-én megjelent cikk a fordulatokban nem szűkölködő politikai pályafutás elemzése, melyet a szerző a "Túl öreg lenne Orbán Viktor a kormányzáshoz?" drámai címmel vezet be. Mint írja, a volt keleti blokk viszonylag fiatal vezetői a gazdaságot illetően rendszerint szabadpiacpárti republikánus elképzeléseket követnek, míg társadalmi kérdésekben liberális demokratáknak számítanak, az amerikai fogalmak szerint. "Orbán, akinek a politikája ennek éppen fordítottja, egykor hasonló volt hozzájuk – hajdanán, ifjúkorában" – állapítja meg az amerikai újságíró. Mint írja: "Magyarország fiatalsága kommunista mérce szerint egy szabad, nyugatias országban nőtt fel, a keményebb rendszer alatt élők fásultsága nélkül", ezért a szavazók számára a fiatalság az erő és a hatékonyság szinonímájává lett, ők jelentették Európát. 1992-ben a New York Times-nak így nyilatkozott Orbán, az akkor legnépszerűbb párt vezetője: "A (hagyományos) ellenzék politikája éveken át az erkölcsre alapult, nem pedig a politikai játszmákra – ami inkább a földalatti lét sajátja. Ők azonban nem tudtak váltani." A Fidesz ezzel szemben hidegvér? cápákból áll, a hetyke és arrogáns Orbán vezetésével – fogalmaz a New York Times újságírója. Az 1994-es gyenge szereplést mindazonáltal a választók gazdasági válságtól való félelmének tulajdonítja: "A magyaroknak tetszett ugyan a Fidesz-image (akik 1990-es kampányukat rockkoncertekkel párosították), de egy gazdasági válság idején nem akarták kockáztatni a szociális rendszerük megnyirbálását." Ezután azonban Orbán felülvizsgálta elképzeléseit, amit nem minden munkatársa helyeselt. Néhányan kiváltak, de akik maradtak, "híven követték Orbán színeváltozásait". Megszűnt a felső korhatár a fiataldemokraták soraiban, és mostanra "maga Orbán (koalíciós partnerükhöz, a kisgazdákhoz hasonlóan) is tett aggasztóan nacionalista kijelentéseket". Politikáját mára nem annyira a kezdeti fiatalos lendület, mint inkább a politikai célszerűség jellemzi – zárja elemzését az amerikai lap. (P. K.)

A HÉTEN TÖRTÉNT

Egy F–16-os amerikai vadászgép rakétát lőtt ki kedden reggel Bászra város közelében egy dél-iraki légvédelmi rakétaállásra. A támadásra azután került sor, hogy az irakiak célkövetős radarral bemérték az Irak számára tiltott repülési övezetnek számító terület fölött repülő, a körzetet rutinszerűen ellenőrző négy brit Tornado harci gépet – jelentette be a Pentagon. A zónában ellenséges tevékenységnek számít a légvédelmi radarral való célkövetés, melyre 1996 novembere óta nem volt példa. A brit kötelék mindegyik repülőgépe baj nélkül visszatért támaszpontjára. Bagdadi jelentés szerint a rakéta 18 kilométerre a legközelebbi iraki radarállomástól csapódott be. Bagdad amerikai agressziónak titulálta a csapást. William Cohen amerikai védelmi miniszter Washingtonban úgy fogalmazott: a támadás Bagdadnak szánt figyelmeztetést jelent, de reméli, hogy nem von maga után további katonai akciókat. (Hetek)

Égő templomok Írországban

Tíz katolikus templomot gyújtottak fel ismeretlen tettesek Észak-Írországban, ahol a protestánsok tervezett felvonulásának közeledtével ismét szikrázik a feszültség a tartomány két szembenálló vallási közössége között.

Látszatra szabadon

Az amerikai elnök Pekingben. 600 millió kínainak üzent Fotó: MTI

Interjú Nigel Thorpe brit nagykövettel

Július 1-jével Ausztria vette át a stafétabotot Nagy-Britanniától az Európai Unió élén. Lapunk Nigel Thorpe-ot, Nagy-Britannia budapesti nagykövetét kérdezte az eltelt időszak eredményeiről és a brit integrációs stratégia hangsúlyairól.

