hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2006. 07. 07. (X/27) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Provokál a Gonosz Tengelye

2002. január 29-én, országértékelő beszédében George W. Bush kijelentette:„Ismerjük [a terrorizmust támogató országok] valódi természetét. Észak-Koreában egy olyan rezsim működik, amely rakétákkal és tömegpusztító fegyverekkel szereli fel hadseregét, miközben kiéhezteti az ország lakosságát. Irán agresszív hajszát folytat azért, hogy birtokába kerüljenek ilyen fegyverek, miközben egy választás nélkül hatalomhoz jutott maroknyi elit lábbal tiporja az iráni emberek szabadság iránti vágyát. … Az ilyen államok és terrorista szövetségeseik a Gonosz Tengelyéhez tartoznak, akik azért fegyverkeznek, hogy a világ békéjét fenyegessék. Azzal, hogy tömegpusztító fegyverek megszerzésére törekednek, ezek az országok végzetes és egyre növekvő veszélyt képviselnek. Megtámadhatják a szövetségeseinket, vagy megpróbálhatják megzsarolni az Egyesült Államokat. Bármelyik is történne ezek közül, a közömbösség ára katasztrofális lenne.”

Kísért a múlt

Az új szlovák kormánykoalíció a megalakulását megelőző bizonytalanság és huzavona után repülőrajtot vett. Robert Fico újdonsült miniszterelnöknek rekordidő alatt sikerült kijelölnie és elfogadtatnia kormányát, és megtartotta első ülését az új parlament is. Az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) elnöke lapzártánkkor éppen Strasbourgban magyarázza a bizonyítványát, azaz a szélsőjobboldali Szlovák Nemzeti Párt (SNS) bevételét a kormányba. Az európai szocialista párt és parlamenti frakció a Smerrel szemben szankciókat helyezett kilátásba, egyértelműen kinyilvánítva, hogy a nacionalista-rasszista SNS-sel való koalíció elfogadhatatlan számukra.

Pedofil gyilkosság Belgiumban

A június 9-én a belgiumi Liege-ben eltűnt két kislány, a 7 éves Stacy Lemmens és a 10 éves Nathalie Mahy (képeinken) holttestének megtalálásával a belga társadalomban újra megelevenedtek az emlékek a gyermekgyilkos Marc Dutroux-ról, aki 1995-ben ugyancsak Liege-ben két 8 éves kislányt rabolt el és éheztetett halálra egy pincébe zárva.

Nem vicc, teszt

Hét rakétát, köztük egy hosszú hatótávolságú Taepodong típusút lőtt ki Észak-Korea az Egyesült Államok Függetlenségének Napján, szinte egy időben a Discovery űrrepülőgép fellövésével. A nemzetközi közösség élesen elítélte a rakétakísérletet, az ENSZ Biztonsági Tanácsa pedig lapzártánkkor rendkívüli ülést hívott össze a helyzet megvitatására.

Erőpróba

Továbbra is pattanásig feszült a helyzet Izraelben, a Gilad Salit tizedes elrablása nyomán kialakult konfliktus miatt. A katona kiszabadításáért indított akcióban izraeli repülők, tankok és katonák vonultak be a Gázai övezetbe. A Hamasz-kormány több miniszterét őrizetbe vették, és az övezet egyetlen erőművét is működésképtelenné tették. Ehud Olmert és az IDF nem enged a palesztin zsarolásoknak, több politikus szerint pedig a válság hosszú távon is elhúzódhat. Ehud Olmert és kormánya visszautasította azt a palesztin ultimátumot, mely szerint kedd reggel 6 óráig bele kellett volna egyeznie ezer palesztin fogoly szabadon engedésébe. Az emberrablók azzal fenyegetőztek, hogy különben Salit tizedes ügyét „lezártnak” tekintik. Ha Izrael nem enged, a továbbiakban semmilyen információt nem kap az elrabolt katonáról. Iszmail Hanije palesztin miniszterelnök azonban azt hangsúlyozta: Salitnak nem eshet bántódása, és az ügyet diplomáciai úton kell megoldani.

