hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2006. 09. 29. (X/39) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Nem csitul a harag

Nem csitul a XVI. Benedek regensburgi beszéde körül kialakult felbolydulás az iszlám világban, amelyről múlt heti számunkban beszámoltunk. (A félhold árnyéka. Hetek, 2006. szeptember 22.) A pápa ugyan bocsánatot kért a muszlimok szerint elhibázott mondatáért, a muzulmán világ mégsem akarja ezt tudomásul venni. José Manuel Barroso közben kijelentette, hogy Európának ki kellett volna állnia Benedek mellett.

Bin Laden: Élve vagy halva

Oszama bin Laden egy hónapja meghalt tífuszban. Vagy csak fertőzött vizet ivott, és súlyos beteg lett. Esetleg semmi baja, csak orruknál fogva vezeti üldözőit. Bin Laden halálhírét egy szaúdi forrásokra hivatkozó francia helyi lap keltette még a múlt héten. A hír bejárta a világsajtót, majd a cáfolatok úgyszintén. Először az amerikai és pakisztáni hatóságok tartották valószínűtlennek, hogy a terroristavezér meghalt volna, majd a héten kedden a tálibok egyik szóvivője, bin Laden „barátaira” hivatkozva, az al-Arabija televíziós társaságnak azt állította, hogy a terroristavezér él.

Demokrácia thai módra

A volt miniszterelnök ellenlábasai szerint Thaksin nem tűrte a kritikát, és a Thaiföld déli részén tomboló erőszakhullámot sem volt képes megfékezni. Azonban nem ezek voltak a fő okok, melyek miatt az „ország népe” (legalábbis közülük azok, akik tábornoki egyenruhát viselnek) úgy érezte: Thaksinnak mennie kell. Egy családi döntés eredményeként ugyanis a miniszterelnök az idei évben eladta részvényeit az ország legnagyobb telekommunikációs cégéből, a Shin Corporationből – méghozzá anélkül, hogy a közel 2 milliárd dolláros (430 milliárd forintos) üzlet után akár egy cent adót is fizetett volna. Úgy tűnik, hogy ez már – az amúgy békeszerető – thai polgároknak is sok volt, a miniszterelnöknek a 2004-es cunami idején tanúsított helytállása és a kábítószer-kereskedelem elleni agresszív fellépése ellenére.

Tankok helyett földgázt küldenek

A múlt hét elején kezdődött magyarországi eseménysorozat rövid idő alatt az orosz sajtó figyelmének középpontjába került. Külpolitikai tudósítások tucatjai, cikkek garmadája foglalkozik a kialakult helyzettel. Ezek egybevetése nemcsak a magyarországi helyzetről ad körképet, hanem az oroszországi politikai erők Magyarországhoz fűződő viszonyára is következtetni enged.

Búcsúbeszéd, tüntetés, pártviszály

Tony Blair (képünkön) a Munkáspárt őszi konferenciáján tartott búcsúbeszédével egyértelműen megerősítette lemondási szándékát, miközben több mint ötvenezren tüntettek a kormányfő ellen Manchesterben. A távozó miniszterelnök politikájának értékelésével és a potenciális miniszterelnök-jelöltek találgatásával foglalkozó brit sajtó Blair-paródiát közöl a jelenlegi magyar állapotokat adaptálva.

Nem csitul a harag

Nem csitul a XVI. Benedek regensburgi beszéde körül kialakult felbolydulás az iszlám világban, amelyről múlt heti számunkban beszámoltunk. (A félhold árnyéka. Hetek, 2006. szeptember 22.) A pápa ugyan bocsánatot kért a muszlimok szerint elhibázott mondatáért, a muzulmán világ mégsem akarja ezt tudomásul venni. José Manuel Barroso közben kijelentette, hogy Európának ki kellett volna állnia Benedek mellett.

Bin Laden: Élve vagy halva

Oszama bin Laden egy hónapja meghalt tífuszban. Vagy csak fertőzött vizet ivott, és súlyos beteg lett. Esetleg semmi baja, csak orruknál fogva vezeti üldözőit. Bin Laden halálhírét egy szaúdi forrásokra hivatkozó francia helyi lap keltette még a múlt héten. A hír bejárta a világsajtót, majd a cáfolatok úgyszintén. Először az amerikai és pakisztáni hatóságok tartották valószínűtlennek, hogy a terroristavezér meghalt volna, majd a héten kedden a tálibok egyik szóvivője, bin Laden „barátaira” hivatkozva, az al-Arabija televíziós társaságnak azt állította, hogy a terroristavezér él.

