hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2007. 10. 18. (XI/42) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Túlélési gyakorlat

Izraelben a legfőbb ügyész három ügyben is büntetőjogi vizsgálatot rendelt el Ehud Olmert kormányfővel szemben. A vádak szerint polgármesterként, pénzügyminiszterként és ipari miniszterként is korrupciós ügyekbe keveredett. Ráadásul a közeljövőben várható a tavalyi libanoni háborút vizsgáló bizottság végleges jelentése, amely valószínűleg kimondja, hogy Olmertet politikai felelősség is terheli az elkövetett hibákért. Sokan várják, sőt követelik azt, hogy Olmert mondjon le, vagy legalábbis ideiglenesen mentse fel magát a kormányfői teendők alól, ám előfordulhat, hogy az amúgy egy számjegyű támogatottságot élvező miniszterelnök mindezek ellenére 2010-ig a helyén marad.

Az elnök válik

A francia elnöki házaspár családi életéről a grúz újságírók a legtájékozottabbak. „Hála a rögbinek, itt legalább elfelejtheted az összes bajodat” – fakadt ki ugyanis Nicolas Sarkozy vendéglátójának, Mikhail Szakasvili grúz elnöknek legutóbb, a rögbi-világbajnokság francia–grúz meccse közben. Hivatalosan ennyit lehet tudni a francia elnöki házaspár kapcsolatáról, no meg azt: az elnök nemrég megtiltotta minisztereinek, hogy házastársukkal együtt fotózzák őket. Minden más csak sajtóhíresztelés – egyelőre.

Egy kontinens - egy állam?

A lisszaboni EU-csúcson a bővítés utáni korszak legjelentősebb kérdéseiről tárgyalnak az európai vezetők. Lesz-e már 2009-ben állandó elnöke és főképviselője, vagyis önálló külügyminisztere az Európai Tanácsnak? Közös piac után lesz-e közös kül- és biztonságpolitika? A britek, a lengyelek vagy az olaszok azonban keresztülhúzhatják a reformszerződés-pártiak optimista várakozását.

Szakadhat Belgium

Tavaly decemberben a belga állami televízió műsora még viccnek szánta bejelentését, hogy az ország kettészakadt, a király pedig elmenekült – mára azonban az álhír egyre inkább megvalósulni látszik. A nyári általános választásokat követően Belgiumnak máig nincs új kormánya, és az is elképzelhető, hogy II. Albert királynak már a közeljövőben nem lesz országa. Belgium ugyanis a jelek szerint bármikor kettéválhat, egy Kis-Hollandia típusú flamand és egy vallon országra. Nagy kérdés, hogy ha ez megtörténik, hova fog tartozni Brüsszel, az Európai Unió fővárosa.

Belföld

Kiből lehet miniszterelnök?

Meddig bírja Gyurcsány Ferenc, és ki lehet az utódja? – hangzik el egyre többször a kérdés. Megismétlődhet-e a Medgyessy Péter leváltásakor megismert forgatókönyv, vagy most alapvetően más a helyzet? A Hetek politikusokkal és tanácsadókkal folytatott háttérbeszélgetéseket a kérdésről.

Feldúlják-e Budapestet?

Az események kronológiáját figyelve az ’56-os forradalom idei évfordulója több ponton is igazolhatja a rendőrség félelmeit. A kormány nemzetbiztonsági kabinetjét ugyanis arról tájékoztatták, hogy szélsőséges csoportok az október 23-ai ünnep megzavarására készülnek.

Roham az aláírásokért

Orbán Viktor az Astoriához tervezett október 23-i nagygyűlésen szeretné bejelenteni, hogy összegyűlt az a 600 ezer aláírás, amely a Fidesz és a KDNP által kezdeményezett népszavazási kérdések kiírásához szükséges.

Hit és értékek

Jézebel - A rontás hercegnője

Neve az ördögi manipulálás és kegyetlen vérengzés jelképévé vált. Az asszonyt, aki ha kellett gyilkosságokkal is elérte azt, amit akart, míg végül őt is utolérte a végzet, Elvis és Edit Piaf is megénekelte. A gonosz Jézebel királynő élete azonban nem legenda, hanem régészeti leletekkel bizonyított történelmi tény.

HÁTTÉR

Fordulat délre

„Új korszakot” ígért Vlagyimir Putyin Teheránban. Az orosz elnök javaslatottett az iráni atomválság megoldására, és védelmet kínált az iszlám köztársaságnak az esetleges katonai támadásokkal szemben. George Bush szerint a „harmadik világháborúhoz vezethet”, ha a világ megvárja, amíg Irán atombombához jut.

Csak a teljesítmény számít

Továbbra sem tulajdonít túl nagy jelentőséget az Olaszország elleni bravúros győzelemnek Gera Zoltán, a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, ám sok szurkolóval egyetemben ő is úgy látja: valami elindult a hazai labdarúgásban.

Putyin cár

Október elején a Nasi (Mieink) nevű orosz Kreml-párti ifjúsági mozgalom tagjai a „Köszönet stabil jövőnkért!” és a „Putyin örök időkre!” jelszavakat hirdető transzparenseket függesztettek ki a moszkvai házfalakra az elnök 55. születésnapján. Az „örök idők” természetesen költői túlzás, ám hogy Vlagyimir Putyin élete végéig meg akar maradni a hatalomban, azt immár kevesen vonják kétségbe.

