hetilap

Hetek hetilap vásárlás

Külföld

Romhalmaz Clinton után

Bill Clinton volt elnök minden bizonnyal járatlan útra lépett, amikor órákkal hivatali időszakának vége és az új államfő beiktatása előtt jóváhagyta az azóta szinte állandó jelleggel vitatott kegyelmi kérelmeket. Az ügyiratok jó része ugyanis nem jutott el a megszokott fórumokhoz véleményezésre, köztük az igazságügyi minisztériumhoz sem. Így történhetett meg, hogy olyan személyek is amnesztiát nyertek, akiknek ügye esetleges összeköttetéseik révén kaphatott kedvező elbírálást. Az amnesztia azóta a támadások kereszttüzében áll, miközben neves intézmények sorra mondják le a volt elnöknek szóló meghívásaikat a botrány miatt. 

Vészhelyzet

Az Egyesült Államok hadseregében egymástól függetlenül két súlyos, katonai és civil áldozatokat is követelő baleset történt az elmúlt napokban a Csendes-óceán térségében. Egy amerikai atom-tengeralattjáró egy halászati szakközépiskolásokat szállító japán hajóval ütközött, míg a másik baleset során két katonai helikopter zuhant le gyakorlatozás közben Honolulutól, Hawaii fővárosától nem messze.

Fischer és a PFSZ

Joschka Fischer német külügyminiszter – munkatársain és párttársain keresztül – elismerte, hogy korábbi állításaival ellentétben részt vett a PFSZ egy algíri rendezvényén 1969-ben, amelyen határozat született a palesztinok Izrael fölötti "végső győzelméről". 

Krími fordulat

Vlagyimir Putyin Ausztriából hazafelé Ukrajnába látogatott. Mindössze egyetlen napot töltött el ott, ennek ellenére az orosz média az utóbbi évek kétoldalú kapcsolatának legjelentősebb eseményeként értékelte látogatását, melynek során Oroszország és Ukrajna vezetői számos együttműködési egyezményt írtak alá. Ez a tény arról tanúskodik, hogy Moszkva és Kijev új – és úgy tűnik, a Szovjetunió széthullása óta legkomolyabb – korszakába lépett a kölcsönös közeledésnek. 

Egység és terror

Nemcsak a tavaly ősszel kezdődött Al-Aksza-intifáda, hanem az utóbbi évek legsúlyosabb terrorista merénylete történt a héten Izraelben, amikor egy palesztin férfi autóbusszal Tel Aviv közelében egy zsúfolt buszmegállóba rohant. A nyolc áldozatot és számos sérültet követelő gyilkosság nyomán Ehud Barak távozó miniszterelnök megígérte, hogy a tetteseket és felbujtóikat felelősségre vonják. A kilátásba helyezett katonai büntető akciót könnyen lehet, hogy Ehud Barak hadügyminiszterként fogja irányítani, miután lapzártakor érkezett jelentések szerint megállapodott a két héttel ezelőtt vele szemben elsöprő többséggel diadalmaskodó Ariel Saron megválasztott miniszterelnökkel, hogy elfogadja az egységkormányba szóló meghívást.

Belföld

Csehül állunk

Amikor a prágaiak karácsonykor a saját testükkel védelmezték a közszolgálatiságot, Nyugaton ráébredtek: a rendszerváltás Kelet- és Közép-Európában nem megy akadálytalanul a maga útján. Törvények születnek, ahogy kell, a politikai kultúra és az etikai magatartás azonban csak távolról követi a törvényhozás tempóját. Aidan White, aki annak a Nemzetközi Újságírószövetségnek az elnöke, amely több mint száz ország közel 450 ezer újságíróját képviseli, a napokban érkezett Budapestre, hogy mind a parlamenti pártok médiaszakértőivel, mind a sajtó munkatársainak képviselőivel megvitassa a magyar helyzetet. Nem volt elragadtatva.

Koalíciós erődemonstráció

A lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvény módosítására benyújtott kormány-előterjesztés általános vitájára szerdán került sor a parlamentben. A kialakult álláspontok – úgy tűnik – semmit sem változtak a bizottsági tárgyalások óta, hiszen a legnagyobb ellenzéki párt és az SZDSZ továbbra is határozottan elzárkózik a kétharmados többséget igénylő javaslat támogatásától, az MDF és a MIÉP pedig – noha támogatásáról biztosította a kormányt – kevesli az abban foglaltakat.