Belföld

A nép szavaz

Az elhíresült, balatonőszödi frakcióülésen elhangzott miniszterelnöki záró előadás az elmúlt másfél hétben az ország határain túlmutató jelentőségűvé nőtte ki magát. New Yorkban és Washingtonban több száz fős tömeg követelte a miniszterelnök lemondását, csakúgy, mint itthon, lassan két hete mindennap több ezren a Kossuth téren. Zbigniew Brzezinskitől Mádl Ferencig hosszú sora van a tekintélyes politikai vezetőknek, akik ilyen-olyan formában szintén kifejezésre juttatták: szerintük jobb lenne, ha Gyurcsány Ferenc távozna a miniszterelnöki székből. Míg Magyarországon a jobboldal az őszödi beszédnek csak és kizárólag a negatív olvasatát hajlandó tudomásul venni (azaz: a miniszterelnök hazudott, lebukott és tovább hazudik), a baloldal pedig kizárólag a beszéd hősiességét és bátorságát kommunikálja, cikkemben megkísérlem ennek a kétes értékű retorikai remekműnek az árnyaltabb és sokkal inkább morális, mint politikai értelmezését-értékelését adni.

Jogsértések a Kossuth téren

Ötven, a szónokok által zsidónak gondolt politikus nevét olvasták fel a Kossuth téren. Ennek kapcsán az adatvédelmi ombudsman felhívta a figyelmet, hogy a szabad véleménynyilvánítás nem járhat mások jogainak sérelmével. Jogi szempontból érdekesek a tüntetők olyan közjogi ötletei is, mint az alkotmányozó nemzetgyűlés összehívása, vagy az ideiglenes kormány megalakítása.

Begerjed-e a magyar gazdaság?

Ön több kritikát is megfogalmazott a Gyurcsány-csomaggal szemben. Össze tudná foglalni, pontosan melyek a főbb ellenvetései?– Címszavakban: túl későn – túl keveset – túlságosan rövid távú szempontok alapján. Ezt a fajta megszorítást közvetlenül a választások után be kellett volna jelenteni, s reális helyzetértékeléssel együtt. Mivel ez elmaradt, azt mondhatjuk: a Gyurcsány-csomagnak nincs fix pontja, nincs mire felfűzni. Számos intézkedés történik ugyan, de hatásuk csekély. Itt van példának a vizitdíj. Az egészségügyi miniszter szokta mondani, hogy ennek bevezetése elsősorban oktató-nevelő hatású lesz, kevesebb alkoholt fogunk fogyasztani, növeli az egészségtudatosságunkat, satöbbi. Ugyanakkor az OEP adósságát – amely már most több mint 60 milliárddal haladja meg a tervezettet – nem orvosolja. Arra vonatkozóan pedig, hogy ezt az adósságot miből fogja a kormány rendezni, nincsenek hihető elképzelések.

Kivégzés Marcaliban

2006. szeptember 15-én este fél 8-kor Marcali külterületén eldördült egy katonai pisztoly. Az első lövést további kettő követte, de az is lehet, hogy még több. Három golyó azonnal végzett Horváth Károly 34 éves helyi lakossal, akit a környéken mindenki csak „Dudiként” ismert. A rendőrség azonnali hajtóvadászatba kezdett az áldozat feleségének vallomása és a mobiltelefonban talált hívószámok alapján. Szabó Gyula vállalkozót, az MDF önkormányzati képviselőjelöltjét a kora hajnali órákban Keszthelyen fogták el. A városatya, aki lemondásáig a képviselő-testület tagja, a megyei területi lista vezetője volt, beismerte tettét.

Miénk itt a tér

Szeptember 22-től 24-ig zajlott Vác város átépített, felújított főterének megnyitó ünnepségsorozata Miénk itt a tér címmel. A teret dr. Bóth János polgármester adta át a váciaknak, hangsúlyozva, hogy a város fejlesztése mellett tették le voksukat.

Közös felelősségünk egy jobb Magyarország

A héten indult új műsora az ATV-n Találjunk ki egy országot! címmel. Miért érzi úgy, hogy ki kellene találni Magyarországot?– Alapvetően nem szeretem Magyarországot olyannak, amilyen. Szeretném szeretni, mert itt nőttem fel, és ennek az országnak köszönhetek sok mindent, de a jelenlegi állapotában nehéz szeretni. Nem szeretem azt, hogy igazságtalan, nem szeretem azt, ahogy tehetetlenkedik, nem tetszik, hogy nem találta ki, hogy milyen ország akar lenni a következő tíz-húsz évben, és azt se találta ki, hogy a világban milyen szerepet akar betölteni. Nem találta ki, hogy miként lehetne az emberek rosszkedvét jókedvre deríteni, igazából nem talált ki semmit. Ez ma egy rosszul működő ország. 1989 után szépen ívelt fölfelé a sorsa, majd 2002 táján kezdtünk egyre gyorsabban csúszni lefelé. A kelet-európai csapatban az elsők között voltunk, most az utolsók vagyunk.