NAGYÍTÓ

Martin Bormann, az SA-vezér fia

Vita Jeruzsálem határairól

Komoly nemzetközi tiltakozást váltott ki a Jeruzsálem nyugati irányba történő kiterjesztéséről szóló izraeli elképzelés. A terv megvalósítása nem lenne ellentétes az oslói békeegyezménnyel – állítja az izraeli fél. A héten az ENSZ Biztonsági Tanácsa is tárgyalt a kérdésről, miközben Jasszer Arafat, a Palesztin Hatóság elnöke kijelentette: "Izrael telepítéspolitikai agressziója egyenlő a békefolyamat teljes lerombolásával."

Gerillák kezében Koszovó egyharmada

Ahogy napról napra éleződik a koszovói válság, úgy élesedik a vita arról, szükség van-e az ENSZ Biztonsági Tanácsának jóváhagyására a Jugoszláviához tartozó Koszovó tartományban végrehajtandó NATO-beavatkozáshoz. A döntést sietteti, hogy a koszovói gerillák már a tartomány területének közel 30 százalékát ellenőrzésük alatt tartják.

Belföld

Vitatott polgári program

"A kormány minden döntésénél az összes magyar polgár, az ország, sőt az egész nemzet érdekeit tartja szem előtt" – szögezte le Orbán Viktor kijelölt miniszterelnök a kormányprogram vitája során. Mint mondta: a szívéhez is közelálló ez a program. A megalakuló kormány kizárólag akkor válhat a szabadság kormányává, ha egyúttal a törvényes rend kormánya is – hangsúlyozta Orbán, miközben a legsürgetőbb feladatként a rendőrség megerősítését és a Büntető törvénykönyv szigorítását nevezte meg. Tűrhetetlen – szögezte le –, hogy becsületes családok kénytelenek lakatok és rácsok mögé zárkózni, ahelyett, hogy az állam zárná rács mögé azokat, akik veszélyeztetik az életet. Beszélt továbbá a családok helyzetéről, kiemelve, hogy a gyermekvállalás ne alacsonyodhasson gazdasági kérdéssé – ezért a leendő kormány a család kormánya is. Hosszan időzött a gazdasági, pénzügyi mutatók javulásánál, miközben felhívta a figyelmet a hazai és külföldi beruházások élénkítésének, a hazai kis- és középvállalkozások megerősítésének szükségességére. Kovács László, az MSZP vezérszónoka már azt is megkérdőjelezte, vajon kormányprogramnak tekinthető-e a vitatott "fogalmazvány". Hiszen – mondta a szocialista politikus – nem csupán a konkrétumok, az adatok és határidők hiányoznak a kormányprogramból, hanem a hogyan és miből kérdésére való válaszok is, melyek a kormány célkitűzéseit lennének hivatottak előmozdítani. A választási ígéretek jelentős részének és a tudatosan tett hamis ígéreteknek az elhagyása azonban mindenképpen pozitívum – szögezte le a szocialista frakcióvezető. Torgyán József kisgazda elnök kifejtette: házasságként élik meg a koalíciót. Amiképp a házasság többletjogokat és -lehetőségeket ad, ugyanígy a koalíció is, amelyet ki is kell használniuk. Cáfolta, hogy a Fidesz és a kisgazdapárt programja öszszeegyeztethetetlen. "A Torgyán-programból csak Torgyán maradt" – replikázott Kuncze Gábor szabaddemokrata frakcióvezető. Az ellenzéki politikus olyan koraszülöttnek ítélte a programot, amelynek elfogadását nem támogatják a szabaddemokraták – tette hozzá. A Magyar Demokrata Fórum frakciója szavazatával támogatja majd a polgári kormány programját – jelentette ki Balsai István, az MDF frakcióvezetője, kiemelve, hogy a polgári kormány programja és a minap beterjesztett parlamenti határozati javaslat visszaállítja a távozó kormány által szétvert családtámogatási rendszert. Elmondta: a közbiztonság megteremtését az MDF is a második legfontosabb pillérnek tartja. Egyetértenek azzal, hogy szigorítsák az egyes bűncselekmények miatt kiróható büntetések tételeit. A T. Ház emellett folytatta a családi támogatásokról és a tandíjrendelet módosításáról szóló törvényjavaslatok vitáját. A társadalombiztosítási önkormányzatok megszüntetéséről szóló javaslat vitájánál az MSZP-frakció kivonult, ezzel tiltakozva a javaslat puccs-szer? előterjesztése és tárgyalása ellen.

