hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Békés Kába-zarándoklat

2000. 03. 18.
Becslések szerint mintegy 2,1 millió muzulmán vett részt az iszlám által előírt szokásos évi zarándoklaton Mekkában. A szaúd-arábiai hatóságok szerint az idei esemény komolyabb balesetek nélkül zajlott le, jordániai és palesztin források állítása szerint azonban a tömeg hat embert taposott halálra.



Muszlim zarándokok a Mekka melletti Arafát-hegyen. A hadzs csúcspontja Fotó: Reuters

Az évente megrendezésre kerülő hadzs, vagyis a muzulmánok szent zarándoklata
központi eseményeként csütörtökön tömött sorok kerülték meg hétszer a mekkai
Kába-követ; a muzulmánok a világ minden táján e felé fordulva imádkoznak. Az
esemény előtt "az áldozat ünnepe" alkalmából mintegy félmillió tehenet,
bárányt, illetve tevét öltek le, miközben a hívők megkövezték a sátánt
megtestesítő oszlopot.

A Kába-kő megkerülése során Abdel Rahman al-Sudais sejk könnyeivel küszködve arra
szólította fel a muzulmán világot, hogy kerülje a nyugati társadalmak szokásait és
materializmusát, mivel szerinte a globalizáció a Nyugat iszlám feletti
dominanciájához vezet. A sejk imájában arra kérte Allahot, hogy áldja meg a
muzulmánokat, és pusztítsa el az iszlám ellenségeit. "Ó Isten, pusztítsd el az
agresszorokat, a cionistákat…, és őrizd meg az al-Aksza mecsetet a cionisták és a
zsidók karmaitól." 

Jasszer Arafat palesztin vezető az ünnep alkalmából felhívással fordult a
palesztinokhoz és az egész arab világhoz: tegyenek meg mindent, hogy Jeruzsálem a
palesztin állam fővárosává válhasson.

Az iszlám öt pillérének egyikét jelentő zarándoklat egyébként az idei évben sem
volt problémamentes. Jóllehet a szaúdi Fahd király, illetve Abdullah koronaherceg
gratulációját fejezte ki a szervezőknek a zarándoklat baj nélküli
lebonyolításáért, a jordániai, illetve a palesztin hatóságok állítása szerint a
mekkai Nagy Mecsetben tartott ima során a sokaság hat embert taposott halálra.

Az imára összegyűlő mintegy másfélmilliós tömegben a mecsetből kifelé tódulók,
illetve a befelé igyekvők számos idős és gyengébb fizikumú társukat sodorták a
földre. Egy rendőr beszámolója szerint lehetetlen volt a tömeget irányítani, és
tehetetlenül hallgatták a tömött sorok közül kihallatszó segélykiáltásokat. A
hadzsot, vagyis a szent zarándoklatot egyébként minden évben súlyos veszteségek
kísérik: 1998-ban például 180 embert taposott agyon a tömeg, egy évvel korábban
pedig 340-en haltak meg, illetve ezerötszázan sérültek meg egy tűz során. (Hetek,
1998. április 4., A Kába-kő hagyománya)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!