A hét eseményei

Négy és fél év a szerb sofőrnek

A nép szavaz

Az elhíresült, balatonőszödi frakcióülésen elhangzott miniszterelnöki záró előadás az elmúlt másfél hétben az ország határain túlmutató jelentőségűvé nőtte ki magát. New Yorkban és Washingtonban több száz fős tömeg követelte a miniszterelnök lemondását, csakúgy, mint itthon, lassan két hete mindennap több ezren a Kossuth téren. Zbigniew Brzezinskitől Mádl Ferencig hosszú sora van a tekintélyes politikai vezetőknek, akik ilyen-olyan formában szintén kifejezésre juttatták: szerintük jobb lenne, ha Gyurcsány Ferenc távozna a miniszterelnöki székből. Míg Magyarországon a jobboldal az őszödi beszédnek csak és kizárólag a negatív olvasatát hajlandó tudomásul venni (azaz: a miniszterelnök hazudott, lebukott és tovább hazudik), a baloldal pedig kizárólag a beszéd hősiességét és bátorságát kommunikálja, cikkemben megkísérlem ennek a kétes értékű retorikai remekműnek az árnyaltabb és sokkal inkább morális, mint politikai értelmezését-értékelését adni.

Hit és értékek

Megkerültek a jeruzsálemi Szentély kincsei?

A brit napilap szeptember 25-ei számában közölt cikkben Sean Kingsley nem kevesebbet állít, mint azt, hogy tízéves kutatás után a bibliai kincsgyűjtemény – köztük a tiszta aranyból készült gyertyatartó, a menóra – nyomára bukkant. A jeruzsálemi Templom i. sz. 70-ben történt kifosztása után a szent tárgyakat Rómába szállították. Kingsley szerint a kincseket Rómából az 5. században a vandál hódítók Karthagóba, majd a mai Algéria területére, innen pedig Konstantinápolyba vitték, mielőtt elrejtették volna azokat a júdeai sivatagban, a Betlehem közelében lévő Theodosius kolostor alatt.

HÁTTÉR

Budapest ostroma

Interjú Demszky Gábor, Tarlós István, és Katona Kálmán főpolgármester-jelöltekkel

A Corvin- zászló titka

1989 nyarán az ‘56-os áldozatok újratemetését Cabrero Kovács Ibolya zokogvanézte végig ausztráliai otthonában. Miután kikiáltották a Magyar Köztársaságot, a 60 éves asszony érezte, hogy eljött az ő ideje, évtizedekig féltve őrzött titkát a nagyközönség elé tárja. Felvette hát a kapcsolatot az ausztrál miniszterelnökkel és az akkori magyar kormányzó párttal, majd 34 viszontagságos év után hazahozta és kibontotta a Corvin köz világot megjárt, megpörkölődött, lyukas zászlóját, s az egykori nemzetőrnévsorral együtt átadta a hadügyminiszternek. Mindez ma a Hadtörténeti Múzeumban látható. Ibolya – akit 1996-ban érdemeiért vitézzé avattak – az 50 évvel ezelőtti és az azóta eltelt eseményekről nyilatkozott lapunknak.

Menetrend szerinti potyázók

A potyautazás meglehetősen elterjedt utazási forma a hazai tömegközlekedésben. Állami érdekeltségekről lévén szó az így keletkező hiányt az adófizetők pénze fedezi. A MÁV 160 milliárdos évi adósságállományát például a magyar állam rendre átvállalja, de a hiány évről évre újratermelődik, ami évi 40 ezer forintot jelent családokra lebontva. A személyszállítás világszerte ráfizetéses üzletág, melynek elsődleges bevétele a jegyeladás, így a hiány minimalizálását többek között a hatékonyabb jegyellenőrzésektől remélik az érintettek.

Öngerjesztő könyvdömping

Pont húsz évvel ezelőtt, 1986-ban jelentek meg az utcai könyvárusok Budapest utcáin Végh Antalnak a magyar fociról szóló, Gyógyít(6)atlan című könyvét kínálva. A honi labdarúgásról lehet, hogy most is csak hasonló diagnózist tudnánk fölállítani, a könyvkiadás és a könyvterjesztés azonban nagy drámák és nagy sikerek progresszív piacává vált az elmúlt időszakban.

