hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2003. 01. 17. (VII/3) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Abramovics, a csukcsi csodatevő

Él valahol, ha nem is az Óperenciás-tengeren túl, de majdnem annyira messze, a távoli Oroszország legtávolabbi csücskében, a Csukcs-félszigeten egy fiatalember. Amit Roman Abramovics életének eddigi alig harminchat évében véghezvitt, az valóban mesébe illő – és még koránt sincs vége. Oroszország második leggazdagabb emberének sikertörténetéről szóló összeállításunk a Time cikke alapján készült.

Kóser koszt a világűrben

Megérkezett az egyesült államokbeli Cape Canaveral űrbázisára Ilan Ramon, Izrael első űrhajósa, aki hat amerikai asztronautával együtt lép majd a Columbia űrrepülőgép fedélzetére. A veterán vadászpilóta – aki 1981-ben részt vett az iraki atomreaktor elleni támadásban – az előtte álló kihívások nem hétköznapiak: hogyan tartsa meg a szabbatot, és hogyan adja le voksát a világűrben.

Irak – a taktikai háború már tart

Vigyázz! – figyelmezteti már hosszú évek óta az amerikai légierő az irakiakat, és gépei ott járőröznek a repüléstilalmi övezetben nap, mint nap. Kész! – az USA tervezett telepítési létszámának a fele már szinte szuronyt szegezve várja Bush elnök parancsát, ami minden valószínűség szerint február közepéig, de lehet, hogy végéig nem fog elhangzani. 

Moszkva rendet csinál

Az utóbbi napok fő híre, mely értelmében Észak-Korea kilépni készül az atomcsend-, illetve atomsorompó-egyezményekből – tehát ezentúl nem tartja érvényesnek magára nézve a nukleáris kísérletek, és az ilyen fegyverek terjesztésének tilalmát – nagy riadalmat okozott világszerte. A helyzet igen kényes; nem is annyira egy újabb fegyverkezési hajsza, vagy egy terrorista-állam létrejöttének veszélye miatt. Inkább arról van szó, hogy újra át kell értékelni Oroszország és Amerika befolyási övezeteit a világban.

Belföld

Flórián alól kihúzták a széket

Kis híján botrányba fulladt az Országos Cigány Önkormányzat választása. Ugyanis a Lungo Drom szervezet vezetői, és annak vezetője Farkas Flórián már a szavazás első körében farkast kiáltott, miszerint csalás történt az úgynevezett elektorok választása körül is. Farkas ezért több, mint háromórás tüntetés után híveivel együtt elhagyta a termet. A történteket mindenki másképpen értelmezi. 

Magyar zavaros

"Az Irak ellen tervezett háború, illetve a terrorizmussal szembeni küzdelem csak ürügy az Amerikai Egyesült Államoknak, hogy világuralmi törekvéseit megvalósítsa" – állítják nemcsak jobb-, de baloldali politikai és civil szervezetek is Magyarországon. 

Francia kulcs nyitja az arénát

A leégett Budapest Sportcsarnok helyére épített Budapest Sportarénában ünnepelhetjük majd március 15-ét – jelentette be Jánosi György sportminiszter. Az ígéretek szerint ekkorra készül el a több mint ezer autót befogadni képes parkoló, előtte pedig február 24-e határidővel várható magának a 41 ezer négyzetméter területű, több mint 12 ezer főt befogadni képes csarnoknak a befejezése. Erről, valamint az eredeti szerződés módosításáról írtak alá megállapodást a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium (GYISM) és a francia Bouygues cég szakemberei, köztük Szilvásy György közigazgatási államtitkár az előbbi, Luc Aubin az utóbbi képviseletében.

Hit és értékek

Kő kövön

Hétfőn a Haarec cím? izraeli napilap címoldalon közölte annak az óhéber feliratnak a fényképét, amely állítólag Jóás király korából származik. Ha a lelet valódi, egyértelm? bizonyítékul szolgál arra, hogy az i. e. 10. században Salamon által épített jeruzsálemi Templom nagyon is valóságos épület volt: Jóás ugyanis arról számol be a kövön, hogy az akkor már csaknem kétszáz éves épületet felújíttatta. A tudósítás egyébként megfelel a Biblia közléseinek, s így hitelesítő erej? történeti bizonyítékként lehet a Szentírás szövege mellé állítani. A történelmi múlt iránt oly érzékeny országban, Izraelben, máris nagy vihart kavart a felirat közlése.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!