hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2004. 08. 19. (VIII/34) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Mecsetből fegyverraktár

Az utóbbi hetekben kiújultak a harcok Nedzsef városában a lázadó Muktada asz-Szadr milíciája és az iraki, illetve amerikai katonai erők között. A politikai és szellemi babérokra egyaránt áhítozó fiatal imám az elemzők szerint igen ravasz taktikusnak bizonyult: mozgalmával nemcsak az Amerika-ellenes hangulatot sikerül fokoznia, hanem a még törékenynek bizonyuló iraki ideiglenes kormány tekintélyét is aláássa.

Komor hírnév Mezőcsánnak

Édesapja mezőcsáni sírjához látogatott Gerhard Schröder német kancellár. Az esemény megfelelő alkalom volt arra, hogy "kivikszolják a falut"– írta a német sajtó a kancellár romániai útjáról. A látogatásra a falu három éve készült – azóta, amióta a kancellár nővére rájött, hogy apjuk Romániában van eltemetve, mert ott esett el a második világháború során. 

Közeledés Amerikához

Talán nem áll messze a valóságtól az az elemző, aki szerint fordulatot hozhat az unió történetében az új Európai Bizottság személyi összetétele. Előretörtek ugyanis az atlantisták (értsd: Amerika barátai) és a szabadpiac hívei, főleg ami a leginkább fajsúlyos gazdasági tárcákat illeti. Barroso leendő bizottsági elnök ugyanakkor a tárcák elosztásakor nem engedett túl nagy teret és beleszólást a "nagyoknak", minek következtében jelentősen gyengült a francia–német tengely. Azt azonban aligha várhatjuk, hogy az unió szekrénybe zárja a szociális piacgazdaságot, ami leginkább veszélyezteti versenyképességét fő riválisaival szemben – írja elemzésében az International Herald Tribune. 

Tarolt a Charlie

Az Egyesült Államok modernkori történetének második legpusztítóbb hurrikánja söpört végig Floridán az elmúlt hétvégén. A Charlie névre keresztelt hurrikán 19 halálos áldozatot és mintegy 11 milliárd dollárnyi kárt hagyott maga után. A vártnál nagyobb pusztítás egyik oka, hogy a lakosság nem készült fel arra, hogy a szélvihar nem a meteorológusok által "kijelölt" útvonalon és sebességgel fog közlekedni.

Belföld

A változás kényszere

Csak a zűrzavar és a káosz volt biztos lapzártánkkor a kormány átalakulásával kapcsolatban. A miniszterelnök részvételével nemhivatalosan tanácskozó szocialista és szabaddemokrata politikusok koalíciós egyeztetéséről kiszivárgó kedd esti hírek szerint még az sem biztos, hogy lesz egyáltalán kormányátalakítás, vagy esetleg csak minimális. 

Reszkessetek, bliccelők

Több mint tizenötezer fizetési felszólítást küldtek ki az elmúlt napokban a parkolási díjat nem fizető autósoknak. Aki nem fizet, bíróságon próbálhat érvényt szerezni az igazának, ám ez az esetek többségében nem szokott sikerülni. A parkolótársaságok elszántak, nem fizetés esetén jelzálogbejegyzésre és árverezésre is sor kerülhet. A zsákmány az adós autója vagy rosszabb esetben ingatlana is lehet. 

Eörsi: ez már nem az a párt

Wekler Ferenc szabaddemokrata politikus, a parlament alelnöke közel háromszáz milliós, vissza nem térítendő állami támogatást szerzett szőlőültetvényeihez. Az SZDSZ ügyvivő testülete szerint a közjogi méltóság "élt és nem visszaélt" a pozíciójából fakadó lehetőséggel, és "körültekintésre" szólította fel Weklert. A hír hallatán Eörsi István író, az SZDSZ Országos Tanácsának tagja, a párt egyik alapítója kilépett a szövetségből. A Heteknek döntése körülményeit tárta fel.

Elnök asszony, mondjon le

Tovább dúl a harc az MDF-en belül. A hétvégén a Lezsák Sándor nevével fémjelzett, belső ellenzékként emlegetett Lakitelek munkacsoport lemondásra szólította fel Dávid Ibolyát, mivel szerintük a párt rossz irányba halad a "Fidesz sértegetésével" és a "balra történő nyitással". A pártelnökhöz h? fórumosok szerint viszont egyszerűen arról van szó, hogy a lakitelkiek saját egzisztenciájukat kívánják bebiztosítani a nagyobbik ellenzéki párttal való szoros együttműködés által.