Brüsszel bólintott

A kedd reggeli Reuters-prognózisoknak megfelelően az Európai Unió vezetése még aznap zöld utat adott a magyar konvergenciaprogramnak. A jóváhagyás napján erősödött a BUX, az euró árfolyama 272 forintra csökkent, és a piaci elemzők is bizakodók voltak.

Patikussztrájk

Kétórás figyelmeztető sztrájkot ígértek csütörtökre a patikusok, mivel sem a kormány, sem a szaktárca nem vette figyelembe a kamara javaslatait és ellenvéleményét a patikaliberalizációról szóló törvény előkészítése során.

A hét eseményei

VOSZ: adót kell fizetni

A Corvin- zászló titka

1989 nyarán az ‘56-os áldozatok újratemetését Cabrero Kovács Ibolya zokogvanézte végig ausztráliai otthonában. Miután kikiáltották a Magyar Köztársaságot, a 60 éves asszony érezte, hogy eljött az ő ideje, évtizedekig féltve őrzött titkát a nagyközönség elé tárja. Felvette hát a kapcsolatot az ausztrál miniszterelnökkel és az akkori magyar kormányzó párttal, majd 34 viszontagságos év után hazahozta és kibontotta a Corvin köz világot megjárt, megpörkölődött, lyukas zászlóját, s az egykori nemzetőrnévsorral együtt átadta a hadügyminiszternek. Mindez ma a Hadtörténeti Múzeumban látható. Ibolya – akit 1996-ban érdemeiért vitézzé avattak – az 50 évvel ezelőtti és az azóta eltelt eseményekről nyilatkozott lapunknak.

Budapest ostroma

Interjú Demszky Gábor, Tarlós István, és Katona Kálmán főpolgármester-jelöltekkel

KÁVÉSZÜNET

Graffiti

A graffitisek maguk is tudják, hogy kárt okoznak. Jogos tehát a rendőri fellépés ellenük, a négyévenkénti kampányidőszakban megfújt harci riadó azonban tipikusan magyaros jellegű: mintha a rongálók megfékezésének legfőbb célja a választópolgárok megnyerése volna.

Sovány vigasz

A női modellek közül ötöt kitiltottak, néhányan pedig maguk mondták le szereplésüket a múlt héten megrendezett, nagyszabású madridi divathétről. Erre azt követően került sor, hogy az esemény szervezői eltiltották a kifutótól, illetve orvoshoz küldték a túl sovány modelleket, mondván: a divatiparnak nagy felelőssége van abban, hogy a fiatalok ma tömegméretekben küzdenek súlyos táplálkozási zavarokkal. Az, hogy egy ilyen rangos világesemény is felvállalta a csontsovány szépségideálokkal szembeni küzdelmet, része egy hosszabb ideje tartó, kiterjedt tiltakozásnak, amit többek között a Dove-nak a hétköznapi szépségért indított kampánya is fémjelez.

Nem sikerült a bravúr

A 2–0-ás vezetés ellenére sem sikerült a feljutás a magyar Davis Kupa-válogatottnak az Euro-afrikai zóna I. csoportjába – amely közvetlenül a világelit utáni kategória –, a grúzok fordítottak.

Puskás Ferenc út?

Egy civil kezdeményezés nyomán a politika is felkarolta a tervet, hogy Puskás Ferencről még életében utcát nevezzenek el. A törvény szerint élő ember nem lehet közterület névadója, ám az ötletgazdák tudják a megoldást.

