hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2000. 03. 18. (IV/12) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Tajvani csata a kongresszusban

Bill Clinton amerikai elnök március 8-án elküldte a kongresszushoz azt a törvényjavaslatot, amelylyel Kínának a Világkereskedelmi Szervezetbe való felvételét kívánja előmozdítani. Ezt követően új vitát kezdeményezett saját pártjában azzal érvelve, hogy ha sikerül megnyitni a kínai piacokat, az aláássa a kommunista párt hatalmát. Az elnök megkísérelt felülemelkedni a pártján belül folyó heves vitákon, melyek a lépés bölcsességét vonták kétségbe, de vajmi kevés említést tett Tajvanról, amelynek a kapcsolatai ugyancsak feszültté váltak Pekinggel. 

A szociális mérnökség átka

Húsz évvel azután, hogy a kínai parlament, a Nemzeti Népi Kongresszus elfogadta az egygyermekes családmodellről szóló törvényt, a kormány jelentős változtatásokra készül a "szociális mérnökség" példa nélküli, hoszszú távú következményei miatt. A drasztikus intézkedések szükségességét annak idején azzal indokolták, hogy népességrobbanás és ezzel tömeges éhezés fenyegeti az országot – írta összefoglalójában a londoni The Daily Telegraph.

Békés Kába-zarándoklat

Becslések szerint mintegy 2,1 millió muzulmán vett részt az iszlám által előírt szokásos évi zarándoklaton Mekkában. A szaúd-arábiai hatóságok szerint az idei esemény komolyabb balesetek nélkül zajlott le, jordániai és palesztin források állítása szerint azonban a tömeg hat embert taposott halálra.

Megfeneklett a csecsen Titanic

"Többet ez a »Titanic« nem közlekedik" – e szavakkal zárult az a riport, amelyet az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) adott Szalman Radujev csecsen gerillavezér letartóztatásáról. 

Aznar szabad kezet kapott

Nagy fölénnyel nyerte a spanyol Néppárt a múlt vasárnap rendezett parlamenti választásokat, így Francisco Franco diktátor 1975-ben bekövetkezett halála óta először szerzett a jobboldal több szavazatot, mint a baloldal pártjai együttesen. Ismét José María Aznar eddigi miniszterelnök alakíthat kormányt, aki a politikai elemzők szerint az európai jobbközép vezetőjévé lépett elő.

Uszító beszédek Ausztriában

Mostanában az osztrák humoristák, de a kabarék sem panaszkodhatnak anyaghiányra. Elég például Schüs-sel kancellár beszédeit idézni, amelyek mindig nagyjából ugyanazokból az optimista mondatokból állnak, és már biztos a közönség tapsa.

Belföld

Ünnepi disputák

"Ne várjuk meg, míg a butaság felgyújtja egészen ezt az országot, míg eltemetik ezt az országot a középkor visszamaradt rablólovagai" – idézte Ady Endre szavait Jancsó Miklós filmrendező a "csonka kuratóriumú" Magyar Rádió előtt összegyűlt sokadalomhoz szólva. A fáklyás felvonulással egybekötött békés tüntetést a Szabad Szólásért Mozgalom és a Civil Fórum szervezte március 15-e előestéjén. A kezdetben nagyjából háromezres tömeg a Vámház körúton haladva több mint a duplájára duzzadt, s teljesen betöltötte a Pollack Mihály teret. 

Koszvadt partizánok, nem rendes magyarok

"Új magyar feltámadásra van szükség, és ezt csak mi magunk hívhatjuk elő a magunk lelkéből, saját akaratunkból" – mondta a Hősök terén tartott nagygyűlésén Csurka István, a Magyar Igazság és Élet Pártjának elnöke. A vezér beszédét – melyre több ezer mélymagyar volt kíváncsi – a rossz idő ellenére egyórás műsorral vezették fel a szervezők. A hangulatért olyan művészek kezeskedtek, mint Csurka László, Hegedűs Zsuzsanna (Hegedűs Lóránt református lelkész lánya) vagy Gidófalvy Attila és zenekara (szólót énekelt Nagy Ferenc, korábban a "nemzet csótánya"). A műsorvezető szerepét betöltő Győri Béla pártszóvivő a vidékről érkező szimpatizánsokat sem mulasztotta el köszönteni, külön kiemelve a tiszaeszláriakat. "Emlékezzünk egy pillanatra a tiszaeszlári kislányra!" – kezdte a zsidózást in medias res. 

Hivatásos lesz-e a sereg

Az Országgyűlés Honvédelmi Bizottsága csütörtöki ülésén tárgysorozatba vette, illetve általános vitára alkalmasnak találta a Magyar Honvédség professzionális haderővé történő átalakításáról szóló országgyűlési határozati javaslatot. A javaslat – amelyet Simicskó István és Vidoven Árpád fideszes képviselők nyújtottak be – azt célozza, hogy a kormány készítsen hatástanulmányt a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses hadsereggé való átalakításáról, különös figyelemmel annak költségvetési hatásaira, lehetséges módozataira, valamint arra, hogy az átalakítás reális időtartam alatt valósuljon meg. A javaslat az átalakításra vonatkozó ütemterv elkészítését is előirányozza. 

Hit és értékek

A Vatikán és a holokauszt

Lapunk 2000. március 4-i számában a történelmi jelentőség? pápai bocsánatkérés kapcsán megjelent írás (Megtér-e a katolikus egyház?) röviden említést tett John Cornwell angol történész Hitler\'s Pope. The Secret History of Pius XII. – Hitler pápája. XII. Pius titkos története cím? könyvéről, amely a Viking Press kiadónál jelent meg 1999-ben, és nagy vihart kavart. Karsai Lászó történész erről a könyvről írta lapunk felkérésére az alábbi tanulmányt.

A dicsőség aranya

"A tegnapi istentisztelet felejthetetlen volt. Ahogy énekeltünk az Úrnak, Janice egyszer csak kiabálni kezdett: »Hullik az aranypor!« Mindenki arra nézett, ahol Janice állt: a szó szoros értelmében aranypor hullott a levegőből, mint az eső. Körülbelül öt percig tartott. Tízen álltunk a színpadon, és mindannyian odaszaladtunk, ahol az aranypor hullott. Mindenki tele lett vele, a karunkat, a ruhánkat teljesen beborította az arany. Nem hittünk a szemünknek." A történet hihetetlen – de igaznak bizonyult.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!