Biztosítási bizonytalanságok

Selmeczi Gabriella és Frajna Imre. Feloszlatásra készülnek Fotó: MTI

Újra nyugodt a Tisza

Előbb Makónál, majd Szegeden is megszüntették az árvízvédelmi készültséget. Mint ismeretes, a múlt heti áradások miatt a Maros hétfőn 500, a Tisza kedden 653 centiméterrel tetőzött. Azóta mindkét folyó vízállása naponta 20-40 centivel csökkent. Az apadás a Maroson kedd este volt a legnagyobb mérték?: egyetlen éjszaka alatt másfél métert esett a víz szintje. A szakemberek szerint az apadás a napokban lelassul, de az újabb esőzések változtathatnak a helyzeten. Az Alsó-Tisza vidékén a folyók 150 négyzetkilométeres nagyságú árterületet öntöttek el, és nem sok hiányzott ahhoz, hogy a mentett vidékekre is kilépjen a víz. Ezt azonban a zsilipek kinyitása megakadályozta, így a vízügy munkatársai az ilyen területeken csak dagadóvizekkel találkoztak. Úgy tűnik tehát, hogy mindkét folyó kezd megnyugodni, és nem okoz az eddiginél nagyobb károkat. Szegeden például egy hajóházat sodort el a víz: a Szabadság névre hallgató vízi látványosság úgy döntött, nevéhez híven kipróbálja az úszást és a szabad életet. A tartókötelei ugyanis elszakadtak, s miután 180 fokos fordulatot tett, déli szomszédunk felé vette útját. Azonban valószínűleg nem ért volna célba, mert feltehetőleg beleütközött volna az útjába eső Boszorkányszigetbe, ami szerencsére nem következett be: néhány száz méter után elakadt. A két szegedi híd közötti szakaszon viszont két halálos áldozata is volt az árnak. Egy öngyilkos hajléktalan túlélte ugyan a hídról való mélybe ugrást, a víz azonban magával ragadta, és holttestét azóta sem találták meg. A Maroson nem történt halálos baleset, bár ott is előfordult, hogy három tizenéves gyerek heccből veszélyes helyeken fürdőzött, a vízi rendőrök azonban kihalászták őket a hömpölygő folyamból.

Visszaélés segédeszközzel

Tizenegy orvos, több aszszisztens és bolti eladók is részt vettek Tolnában egy olyan csalássorozatban, mellyel az Országos Egészségbiztosítási Pénztárt rövidítették meg. A Pénztár illetékese arról tájékoztatta a Heteket, hogy a tolnai eset egyedi, s ezért nem tudják még, hogy az esetleges bírósági tárgyalások után mi lesz a vétkező orvosokkal.

Civil áldozatok a maffiaháborúban

1998 – Budapest, belváros. Döbbenet Fotó: Vörös Szilárd

Nem szürkül az MDF

Balsai István. "A 90-es kormányprogram veretesebb volt, a 98-as viszont gyakorlatiasabb" Fotó: MTI

Egyházak ügyei

Lukács László, a Magyarországi Katolikus Egyház kommunikációs irodájának igazgatója elmondta, hogy amikor az országgyűlési választások után a leendő kormány képviselői megkeresték egyházukat e témában, a püspöki kar kinyilvánította, hogy szeretné, ha az egyházi ügyek továbbra is a Miniszterelnöki Hivatalnál maradnának. Így az egyházak ezentúl is társadalmi súlyuknak megfelelő rangú partnerrel tárgyalhatnának – tette hozzá. Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke kijelentette, hogy nem kívánnak beleszólni a kormányzati struktúra kialakításába. Megemlítette azonban, hogy miután 1994-ben az egyházi ügyeket áthelyezték a Művelődési és Közoktatási Minisztériumba, a négy történelmi egyház – a tapasztalatok alapján – közösen kérte, hogy kerüljön vissza a Miniszterelnöki Hivatalba. Kálmán Attila, a Magyarországi Református Egyház világi elnöke hangsúlyozta: nem az a lényeg, hogy az egyházi ügyeket melyik hivatal intézi, hanem az, hogy mindkét fél – a kormányzat és a négy történelmi egyház – "abszolút" bizalommal viseltessen a kiválasztott, az egyházakkal kapcsolatot tartó személy iránt. Hasonlóan vélekedett Harmati Béla evangélikus püspök is. Hámori József, a Nemzeti Örökség Minisztériuma kijelölt vezetője meghallgatásán úgy beszélt erről a kérdésről, hogy 95 százalék, hogy e tárcához kerül az egyházügyek intézése, s miniszter – azaz ő fog felelni – a kapcsolattartásért, így – hiszen tagja a kabinetnek – kormányzati szint? lesz e kapcsolat.