Túszcsapda

Egy év sem telt el azóta, hogy Izrael kivonult a Gázai övezetből. Tette ezt Izrael a maga akaratából, hiszen az elmúlt másfél évtized egyértelműen bizonyította: a palesztin oldalon nincs partner. Sem Jasszer Arafat, sem Mahmúd Abbász nem volt képes a minimális békefeltételek teljesítésére.  Az izraeli vezetésben – mindezek ellenére – mégis élt a remény: ezúttal másképpen lesz, Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke felszámolja az anarchiát, és jogrendet teremt. Lefegyverzi a terrorszervezeteket, átláthatóvá teszi a pénzügyeket. A dollármilliók talán nem a palesztin hadurak magánszámláin és a fegyverkereskedők kasszájában kötnek ki. Saron 2005 novemberétől még a gázai–egyiptomi határ őrizetét is Kairóra és Brüsszelre bízta. Condoleezza Rice az alku érdekében erőteljes nyomást gyakorolt Izraelre. A határ másik oldalán egyiptomi katonák állomásoztak, míg az övezeti részben az Európai Unió tisztségviselőinek kellett volna gondoskodniuk arról, hogy illegális fegyverek és terroristák ne juthassanak be az övezetbe. Saron azt remélte, ha Izrael teljesen kivonul a Gázai övezetből, a palesztinok is beszüntetik a terrortevékenységet – hogy a területekért ezúttal nem vérontással, hanem békével fizetnek.

Kísért a múlt

Az új szlovák kormánykoalíció a megalakulását megelőző bizonytalanság és huzavona után repülőrajtot vett. Robert Fico újdonsült miniszterelnöknek rekordidő alatt sikerült kijelölnie és elfogadtatnia kormányát, és megtartotta első ülését az új parlament is. Az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) elnöke lapzártánkkor éppen Strasbourgban magyarázza a bizonyítványát, azaz a szélsőjobboldali Szlovák Nemzeti Párt (SNS) bevételét a kormányba. Az európai szocialista párt és parlamenti frakció a Smerrel szemben szankciókat helyezett kilátásba, egyértelműen kinyilvánítva, hogy a nacionalista-rasszista SNS-sel való koalíció elfogadhatatlan számukra.

Provokál a Gonosz Tengelye

2002. január 29-én, országértékelő beszédében George W. Bush kijelentette:„Ismerjük [a terrorizmust támogató országok] valódi természetét. Észak-Koreában egy olyan rezsim működik, amely rakétákkal és tömegpusztító fegyverekkel szereli fel hadseregét, miközben kiéhezteti az ország lakosságát. Irán agresszív hajszát folytat azért, hogy birtokába kerüljenek ilyen fegyverek, miközben egy választás nélkül hatalomhoz jutott maroknyi elit lábbal tiporja az iráni emberek szabadság iránti vágyát. … Az ilyen államok és terrorista szövetségeseik a Gonosz Tengelyéhez tartoznak, akik azért fegyverkeznek, hogy a világ békéjét fenyegessék. Azzal, hogy tömegpusztító fegyverek megszerzésére törekednek, ezek az országok végzetes és egyre növekvő veszélyt képviselnek. Megtámadhatják a szövetségeseinket, vagy megpróbálhatják megzsarolni az Egyesült Államokat. Bármelyik is történne ezek közül, a közömbösség ára katasztrofális lenne.”

Pedofil gyilkosság Belgiumban

A június 9-én a belgiumi Liege-ben eltűnt két kislány, a 7 éves Stacy Lemmens és a 10 éves Nathalie Mahy (képeinken) holttestének megtalálásával a belga társadalomban újra megelevenedtek az emlékek a gyermekgyilkos Marc Dutroux-ról, aki 1995-ben ugyancsak Liege-ben két 8 éves kislányt rabolt el és éheztetett halálra egy pincébe zárva.

