hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Vitatott polgári program

1998. 07. 04.
"A kormány minden döntésénél az összes magyar polgár, az ország, sőt az egész nemzet érdekeit tartja szem előtt" – szögezte le Orbán Viktor kijelölt miniszterelnök a kormányprogram vitája során. Mint mondta: a szívéhez is közelálló ez a program. A megalakuló kormány kizárólag akkor válhat a szabadság kormányává, ha egyúttal a törvényes rend kormánya is – hangsúlyozta Orbán, miközben a legsürgetőbb feladatként a rendőrség megerősítését és a Büntető törvénykönyv szigorítását nevezte meg. Tűrhetetlen – szögezte le –, hogy becsületes családok kénytelenek lakatok és rácsok mögé zárkózni, ahelyett, hogy az állam zárná rács mögé azokat, akik veszélyeztetik az életet. Beszélt továbbá a családok helyzetéről, kiemelve, hogy a gyermekvállalás ne alacsonyodhasson gazdasági kérdéssé – ezért a leendő kormány a család kormánya is. Hosszan időzött a gazdasági, pénzügyi mutatók javulásánál, miközben felhívta a figyelmet a hazai és külföldi beruházások élénkítésének, a hazai kis- és középvállalkozások megerősítésének szükségességére. Kovács László, az MSZP vezérszónoka már azt is megkérdőjelezte, vajon kormányprogramnak tekinthető-e a vitatott "fogalmazvány". Hiszen – mondta a szocialista politikus – nem csupán a konkrétumok, az adatok és határidők hiányoznak a kormányprogramból, hanem a hogyan és miből kérdésére való válaszok is, melyek a kormány célkitűzéseit lennének hivatottak előmozdítani. A választási ígéretek jelentős részének és a tudatosan tett hamis ígéreteknek az elhagyása azonban mindenképpen pozitívum – szögezte le a szocialista frakcióvezető. Torgyán József kisgazda elnök kifejtette: házasságként élik meg a koalíciót. Amiképp a házasság többletjogokat és -lehetőségeket ad, ugyanígy a koalíció is, amelyet ki is kell használniuk. Cáfolta, hogy a Fidesz és a kisgazdapárt programja öszszeegyeztethetetlen. "A Torgyán-programból csak Torgyán maradt" – replikázott Kuncze Gábor szabaddemokrata frakcióvezető. Az ellenzéki politikus olyan koraszülöttnek ítélte a programot, amelynek elfogadását nem támogatják a szabaddemokraták – tette hozzá. A Magyar Demokrata Fórum frakciója szavazatával támogatja majd a polgári kormány programját – jelentette ki Balsai István, az MDF frakcióvezetője, kiemelve, hogy a polgári kormány programja és a minap beterjesztett parlamenti határozati javaslat visszaállítja a távozó kormány által szétvert családtámogatási rendszert. Elmondta: a közbiztonság megteremtését az MDF is a második legfontosabb pillérnek tartja. Egyetértenek azzal, hogy szigorítsák az egyes bűncselekmények miatt kiróható büntetések tételeit. A T. Ház emellett folytatta a családi támogatásokról és a tandíjrendelet módosításáról szóló törvényjavaslatok vitáját. A társadalombiztosítási önkormányzatok megszüntetéséről szóló javaslat vitájánál az MSZP-frakció kivonult, ezzel tiltakozva a javaslat puccs-szer? előterjesztése és tárgyalása ellen.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!