Megvert romák

Nyomozást indít a Pest Megyei Főügyészség a Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársaival szemben, mivel az ügyészség szerint alapos a gyanú, hogy egy múlt pénteki razzia során a "rendőrségi intézkedés szigora meghaladta a célszer? mértéket". A razzia során a rendőrség a Gödöllő melletti Bagon körözött bűnözőket keresett a falu romák lakta részében. A Roma Sajtóközpont információi szerint az intézkedés során a rendőrök brutálisan megvertek tizenhárom romát, akik közül többen egy temetés előtti virrasztáson vettek részt. 

Sztrájkol egy beteg kórház

"Tudom, hogy a kórházvezetés üres zsebében kaparászunk, de valahogy föl kell hívni a figyelmet arra, hogy minket elfelejtettek" – kezdi mondanivalóját az ajkai Magyar Imre Kórház szakszervezeti titkára, Horváth János. A szerdán háromnapos munkabeszüntetést kezdeményező 24 műszaki dolgozó azt nehezményezi, hogy 1999 tavaszától minden törvényben előírt bérfejlesztésből kimaradtak. Az intézményvezetők a kijelentés jogosságát vitatják, s széttárják a kezüket: ha tudnának, sem fizethetnének.

Fasizmus ellen és mellett

A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ), a Civil Fórum, valamint a Martin Luther King Egyesület felhívására február 13-án idén is mintegy ezerötszáz meghívott jelent meg a budavári Dísz téren, hogy demonstráljanak a neonácizmus térnyerése ellen.

Hit és értékek

Törvény és kegyelem

"Ritka eset, hogy a hitem ütközzön a törvény érvényesítésének kötelezettségével. Hiszek abban – én ezt olvasom ki a Bibliából –, hogy az embereknek engedelmeskedniük kell a törvényeknek" – fejtette ki John Ashcroft igazságügy-miniszterként adott első interjújában. Larry King Amerika- és világszerte népszerű beszélgetőműsorának vendégeként a vallási elkötelezettsége – Ashcroft újjászületett pünkösdi kereszténynek vallja magát - miatt már hivatalba lépése előtt élesen támadott volt missouri kormányzó lehetőséget kapott nézetei megvédésére és az előtte álló feladatok számbavételére a CNN hírtelevízió nézőinek nyilvánossága előtt. 

Öntudatos állampolgárok

Ha igaz az, amit a hazai és nemzetközi média állított, tudniillik, hogy alig volt különbség az elmúlt évi amerikai elnökválasztáson induló két jelölt programja között, akkor vajon mi volt az oka a hatalomért vívott elkeseredett jogi és médiacsatáknak, és miért állítják ugyanakkor, hogy az amerikai közvélemény rendkívül megosztott bizonyos erkölcsi-társadalmi kérdésekben? A republikánusok programját, különösen a kortesbeszédeket tanulmányozva arra a következtetésre juthatunk, hogy valójában komoly és erkölcsi-világnézeti szempontból szakadékszer? különbség volt a két párt és a jelöltek programjai között.

Ferdítések és fordítások

Az Ó- és Újszövetség nyelvei: az óhéber, az arámi és az úgynevezett "közgörög" (koiné) a holt nyelvek közé tartoznak. Több évszázada senki nem használja őket a mindennapi kommunikációban: szókincsük, nyelvtanuk mindörökre megmerevedett, s ma már csak vaskos szótárakból és grammatikákból ismerhető meg. A bibliafordítás mindamellett nemcsak nehéz, hanem veszélyes feladat is. Legalábbis annak, aki komolyan veszi Mózes intelmét: "Semmit ne tegyetek az igéhez, amelyet én parancsolok nektek, se el ne vegyetek abból." A fordítók feladata tehát nem kevesebb, mint hogy a Biblia eredeti üzenetét, amelyet több száz éve kihalt nyelven fogalmaztak, közérthető, mai beszédre ültesse át. 
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected] - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!