Belföld

Fél év legfőbb ügyész nélkül

Egyelőre nem lehet tudni, hogy legfőbb ügyész választása dolgában még hány fordulós lesz a köztársasági elnök és a kormányoldal közti adok-kapok. Bár hivatalosan szakmai indokok miatt utasították el Horányi Miklós (képünkön) szegedi fellebbviteli ügyész megválasztását, szocialista források alapján többen úgy vélik: a kormánypárti képviselők presztízsből nem támogatták Sólyom László jelöltjét.

Magyarok is építik Afganisztánt

A magyar kormány úgy döntött, hogy októbertől hazánk is vállalja egy tartományi újjáépítési csoport (PRT) vezetését Afganisztánban. Úgy tűnik, hogy a NATO által is nagyra értékelt szerepvállalás egyelőre azon kevés témák egyike Magyarországon, melyben ellenzék és kormányoldal egyet tud érteni.

Szeged kirobbanó formában van

Szeged városa - Magyarországon elsőként - 2006. május 12-én megkapta az Európa Tanács legmagasabb kitüntetését, az Európa-díjat. A rangos grémium az európai egység eszméjének terjesztésében elért sikereit és az európai kapcsolatok fejlesztéséért tett erőfeszítéseit ismerte el az alföldi városnak.

Feketegazdaság az egyházakban?

Múlt héten Hiller István a tradicionális felekezetek képviselőit fogadta, és ezzel egy időben az SZDSZ bejelentette, javasolják a vatikáni szerződés felülvizsgálatát. Az egyházpolitikai „villongások” a héten is folytatódtak, legutóbb az MSZP hívő tagozata olyan javaslattal állt elő, hogy a lelkipásztori tevékenység minősüljön szolgáltatásnak, amely után áfát és személyi jövedelemadót kell fizetni.

A Balázs órák tovább járnak...

Elhunyt Horváth Balázs, a Fidesz képviselője. A 64 éves politikus, az Antall-kormány egykori belügyminisztere, majd a külföldön élő magyarsággal való kapcsolattartást összehangoló tárca nélküli minisztere, hosszú szenvedés után halt meg egy Veszprém megyei kórházban. Veszprémben és Nagyvázsonyban azonban tovább őrzik emlékét az általa telepített köztéri időmérők, amelyet a helyiek Balázs órákként emlegetnek.

A tandíj versenyeztet

A mennyiségi után minőségi reformot kíván megvalósítani a kormány – vezette be a felsőoktatás fizetőssé tételéről szóló döntést Hiller István oktatási miniszter. A „fejlesztési hozzájárulást” támogatják a felsőoktatási intézmények rektorai, ám a hallgatói önkormányzat és az ellenzék – akárcsak a lakosság túlnyomó többsége – ellenzi azt.

Élve darálták le a szárnyasokat

„Élő csirkéket, kacsákat és libákat daráltak le az ATEV Zrt. hódmezővásárhelyi telepén”- írta keddi számában a Délmagyarország. A madárinfluenza elleni intézkedés miatt rendelték el júniusban mintegy hatszázezer szárnyas elpusztítását Bács-Kiskun megyében, melyeknek jelentős részét az ATEV Zrt. hódmezővásárhelyi, egyébként a legszigorúbb EU-előírásoknak is megfelelő gyárában semmisítették meg, pontosabban dolgozták fel – áll a cikkben. A napilap több forrásból is megerősített információit Dékány András, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) sajtófőnöke keddi, MTI-nek tett nyilatkozatában cáfolta.