Gazdaságos

Biciklis rendőrök a Balaton partján. Fotó: MTI

Elhúzódó perek

"Nem csupán egy ok játszik közre a súlyos megítélés? ügyek elhúzódásában" – jelentette ki Solt Pál, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnöke. A bírósági igazgatás legfőbb szerve a kormány kezdeményezésére vizsgálta meg, hogy a két éven túl folyamatban lévő súlyosnak minősülő vagyon elleni, a közélet tisztaságát sértő, valamint az adózással, a vámjogszabályok megsértésével kapcsolatos bűncselekmények milyen okból húzódtak el. Az OIT vizsgálata szerint leginkább a szakértői vélemények elkészítésének hosszú időtartama, a tanúk, vádlottak, védők tárgyalásokon való megjelenési fegyelmezetlensége, a tárgyaló büntetőtanácsok összetételének gyakori változása idézhette elő az ügyek elhúzódását. Az is gyakran előfordult – a vizsgált ügyek 60 százalékában –, hogy az eljáró bírók egy éven túl tűzték ki az első tárgyalást. Az OIT elnöke nem zárta ki, hogy bizonyos esetekben a bírák felelőssége is megállapítható, ezt azonban csak a megyei bíróságok elnökeinek vizsgálata állapíthatja meg. Solt Pál beszámolt arról is, hogy az 1999. január elsejétől megalakuló budapesti, szegedi és pécsi ítélőtáblák vezetői posztjaira kiírt pályázatok közül csupán kettő volt sikeres. A fővárosban és Szegeden már megvan az elnök személye, ezzel szemben valamennyi elnökhelyettesi, valamint a pécsi elnöki tisztségre újabb pályázatot kellett kiírni. Arra a kérdésre, hogy miért volt ennyire sikertelen a pályázatok kimenetele, az OIT elnöke azt felelte, hogy azok meglehetősen szigorú követelményeket fogalmaztak meg, ezért véleménye szerint nem is csoda az első forduló kudarca. Szakértők szerint azonban a sikertelenség oka inkább az, hogy a bírói kar általában nem lelkesedik az új ítélőtáblai bíráskodásért: a hat vezetői tisztségre öszszesen hatan pályáztak, azaz nem folyt túl nagy verseny a pályázók között. Az OIT elnöke elmondta azt is, hogy folyamatban van annak a szabályzatnak az előkészítése, amely a bírák munkájának szakmai értékelését tenné lehetővé. Ez a szabályzat biztosítaná, hogy a bírói függetlenség elvének megtörése nélkül lehessen szakmailag felügyelni a bírák tevékenységét. Az újonnan kinevezendő bírókat – a tavaly elfogadott igazságszolgáltatási reformcsomag értelmében – először csak határozott időre, három évre nevezik ki, majd részletes pályaalkalmassági vizsgálatot tartanak. A sikeresen "továbbjutó" bírák pedig ugyan már határozatlan idej? kinevezést nyernek, de hatévente alkalmasságukat még ekkor is meg fogják vizsgálni. Solt Pál ezen intézkedések bevezetésétől a bírói munka színvonalának emelkedését várja.

Hit és értékek

Kettős örökség

A Föld öt kontinense közül mindmáig Európa hordozza a legerőteljesebb antiszemita hagyományt. E nem túl üdvös tradíció kialakításában és ébren tartásában az elmúlt századok során nem lebecsülendő szerepet játszottak az egyes keresztény felekezetek. Nemcsak a katolikus, de a protestáns felekezetek némelyike szintúgy többé-kevésbé meg van terhelve napjaink Magyarországán is e történelmi örökséggel, s ez még a politikai életben is érezteti a hatását. Hogyan maradhatott meg a felebaráti szeretetet mindenek felett hirdető kereszténységben, és a bibliai alapokhoz való visszatérést szorgalmazó protestantizmusban ilyen sokáig a gyűlöletnek ez a szelleme? Ennek a szerteágazó kérdésnek egy szeletét próbálja meg felvillantani az alábbi írás.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!