Hit és értékek

A mariológia szétválaszt

"Mária mennybevételének ezt az ünnepét életem egyik legszebb emlékeként őrzöm meg szívemben" – vallotta II. János Pál 1983 augusztusában, első lourdes-i utazása búcsújának pillanatában. Az ismétlést ezúttal nemcsak a nosztalgia, hanem egy jelentős évforduló is indokolttá tette: IX. Piusz pápa éppen 150 éve nyilvánította "isteni kinyilatkoztatásnak" Mária "szeplőtelen fogantatását". Mostani zarándokútjával pedig az egyházfő azon a helyen nyitotta meg az évfordulós ünnepségeket, ahol az 1858-as Mária-jelenések először erősítették meg az alig négy évvel korábban kihirdetett hittételt. 

Keresztelő János barlangjára bukkantak

Egy feltételezhetően Keresztelő János által is használt barlang felfedezését jelentették be hétfőn brit és amerikai régészek. A kutatók a Haarec cím? izraeli lap beszámolója szerint Júdea dombjai között, a Cuba nev? kibucban akadtak rá az eddigi legrégebbi, keresztelésre használt helyszínre. A három év alatt kiásott 26 méter hosszú, 4 méter széles és 5 méter magas barlangban nagy mennyiség? víz tárolására alkalmas ciszternákat találtak, amelyek alkalmasak lehettek a bemerítésre. A barlang feltárói szerint a helyszín kapcsot képez a hagyományos zsidó megtisztulási fürdés és a keresztény bemerítés között. A barlang falán ugyanis a bizánci korszakból származó, Keresztelő János történetére utaló rajzokat találtak, melyek közül az egyik őt magát mutatja állati bőr viseletben, egy másik pedig a kivégzését ábrázolja.

HÁTTÉR

Az uborkaszezon elmaradt

A várttal ellentétben a vakációs időszakban is meglehetősen heves mozgolódás volt észlelhető a hazai belpolitikában. Kinek győzelem, kinek kudarc, helycserék, lemondások és lemondatások. Az alábbiakban rövid áttekintést adunk az idei nyár lényegesebb eseményeiről. 

A játékoknak folytatódniuk kell

Tömegeket érintő terrortámadásoktól tartanak az ünnepi ruhába öltözött görög fővárosban. A XVIII. Nyári Olimpiai Játékok péntek esti, színpompás műsorral tarkított megnyitó ünnepségén 72 ezer fizető néző, meghívott vendég és újságíró, 10 ezer 500 sportoló és az arénában rendezett műsor közel 8 ezer szereplője vett részt. Merényletektől dús jelenünkben mindenki tudta, hogy a tömegmészárlásnak "legalkalmasabb" színhelye és ideje Athénban ez a péntek este lett volna. Így a görög biztonsági szervek 70 ezer rendőrt és biztonsági embert vezényeltek az olimpiai stadionba és környékére. Nem túlzás, ha azt mondjuk, minden nézőre jutott egy rá vigyázó fegyveres. A megnyitó békében zajlott le, de a játékok a hónap végéig tartanak. Így a terrorveszély sem múlt el. A biztonságiak tízezrei tehát most is éberen vigyázzák a rendet Athénben.

Lehangoló lemondás

Házasságtörés miatt már számos amerikai politikusnak kellett a nyilvánosság előtt vezekelnie, most először történt meg azonban, hogy a hűtlenség egy homoszexuális kapcsolat miatt lepleződött le. A héten lemondott New Jersey-i kormányzói tisztségéről a demokrata párti James McGreevey, miután bevallotta, hogy homoszexuális viszonyba keveredett egyik vezető beosztásban dolgozó munkatársával. Korábbi tanácsadója, Golan Cipel most azzal fenyegetőzik, hogy szexuális zaklatásért beperli a volt kormányzót, aki amúgy nős, és két gyermek apja. A botrány újabb lendületet adhat a homoszexuális házasság engedélyezése és a nemrég a szenátus előtt megbukott, a hagyományos házasságot pártoló republikánus alkotmánykiegészítési javaslat körül folyó vitának, amely az elnökválasztási kampány egyik vezető témája.

