hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Új háborút forralnak
A Hezbollah győzelmi parádéja

2006. 10. 04.
Németh Csillag

Izrael szerint a Hezbollah az egész világot köpte szembe a múlt pénteki
rendezvényén, mely során Hasszan Naszrallah sejk (képünkön) kijelentette, hogy
szervezete soha nem fogja letenni a fegyvert. A harmincnégy napos
izraeli–libanoni háborút lezáró ENSZ-rendelkezés szerint a Hezbollahot le
kellett volna fegyverezni, ám a „nagy, isteni, történelmi és stratégiai
győzelmet” ünneplő terroristavezér a parádén kijelentette, hogy sokkal
erősebbek, mint a háború előtt, és húszezer rakétával rendelkeznek.



Fotó: AP

A rendezvény kezdése előtt már két órával emberek ezrei érkeztek gyalog,
buszokkal és autókkal Naszrallah nevét skandálva, libanoni és
Hezbollah-zászlókat lengetve. A körülbelül nyolcszázezer fős tömeg Bejrút egyik
lebombázott külvárosában gyülekezett. A résztvevők legtöbbje síita muzulmán
volt, de a Hezbollah tulajdonában lévő Al-Manar televízió beszámolója szerint
keresztény pártok tagjai és Szíriát támogató csoportok is érkeztek az ország
északi részéről. A televízióban úgy fogalmaztak, hogy a pénteki esemény
valójában a legnagyobb népszavazást jelenti az ellenállás mellett.

A nagyarányú részvétel a mindössze négymilliós országban kihívásnak minősül
Izrael és az Egyesült Államok által támogatott Fuad Sziniora-kormány számára. A
Hezbollahnak két képviselője is van a kormányban, de a kormány többi tagja
ellenzi a csoport Iránnal és Szíriával való szövetségét. A síiták körében
azonban a Hezbollah népszerűsége az izraeli támadást követően jelentős mértékben
megugrott.

A „győzelmi parádé” fő szónoka Hasszan Naszrallah sejk volt, aki most először
lépett nyilvánosság elé a háború kitörése óta, mivel azóta célponttá vált az
izraeliek számára. A háború során bujkáló Naszrallah félórával a kezdés előtt
döntött úgy, hogy vállalja a szereplést.

A Hezbollah vezetője beszédében kijelentette, hogy csak akkor engedik el a két
fogva tartott izraeli katonát, ha az összes Izraelben bebörtönzött
Hezbollah-tagot szabadon engedi Izrael. Naszrallah továbbá elmondta, hogy a
Hezbollah harcosai nem fogják letenni a fegyvert, mivel az izraeli „veszély”
továbbra is fennáll, a jelenlegi libanoni kormány pedig nem képes megvédeni az
országot. Véleménye szerint ezért „nemzeti egységkormányra” van szükség. A
terrorszervezet vezetője azzal egészítette ki mondandóját, hogy húszezer
rakétával rendelkeznek, és megköszönte istennek az „isteni győzelmet” a zsidó
állammal szemben.

A jelenlévőkhöz szólva Naszrallah azt is elmondta, hogy részvételükkel arról
tesznek tanúságot, hogy most sokkal bátrabbak, mint július tizenkettedikén,
illetve augusztus tizennegyedikén voltak.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!