Félelem nélkül

Emberkereskedelem, szegénység, vérontás – ehhez hasonló képek élhetnek bennünk Kambodzsáról, már ha él bennünk valamilyen egyáltalán. Kambodzsa azonban ennél jóval sokszínűbb. A dinamikusan fejlődő ország nyilvánvalóan sok problémával küzd, az élet azonban egyenesen „boldog és békés” tud lenni – derült ki, amikor elbeszélgettünk két Magyarországon tanuló kambodzsai diákkal.

Beszélgetni jó

Az érzelmi elhidegülés mára elsődleges válóokká lépett elő, megelőzve a sokáig első helyezett alkoholizmust. Az alábbi házasság története akár tipikusnak is mondható: tíz évnyi boldogság után a feleket „bedarálta” a mókuskerék.

A csodababa

Egyet tudok, a kislányom halálos beteg volt, az orvosok lemondtak róla, de hívők imádkoztak érte, és most egészséges. A férjemmel együtt azóta újra kivirultunk, élvezzük, hogy süt a nap, és hogy élünk – mondja Horn Klára.

Újabb titkos felvételek

„Tudod, miért vannak ezek az emberek? – mutatott az elegáns iroda ablakából a lent nyüzsgő tömegre Zuschlag János néhány évvel ezelőtt. – Azért – adta meg mindjárt a választ is –, hogy engem megválasszanak.” Várnai Lászlónak, Kiskunhalas szocialista polgármesterének ez az egyik legmegdöbbentőbb emléke az ifjú szocialista politikusról. Riportunkban annak jártunk utána, hogy az expolitikus szűkebb pátriájában miként értékelik, hogy az amúgy a hírekbe ritkán bekerülő alföldi kisváros hirtelen milyen híres lett Zuschlag Jánosnak „köszönhetően”.

Elit, korrupció és a képmutatás

Mi a sejtése, ha egy kisvárosban, nevezetesen Kiskunhalason, két fiatalember hatvanmilliónyi pályázati pénzt tudott szürke-fekete utakra terelni, akkor országosan mekkora az az összeg, ami illegálisan vándorol?– Ezt nagyon nehéz lenne megbecsülni. A korrupció velejárója, hogy csak akkor tudunk konkrétumot, ha valami kiderül.

Reménnyel a cinizmus ellen

Per lesz, méghozzá nem is akármilyen. A regnáló miniszterek egyike, Bajnai Gordon beperelte Orbán Viktort. Bajnai szerint a pártelnök alaptalanul vádaskodott, és félrevezette a magyar közvéleményt, amikor azt állította, hogy szervezetten, maffiamódszerekkel lopják az uniós forrásokat. Írásunk az uniós támogatások felhasználását ellenőrző hálózatot tekinti át.

KÁVÉSZÜNET

Az üvegszemű nyomozó búcsúja

A hazai tévénézők népszerű „Colombo hadnagya” nemrég ünnepelte nyolcvanadik születésnapját. Peter Falk annak ellenére, hogy dédpapája Falk Miksa, a Pester Lloyd főszerkesztő-politikusa magyar, édesapja orosz, édesanyja kelet-európai zsidó származású volt, ő maga pedig New Yorkban született, legismertebb szerepében mégis egy olasz hadnagyot formázott meg, nem csekély sikerrel.

Zsírpárnacsata

Három magyarból kettő túlsúlyosnak vagy elhízottnak számít. Az elhízás világszerte növekvő, civilizációs probléma, és hazánk az élvonalba tartozik. Emellett a kereskedelmi televíziózás sem mehet el szó nélkül: a TV2 immár súlyvesztő hellyé is avanzsálta magát, A Nagy Fogyás című, zsír új valóságshow egyre fogyó létszámú és testsúlyú „versenyzőivel” veszi fel hétről hétre a harcot úgymond a kilók ellen.

Janics nem kért volt edzőjéből

Nem sikerült rendezni a nézeteltérést Janics Natasa és Fábiánné Rozsnyói Katalin edző között, miután a versenyző nem jelent meg a tatai edzésen, így elképzelhető, hogy a pekingi olimpián sem áll össze a Janics–Kovács kajak kettős.

Drogügy az NB I-ben

Két élvonalbeli magyar labdarúgó is rendőrségi őrizetbe került jelentős mennyiségű kábítószer birtoklása miatt. A gyanúsítottak ártatlannak vallják magukat, a rendőrség tovább nyomoz.

Belül semmi

Az Overnight című film egy magyar bróker napját mutatja be, reggeltől másnap reggelig. Tanulságra törekszik persze. Előzetes ismereteink (Tőzsdecápák, Brókerarcok, Top Dogs) és a köznép nevében érzett előítéleteink miatt hajszát gyanítunk, stressz-helyzeteket, levezetésként pedig esti tivornyát. Nem is lövünk mellé. Mégis, Török Ferenc filmjében nem a „pörgés ezerrel” az életforma védjegye, hanem a blazírt szövegek, amivel az öltönyösök egymást nyírják vagy csak kóstolgatják. Mindjárt a reggeli céges meditáció után.

RECEPT: Körtés pite

Hozzávalók: 10 dkg margarin, 15 dkg porcukor, 15 dkg liszt, 1 sütőpor, 3 egész tojás, 25 dkg túró, 3 evőkanál citromlé, 3 közepesen nagy körte, őrölt fahéj, 2 dkg szeletelt mandula.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!