Jorgos újra itt jár

Csődöt jelentett az Eurotours három utazási irodája csütörtökön, a társaságokat a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatala hivatalból törölte. A külföldön tartózkodó utasok hazaszállításáról a QBE Atlasz Biztosító Rt. gondoskodik. Azok az utasok, akik még nem utaztak el, de befizették az utazásuk részvételi díját vagy a foglalót, kártérítési igényükkel szintén a QBE Atlasz Biztosító Rt.-hez fordulhatnak. Horváth Péter, az Atlasz Biztosító Rt. utazási ágazatának értékesítési igazgatója elmondta: mintegy ezer utas rekedt külföldön az Eurotoursszal, elsősorban Görögországban, Spanyolországban, Olaszországban és Horvátországban. A Hetek munkatársát egy hajszál választotta el, hogy közéjük tartozzon. 

Enged a jegybank

A várakozásoknak megfelelően kamatot csökkentett a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a 11 százalékos alapkamat hírét pozitívan reagálta le a piac. Járai Zsigmond jegybankelnök további csökkentést helyezett kilátásba abban az esetben, ha javulnak az egyensúlyi mutatók, és ezt megfelelően respektálja a piac – ellenkező esetben azonban emelkedhet is az alapkamat. 

Perpatvar a Hyundai körül

Bonyodalmakkal terhelt a Hyundai szlovákiai beruházása. Meglehetősen gyorsan lecsillapodott a dél-koreai nagy befektetéssel kapcsolatos eufória, ugyanis az eddigi ellenzéki támadások után újabb, eddig le nem győzött akadályokba ütközött a Hyundai/Kia autógyár építése Zsolna térségében. A gond a gyárnak szánt földterületek felvásárlásával kapcsolatos; a tulajdonosokkal zajló fölvásárlási viták miatt az is felmerült, hogy máshol építenek gyárat a dél-koreaiak. 

TESZnek az egészségünkért

Újabb remény a hazai "betegségügy" felszámolására. Az egészségügy modernizációs programjának egyik alapkövéről, a Térségi Egészségszervező Szolgálatok (TESZ) felállításáról szól az a törvényjavaslat, amelyet az elmúlt napokban ismertetett Kökény Mihály miniszter. A szaktárca szakértői úgy látják, hogy az egészségügy rendbetételét az úgynevezett ellátásszervező rendszer kiépítése indíthatja el. Ennek lényege, hogy az orvosok és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) közé egy harmadik szereplő, az ellátásszervező lép, remélve, hogy ezáltal hatékonyabb lesz a betegek koordinálása. Az egészségügyi reform kormánybiztosához közeli információink szerint nem megalapozottak azok a félelmek, melyek szerint ebben a rendszerben sérülhetnek a betegjogok, mivel számos jogi és pénzügyi garancia van arra vonatkozóan, hogy az ellátási procedúra során valóban a páciens maradjon a középpontban, és ne az államilag finanszírozott fejkvóták eltüntetése.

A kínos ügy

A világban népirtás zajlik, immár évek óta, de most ért a zenitjére. Nem, nem a számtalan fórumon elítélt és nem létező izraeli tömegmészárlásokról – terroristafészkek lerombolásáról, terroristák megöléséről – van szó, hanem a dzsanzsavíd milíciák által elkövetett rémtettekről. Azaz a szudáni keresztény, animista és most már muzulmán feketék elleni ház- és falurombolásokról, nők elleni erőszakról, emberek megkínzásáról, elevenen megégetéséről, tömeges legyilkolásáról. Vagyis a szudáni tömegmészárlásról, etnikai tisztogatásról, genocídiumról.

Tabletta: a végleges megoldás?

A francia jobboldali kormány intézkedése nyomán augusztus eleje óta Franciaországban is lehetővé vált az úgynevezett abortuszpirula kórházon kívüli alkalmazása. A sokat vitatott gyógyszer révén elkerülhető a műtéti beavatkozás annak minden kockázatával együtt, és orvosi felügyelet mellett akár otthon is elvégezhető a leegyszerűsített magzatelhajtás. A korábban RU 486, jelenleg Mifegyne néven ismert szer a nyolcvanas évek óta ismert francia találmány, amelynek révén legkésőbb három napon belül "letudható" a nem kívánt terhesség egy menstruációhoz hasonló folyamat kiváltásával. Bár a teljes abortusztilalmat nyilvánvalóan értelmetlen dolog ráerőltetni a materialista társadalmakra, bizonyos fokú korlátozás már csak a "szabad választást" feltételező tájékozottság hiánya miatt is indokoltnak látszik. 
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!