Nem hibázott a kórház

Bűncselekmény hiányában megszüntette a kiskunhalasi kórház ellen folytatott nyomozást a Bács-Kiskun megyei rendőr-főkapitányság – jelentette be a kórház főigazgatója szerdai sajtótájékoztatóján. A kórház addigi pénzügykezelője tavaly ősszel tett feljelentést különösen nagy értékben elkövetett hűtlen kezelés miatt. Most, hogy megszületett és jogerőre emelkedett az a rendőrségi határozat, amely megállapította, hogy az intézményben semmiféle szabálytalanság vagy bűncselekmény nem történt, kijelenthető, hogy egyetlen vizsgálódó szervezet, hatóság sem marasztalta el egyetlen pontban sem a kórházat – mondta dr. Kiss József főigazgató az MTI-nek. A kiskunhalasi volt hazánkban az első privatizált kórház.

Anya és lánya voltak a gyilkosok

Egy tizenöt éves lány és negyvenhét éves anyja ölte meg több késszúrással azt a 30 éves nőt, akinek holttestét vasárnap reggel találták meg egy csepeli szociális intézményben; a gyanúsítottakat őrizetbe vették – közölte a rendőrség szerdán az MTI-vel. Az asszony holttestét a munkába érkező kollégái fedezték fel vasárnap reggel. A Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdai tájékoztatása szerint a XXI. kerületi, Szent István úti szociális intézményben szombaton késő délután több késszúrással ölték meg a 31 éves budapesti nőt. A rendőrség a bűncselekmény elkövetésével egy 15 éves lányt és 47 éves anyját gyanúsítja, mindkettőjüket őrizetbe vették.

Hit és értékek

Gigászok kora

A görög mondák titánoknak és gigászoknak, a kánaáni népek emeusoknaknevezték őket, a Biblia pedig héberül nefilimek néven emlegeti azokat a rendkívüli termetű és képességű lényeket, akik természetfeletti származással rendelkeztek, angyalok vagy félistenek és emberek ivadékai voltak. Egy most megjelent könyv szerint a félig ember, félig isteni származású lények nem csak a mondák világához tartoznak: valóban létezett a nefilimek faja, az emberi történelemnek legalább két időszakában döntő szerepet játszottak, és tevékenységük nyomai a mai napig láthatók a Föld különböző pontjain.

Gigászok kora

A görög mondák titánoknak és gigászoknak, a kánaáni népek emeusoknaknevezték őket, a Biblia pedig héberül nefilimek néven emlegeti azokat a rendkívüli termetű és képességű lényeket, akik természetfeletti származással rendelkeztek, angyalok vagy félistenek és emberek ivadékai voltak. Egy most megjelent könyv szerint a félig ember, félig isteni származású lények nem csak a mondák világához tartoznak: valóban létezett a nefilimek faja, az emberi történelemnek legalább két időszakában döntő szerepet játszottak, és tevékenységük nyomai a mai napig láthatók a Föld különböző pontjain.

HÁTTÉR

Mennyibe kerül egy politikus?

Megszavazták ugyan, de néhányan mégis igazságtalannak tartják, mások szerintviszont helyes, hogy csökkentették a magyar politikusok javadalmazását és kedvezményeit. Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége óta egyre elterjedtebb a nézet, hogy olyan politikusokra van szükség, akik nem bérből és fizetésből élnek, hanem sikeres vállalkozóként csöppentek a politikába. E felfogás komoly feszültségeket generál a pártok háza táján, hiszen az elmúlt másfél évtizedben sokak kenyerét biztosította a kijáró politizálás, a lobbi.

Tolvajtempó

– Te, figyelj, nem kell gázolaj? – kérdezi egy ismerősöm, csak úgy mellékesen. – Benzines az autóm. Egyébként mennyiért tudsz? – 220-ért, tuti minőség a MÁV-tól. – Attól tartok, nem értem – adom az ártatlant a jó sztori reményében. – Mit nem értesz ezen?! Van egy spanom a vasútnál, lelkiismeretes ürge, megbízhatsz benne - mondja, és megerősítésként mesélni kezd.