Ellopták a Kossuth teret

Magyar Nemzet, 2006. április 3. A rendezvény résztvevői teljesen megtöltötték a Kossuth teret. A Fidesz tájékoztatása szerint a nagygyűlésen több mint másfél millió ember vett részt.Magyar Nemzet, 2006. szeptember 23. 50 ezerre emelkedett a Kossuth teret megtöltő tüntetők száma.Kisinyovgrád, 2006. szeptember 24. Itt valami nem stimmel! – gondolta Stirlitz. A nyugállományú hírszerző – aki az utóbbi években a matematikában is különös jártasságra tett szert – a távíróhoz ült. Stirlitz Wolfhoz: Mi a magyarázat arra, hogy áprilisban másfél millió ember kellett a tér megtöltéséhez, szeptemberben viszont ötvenezer is elég volt? Stop. Így meghíztak a magyarok? Stop. Nemcsak Stirlitz, de a hazai véleményformáló erők is gondolkodóba estek: miből adódik a harmincszoros eltérés?Budapest, 2006. szeptember 25. A Nemzeti Koleszterinellenes Liga közleménye: A magyar nép nem hízott meg! Legfeljebb a tér lett kisebb! A magyarázat ésszerűnek tűnt, de nem mindenkit győzött meg, amikor…Agyar Nemzet, 2006. szeptember 27.Ellopták a Kossuth teret! Az évezred botránya! Szó sincs róla, hogy – amint azt kormányközeli források kiszivárogtatták – meghízott a nép! Valakik szervezetten és nyíltan eltulajdonították a tér egy jelentős részét! A kormányfő nyilatkozatban cáfolt.Távirati Iroda, 2006. szeptember 28.„Büszkék vagyunk rá, hogy a modern baloldalnak semmi köze a Kossuth tér ellopásához, sőt jelenleg az sem bizonyított, hogy valóban ellopták-e” – ismertette a hivatalos álláspontot a szóvivő. Az ellenzék azonban úgy vélte, az események már túlléptek a kormányon. Úgy tűnt, nem a levegőbe beszélnek… Agyar Nemzet, 2006. szeptember 29.Olvasóink Gyurcsány telkén látták a Kossuth tér egy darabját! Egy hangfelvétel bizonyítja, hogy Gyurcsány szomszédjai egész éjjel teherautó-dübörgést hallottak! A helyzet fokozódott, ezért a koalíciós társ hitet tett a kormányfő mellett.Távirati Iroda, 2006. szeptember 30.Kóka János leszögezte: nem teherautók dübörögtek, hanem a gazdaság. A tüntetőket azonban már nem érdekelte a magyarázkodás, ismét megindultak a Parlament elé. Már éppen odaértek, amikor észrevették, hogy a Kossuth tér a helyén van. A felismerés néhányukban kételyeket ébresztett, azonban…Agyar Nemzet, 2006. szeptember 31. A tömegtől megrettent kormány az éj leple alatt visszacsempészte a Kossuth teret! Győzőtt a forradalom! A Parlament előtt népünnepély kezdődött, a rendezvény résztvevői teljesen megtöltötték a Kossuth teret. A résztvevők pontos száma ötvenezer és másfél millió közé tehető. Kisinyovgrád, 2006. szeptember 32. Hát, ilyenek ezek a magyarok – gondolta Stirlitz.

Tévé

– Ernő bá', itt vagyunk a tévében! Mit csináljunk? – Mosolyogjatok, integessetek! – Nem úgy, a magyar tévében, és nem tudjuk, hogy csináljunk adást! – Dugjátok be a konnektort! – Nem úgy, öreg, itt vagyunk a televízióban! – Gyerekek, azzal nem szabad viccelni! Nem láttátok a fedlapon: 220 volt, eltávolítani életveszélyes! Ott egy csomó ellenállás, meg dióda. – Öreg, ne legyen már idióda! Mi vagyunk az ellenállás! Tudja, mi az, hogy Magyar Televízió? – Igen, sajnos. – És hogy Szabadság tér? – Ja, az van a mélygarázs fölött. – Na, óriási botrány van: egy politikus őszintén bevallotta, hogy hazudott – ilyen még nem volt! Mi a FAR (Forradalmi Autógyújtogató Ruszkicímer-leverők) nevében megszálltuk az MTV-t, és kéne a segítsége, hogy tudjunk közvetíteni! – Nem értem, fiam, nincs ott térerő? – Nem igaz! Öreg, nem tudjuk, hogy működik az adó! – Adó?! Hát mi vagyok én, közgazdász? Ezzel felverni éjjel egykor! Az adóról annyit tudok, hogy beszedik, meg hogy elsumákolják. – Nem úgy, Ernő bá'! Nem tudunk sugározni! – Fiam, mi vagyok én, Paksi Atomerőmű? Mért nem jártál fizikaórára? – Ember, nem igaz, hogy nem érti! Hogy kell jelentkezni? – Hát fogod, azt kinyújtod a mutató- meg a gyűrűsujjadat, te iskolakerülő! – Ernő bá' , ha nem hagyja abba, én fogom a FAR-t, és rárontunk a házára, felgyújtjuk a Wartburgját, és letapossuk a veteményesét!… Letette...… Ez a vén bolond nem érti a mi szent ügyünket. Menjünk, fiúk, fosszuk ki a büfét, legalább legyen valami értelme, hogy ide betörtünk!

Mi van a képen?

1. Búvár Kund új módszerrel kísérletez, 2. Újraforgatják az Illés zenekar Kugli című videoklipjét, 3. Végleg visszavonult a közszerepléstől ifjabb Cousteau
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!