Szívből és nem színből gyógyítanak

Van olyan kórház Magyarországon, ahol jelenleg minden nőgyógyász önkéntes segítői státusban dolgozik. Az eset jól jelzi az egészségügyben előállt tarthatatlan helyzetet, amely a színlelt szerződések megszüntetésével állhat elő – hangzott el a parlament egészségügyi bizottságának szerdai ülésén. Az állami hivatalok és a média mellett ugyanis az egészségügyet érintette leginkább az a kormányintézkedés, mely szerint július 1-jéig fel kell számolni a színlelt szerződéseket – magyarul a szakember- és forráshiány szülte kényszervállalkozásokat.

Euró 2014-ben?

Bulgária és Románia is előbb esélyes az euróbevezetésre, mint Magyarország – hangoztatta keddi előadásában a Standard & Poor’s hitelminősítő illetékes igazgatója Londonban.  A z S&P továbbra is úgy tartja, hogy a magyar kormány költségvetési csomagjában túlsúlyos a bevételi oldal a kiadáscsökkentés rovására – mondta kedden Londonban a világ legnagyobb hitelminősítőjének illetékes igazgatója.

Rokkant összegek tűnnek el

Magyarország lakosságának közel 8 százaléka rokkantsági vagy baleseti rokkantsági nyugdíjban részesül. Európai viszonylatban ezzel a létszámmal vezetők vagyunk. Az állami pénzek megcsapolása ráadásul két irányból történik: műrokkantak és mű-rokkantfoglalkoztatók részéről.

6,25 maradt az alapkamat

Az MTI által megkérdezett elemzőket nem lepte meg, hogy hétfőn a Monetáris Tanács nem változtatott az alapkamaton. Hangsúlyozták: döntően nem az alapkamat változása határozza meg a forint árfolyamának alakulását, hanem a feltörekvő piacokat jellemző befektetői hangulat. Az elemző szerint a tőkepiacok jelenlegi bizonytalansága és a magyar gazdaság sérülékenysége miatt nem zárható ki, hogy a jegybanknak a „menetrendtől eltérően kell”, akár jelentősebb mértékben is változtatnia az alapkamaton.

Kaszinózott az apáca

Húsz év börtönt is kaphat az a 71 éves apáca, akit mintegy 70 millió forintnak megfelelő összegű dollár elherdálásával vádolnak az Egyesült Államokban. Barbara Markey nővér állítólag szerencsejátékra, utazásra és ajándékokra költötte az egyházmegye pénzét. A hölgy a múlt héten adta fel magát a rendőrségen, miután körözést adtak ki ellene. Az apáca közel 15 millió forintnak megfelelő dollárt kaszinókban költött el, 7 milliót a rokonainak és barátainak szánt ajándékokra költött, ugyanennyi ment el ruhákra és bútorokra, és mintegy 5 millió forint utazásra.

Bíznyísz

Az EU közelebbi gazdasági kapcsolatokra törekszik Oroszországgal, miután az ázsiai ország belépett a Kereskedelmi Világszervezetbe (WTO) – közölte José Manuel Barroso, az EU-bizottság elnöke a hét elején. Ennek nyomán jövőre már megkezdődhetnének a WTO-tárgyalások Oroszországgal. Az EU-bizottság elnöke szerint azonban egyelőre korai pontos időzítést megjelölni. Barroso jelezte, hogy hosszú távon szabadkereskedelmi megállapodás az unió célja, amely az európai gazdaság mint egész számára igen fontos lenne.

Drága Balaton?

A magyar tenger nem drágább a legnépszerűbb európai tengerpartok, illetve a Balaton versenytársainak számító tavaknál – derült ki a Magyar Turizmus Zrt. kutatásából. A legolcsóbb úticélok Bulgária és Törökország, míg a legdrágábbnak a francia és olasz szálláshelyek számítanak. Fő vetélytársunkon, az Adrián például a Balatonhoz képest továbbra is másfélszer magasabb árakat figyelhetünk meg. Horvátország elsősorban a szállásdíjak tekintetében drágább hazánknál, az éttermi és kávéházi szolgáltatások árai nem sokkal magasabbak az Adrián, mint a magyar tengeren.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!